A szovjet hadifogolytáborokban meghaltak adatbázisa az Oroszországi Föderáció részéről a hadisírokat gondozó Vojennije Memoriáli Társaság által 1999-ben a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak átadott névtár. A 66.281 adatsort tartalmazó, a szovjet hadifogoly- és internálótáborokban meghalt magyar hadifoglyok és polgári internáltak nagy részének nevét tartalmazó orosz nyelvű, cirill betűs, Access-formátumú adatbázist.

 

Adalék a Vártemplom történetéhez

2019 nyarán kezdődött el a Vártemplom teljes külső és belső felújítása. Megújul a templom belső tere: új kövezet, festés és villanyszerelés. Új óralap került a toronyba.

Utoljára 1922-ben történt hasonló mértűkű felújítás. A román támadások hatalmas károkat okoztak a város ostromával.

1922. szeptember 24-én Tóth Tihamér (1889-1939) püspök mondott szentbeszédet az akkor felújított templom felszentelése alkalmával:

"Kedves Keresztény Hívek!

Láttam három évvel ezelőtt is ezt a Vártemplomot. Láttam a tátongó réseket, az ellenséges ágyúk nyomát. Láttam a tetőre szakadt tornyot, amint hegyével földbe furódva itt állt a templom közepén. Láttam a siralmas romhalmazt, és — mit tagadjam — magam sem hittem, hogy itt valaha új élet fakad, hogy három év múlva itt fog állani a ti szeretett püspök atyátok s összesereglenek köré az ő jó szolnoki hívei s örömtől repeső szívvel ülnek ünnepet: felszentelik az új Vártemplomot.


Testvérek! Akik csak egyetlenegy téglát is adtatok az Úr hajlékának újraépítéséhez, akik bármivel segítettetek ebben a nemes munkában, akik buzdítottatok, szerveztetek, gyűjtöttetek, jusson eszetekbe: az Úr nem felejt, az Úr nagyszerű adós! Annak adtatok, aki a szegénynek nyújtott pohár vizet sem szokta jutalom nélkül hagyni. Legyen a mai ünnep elsősorban ezeknek az áldozatos lelkeknek öröme, de legyen egyúttal a város valamennyi buzgó katolikus polgárok, az itt egybegyűlt hívek óriási seregének is.
Szétnézek innen a magasból ezen a rengeteg emberen s fölvetődik bennem a kérdés: Tulajdonképen mi hozott össze minket, mit ünneplünk mi a templomszenteléskor? Miért öröm az nekünk, ha új templomot állíthatunk az Úr dicsőségének szolgálatába? Mi nekünk, katolikusoknak a templom? Vájjon csak egy helye, ahol fáradt szívünk enyhülést talál? Az is, de nem csak az! Vájjon olyan helye, ahol jobban tudunk imádkozni, mint máshol? Az is, de nem csak az! Vájjon egy háze, amely égbe nyúló tornyával a szebb örök hazára figyelmeztet? Az is, de nem csak az!
Hát akkor mi? Mi nekünk a templom?
Erre a kérdésre három mondatban tudnék megfelelni: I. A mi templomunk a legmagasztosabb cselekmények színhelye, II. maga a mi Egyházunk kicsinyben, és III. maga a mi lelkünk kicsinyben.

I. A mi templomunk a legmagasztosabb cselekmények helye.
A) Itt történik, megy végbe és írjuk meg minden nap a világtörténelem legmegrázóbb csodája: ide száll közénk a mi Urunk Jézus Krisztus a szentmise alatt s megújítja mindennap keresztáldozatát, amelyet a mi szegény bűnös lelkünkért a Kálvárián magára vállalt.
El ne felejtsük, Testvéreim, hogy a mi templomunkban nem csak a keresztrefeszített képe van, itt nem csak prédikálunk Krisztusról, nem csak emlékezünk Róla: itt valósággal jelen van az Úr! Itt teljesül be szószerint az írás szava: "Nincs nemzet, melynek istenei oly közel volnának hozzá, minta mi Istenünk közel van hozzánk". (Móz.V. 4, 7.) Tehát, a mi templomunkról soha nem lehet azt mondani, hogy üres, hogy nincs benne senki. Ha már minden ember hazament is, ha bezárták is a templomajtót, ha sötétség borult is a vároVra, itt, ami templomunkban akkor is lobog egy kis örökmécses halvány lángja, lobog az előtt az Úr Jézus előtt, aki az Oltáriszentségben szakadatlanul jelen van a templomban, hogy erősítsen, bátorítson, vigasztaljon bennünket, ezernyi bajjal küzdő szegény gyermekeit. És éppen azért olyan nagy/kincsünk nekünk a templom, mert a mi templomaink mindennap újra látják Betlehem titkát, mikor a szentmisében újra közénk jön az Ur Jézus; s mindennap megújul bennük a Golgota világmegrendítő áldozata is, amikor a szentmisében Krisztus újra feláldozza magát értünk. Ezért olyan drága kincsünk nekünk a templom.
B) Ezért is, de még másért is. Itt a templom bejáraton olvasott, egy táblán e felírást: "Tanítani az embereket, szeretni az Istent." Igen, Testvéreim, ezért is nagy kincsünk nekünk a templom, mert itt tanuljuk meg szeretni az Istent; itt halljuk Jézus tanítását, a legszebb igazságokat, amiket valaha a földön hirdettek. Itt hallgatja meg imánkat is az Ur. «Ime, ez az Ur háza — imádkozza az Egyház —, amelyben mindenki, aki kér, kap, s aki sürget, megnyittatik neki."
A templom áldása végigkísér minket egész életünkön. Itt kereszteltek meg, amikor a világra jöttünk; itt térdelünk le a gyóntatószékhez, hogy az irgalmas Isten levesse rólunk bűneink átkát; elernyedt lelkünk itt nyeri táplálékul az élet kenyerét; mikor földi vándorlásunk végén a nagy útra készülődünk, innen hozza el nekünk az Isten szolgája útravalóul az angyalok eledelét; és mikor már búcsút mondottunk is e földi életnek, még akkor is itt fogjuk bemutatni az engesztelő szentmisét szegény bűnös lelkünkért.
Íme, ezért nagy kincs nekünk a templom. A modern technika emelt csodálatos épületeket, a művészet felékített gyönyörű palotákat, de a világ egyetlen palotájában sem történnek oly dolgok, egyik sem őriz oly kincset, mint aminőt a legkisebb falusi templom magában bír. Ezért öröm nekünk minden új templom szentelése.
De azt mondtam öröm azért is, mert
II. a templom kicsinyben a mi Egyházunkat is jelképezi.
A) Sajátságos dolog, hogy a templomot és Egyházat igen sok nyelvben — latinban, németben, franciában, angolban — ugyanaz a szó fejezi ki, vagyis templom és Egyház egyet jelentenek. Kérdem: Kié ez a templom? — úgy=e nem tudunk rá felelni. Viszont ha megkérdem: kié ez vagy az a ház? — mindegyiknek megmondjátok a gazdáját. De kié a templom? Mindnyájunké, az Egyházé! Az Egyházé, vagyis azé a nagy családé, amely a hit talapzatán épül, amelynek oszlopai a keresztény reménynek égbetörő pillérei, amelyet a szeretet bqjtozata tart össze, s amelynek középpontja, tűzhelye az Úr Jézus az Oltáriszentségben.
Tehát minden templom eszünkbe juttatja azt a fölemelő, boldogító tudatot, hogy én is tagja vagyok annak a nagy világegyháznak, amelyet Krisztus Urunk alapított.
Mily fölemelő tudat is az, hogy ennyien vagyunk, ily sokan vagyunk! Innen a szószék magaslatáról kilátok a templom elé is. Ti nem látjátok, de én látom a kint szorongó* kat, a künnrekedt nagy tömeget. Hát ily sokan vagyunk, hát ennyien vagyunk? Hiszen annyit beszéltek, hogy romlott a nép, ma már nincs vallásos ember, a modern haladás elsöpörte a vallást. Hát nézzétek ezt a tömeget. És ne csak ezt. Azt a többi 350 milliót, akik szerte a világon büszkén vallják magukat katolikusoknak!
B) Sokan vagyunk és — fölemelő dolog! — mégis egyek vagyunk, ahogy Krisztus akarta.
a) Csak mi, katolikusok, vagyunk egyek! Mily nagyszerű tudat, hogy 350 millió ugyanazt a hitet vallja, mint én, hogy úgy gyónik s áldozik, mint én, s ugyanazon fő kormányzása alatt halad Krisztus felé!
Aki járt már messzi idegen országokban, ahol minden oly furcsa és rendkívüli körülötte, érdekes tapasztalatot tehetett. Nem ismert ott senkit, más volt az emberek beszéde, más ebédje, ruhája, arca, háza, — de ha a nagy idegenben be= vetődött egy katolikus templomba, rögtön otthon érezte magát: a falakról ugyanazok a szentképek üdvözölték, ugyanazok az imák, ugyanazok a szentségek, mint otthon, ugyanazok a szertartások, ugyanaz az oltár s az oltáron ugyanaz a Krisztus.
Sehol máshol a világon más vallásban, felekezetben nincs meg ez az egység! Ma ezt tanítják, holnap amazt; egyik lelkészük hisz Krisztusban, a másik nem; egyiknek három szentség kell, másodiknak kettő, a harmadiknak egy is sok; az egyik hisz a Szentírásban, a másik elveti. Viszont a mi szánt vallásunkban a világ öt részén minden időben ugyanazt hiszik, ugyanazt tanítják, ugyanazt követik változatlanul, rendületlenül.
b) Aztán Krisztus Urunk azt is akarta, hogy Egyháza szent legyen. Másutt is vannak jóhiszemű, derék emberek, becsületesek, hősök is, de sehol annyian, mint a katolikus Egyházban. Mert hiszen intézményesen az életszentséget nagy arányban csak az a templom mozdíthatja elő, ahol az emberek gyónnak, azaz javulni akarnak és áldoznak, azaz gyönge lelkűket erősítik.
c) Krisztus Urunk azt is akarta, hogy Egyháza katolikus legyen, azaz az egész világon elterjedt. "Menjetek, tanítsatok minden nemzeteket!" Más vallások egyes nemzetekre, népfajokra, földterületekre szorítkoznak, de a katolikus vallás az egész világon megvan s a katolikus templom megtalálható az egész világon.
d) Krisztus Urunk azt is akarta, hogy Egyháza apostoli legyen. És csak a mi vallásunk az, amely soha le nem szakadt a Krisztus által épített apostoli szikla talapzatáról, hanem Péter utódjai alatt maradt mindmáiglan.
És minthogy ezt a felemelő egységet, szentséget, kato= licitást, apostoliságot érezzük, valahányszor a katolikus templomba lépünk, azért is öröm nekünk minden új templom szentelése.
De azt is mondtam, Testvéreim, hogy 

III. a templom kicsinyben a mi lelkünk is.
Ha a templom kicsinyben a mi lelkünk is, akkor ez megfordítva annyit jelent, hogy a mi leikünknek Isten temploma nak kell lennie. Ezt nem én mondom, hanem a Szentírás: "Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma szent és az ti vagytok!" — írja Szent Pál. (Kor. I. 3, 17.)
Micsoda megrendítő szó, micsoda követelmény velem szemben: én az Isten temploma vagyok! Vagy ha még nem az vagyok, hát azzá kell lennem, magamat, lelkemet Isten templomává felszentelnem! Ez a ház összeágyúzott rom volt még csak pár hónappal ezelőtt is, — ma felszentelt templom. Az én lelkemet is talán rommá ágyúzta a bűn ellenséges támadása, ó, legyen mától kezdve az is az Isten felszentelt temploma!
Nézzétek — Testvéreim! Itt oltárt emeltünk az Úrnak — legyen oltár a mi bűnt nem ismerő lelkünk is! Nézzétek, nemsokára ki fog 
gyűlni itt az örökmécs lángja s beköltözik e falak közé az Üdvözítő Jézus, — gyúljon fel bennünk is az új élet lángja s foglalja el helyét lelkemben az Üdvözítő! Nagy öröm az Úrnak az új templom felszentelése, de higyjétek el, öröme százszoros lesz, mikor az új templom gyóntatószékéből tiszta szívvel kelnek fel gyermekei, az ő végtelenül szeretett eleven templomai.
íme, ezért öröm nekünk is, de a mi Urunknak is a templomszentelés!

Kedves Keresztény Hívek! Három évvel ezelőtt siralmas romok omladoztak itt, és íme, ma minden megújulva, minden rendben, készen áll.
Csak valamit még nem hoztatok helyre, még nem javítottatok ki: a nagy feszületet a templom előtt. Ne is javít= sátok ki! Hadd álljon itt a templom előtt a mi keresztre feszített Krisztusunk égbenyúló kezekkel — keresztfa nélkül, ahogy az ágyúlövés elsodorta mögüle a keresztet. Nincs ilyen feszület még egy az országban! És ha majd a késő nemzedékek elfelejtik, mily döbbenetes vész szakadt valaha a magyar hazára s jönnek hozzátok a kicsiny unokák a kíváncsi kérdéssel: "Nagyanyám, nagyapám, miért, hogy ennek a Jézuskának nincsen keresztfája ?" — ó akkor, akkor állítsátok oda őket a felemelt kezű Krisztus lábaihoz és mondjátok el nekik könnybe borult szemmel, hogy volt egyszer négy szomorú hónap a magyar történelemben, amikor vörös vihar vésze zúgott végig rajtunk és Isten nélkül akart élni a magyar; amikor itt, a szolnoki utcákon, hónapokon át hullottak az emberek és ágyúgolyó elvitte a Krisztus keresztjét is, — de a mi Urunk felemelte irgalmas kezét és megállást parancsolt a pusztító vésznek. És akkor mi, meggyötört szolnoki hívek, mindnyájan megértettük ennek a Krisztusnak hívó szavát s megrendült lélekkel tér= deltünk vissza Krisztusnak lábaihoz, hogy ezentúl örökre kitartsunk mellette, mert most már tudjuk, hogy a nagy világon e kívül nincsen számunkra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt, a kereszt tövében, Krisztus lábainál, élünk és halnunk kell! Ámen.

Forrás:

Tóth Tihamér: Hirdessétek az evangéliumot! Tanulmányok és szentbeszédek. Budapest, [1924]

Címke: , , ,

Képpel írt várostörténet – 2019.11.25.

 

Címke: , ,

Báró Wesselényi Zsuzsánna Magyarországon utazása 1786-ban

Báró Wesselényi Zsuzsánna, Bánffy György báró felesége 1786-ban Szilágyból Bécsbe tartó útja során naplót vezetett. Útinaplója érdekes adalék a 18. század végéről. Kunmadaras, Kunhegyes és Törökszentmiklós mellett Szolnokon is átutazott. A naplóból 100 évvel később a Vasárnapi Ujság közölt részleteket.

"[1786] 8. Maji. Török-Szt-Miklósról ebédre Szolnokra, ez egy és fél statió. Itt a nevezetes dolgok tudva vannak; legnevezetesebb az a nagy gátlás, mely mindenütt a Tisza szélin megyen s másfelől a töltés mellett tó, mely ugyan a Tiszából megyen és a gátlás végiben a Tiszán keresztül való nagy hid; szinte egy órát tart, a míg ezen gátláson és hídon keresztül mehetni. Itten nagy kecsege-lialászat van, előttünk is halásztak, 3 csónakon 3 ember vivén a nagy hálót. Itten van egy kis vár,* mely igen magasan nem esik, de erőssége a Tisza, mely egyik felől körülveszi, más felől pedig Kakotz nevű víz, ugy hogy körüdes-körül mellette nagy víz van s e vizén egy nagy híd, a melyen bejárnak a várba. Itten mind catholikusok vannak, nincsen is más templom. Tisza-vizet isznak [...]""

Címke: , ,

Képpel írt várostörténet

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2019. október 5-én szombaton a Verseghy Ferenc Könyvtárban felállított gyűjtőpontunknál.

Örömmel várjuk a város történetével kapcsolatos dokumentumokat. Ossze meg velünk emlékeit!

Címke: , , ,

A mi múltunk. A mi topotékánk

A Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény 2019. március 19-én vette fel a kapcsolatot a Topotheque projekt magyarországi koordinátoraival. Ez év július 1-jével regisztrált intézményünk az ICARUS szervezeténél.
Intézményünk 65 éve építi a Jász-Nagykun-Szolnok megyére vonatkozó helyismereti gyűjteményét. Az ezredforduló óta számos képi és szöveges dokumentumot digitalizáltunk a gyűjteményből, valamint archiváljuk a digitálisan született anyagokat is. A fényképek mellett a kötelespéldány szolgáltatásnak köszönhetően jelentős kisnyomtatvány gyűjteménnyel rendelkezünk, illetve cikk-kivágatokat is őrzünk. A helyismereti könyvtárosok által épített helyi nevezetességekről készült fényképes adattárunk néhány magánszemély hagyatékával egészül ki. 2018-ban pedig Képpel írt várostörténettel címmel digitalizálási felhívást indítottunk útjára, hogy a magánszemélyek, családok birtokában megtalálható, helytörténetileg és kultúrtörténetileg is fontos fényképeket és kisnyomtatványokat gyűjtsünk össze.
Az új projekt és a közel két évtizede összegyűlt digitális archívum közreadására nagyon jó megoldásnak bizonyul a Szolnok Topotéka.
2019. október 5-én, egy országos könyvtári programsorozat keretében tartottuk az akkor már 2000 tételt tartalmazó digitális gyűjtemény bemutatását. 

Személyesen és a közösségi médiában is népszerűsítjük az új szolgáltatásunkat, ezzel is bíztatva az embereket, hogy osszák meg velünk a fiókjaik mélyén rejlő kincseiket, amelyek a közösségünk érdeklődésére is számot tarthat.

További terveink között szerepel, hogy a saját gyűjteményünk és a magánszemélyek által rendelkezésünkre bocsátott anyagok mellett, megyebeli közgyűjtemények és más intézmények archívumával is gazdagítsuk a mi topotékánkat.
 

Címke: , , ,

Lapszemle

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok 1929. szeptember 8.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok 1930. augusztus 31.

Címke: ,

Szolnok illetékbélyegei

Írta: Nagy József,  Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének megyei elnöke,
Szolnok város illetékbélyegei című kötet szerzője

Forrás: Vasárnap (1992.01.05.): 14.

Egyes városok régen is adtak ki többnyire címerekkel díszített bélyegeket, amelyek magán, majd később hivatalos jellegűek voltak, de ezek levelek és egyéb postai küldemények bérmentesítésére szolgáltak.

A XVIII. században a fejlett iparral és kereskedelemmel rendelkező német városok (Hamburg, Köln, Nürnberg stb.) saját használatukra futárpostát létesítettek, amelyek csak hamar egymással és más városok, majd államok postáival tartottak fel kapcsolatot. Magyarországon a küldöncposta elődei voltak az észak-magyarországi városok által és a Taxis család által fenntartott posták. A Vág-völgyén át Kassáig és onnan Sárospatak, Tasnádon, Zilahon, Kolozsváron át Nagyszebenig volt postajárat, amelyet fenntartójáról városi postának neveztek.

Ezzel szemben az általunk ismert városi bélyegek nem erre a célra készültek. Hazánk ban az 1886. évi XXII. tc. a magyar városok és községek részére engedélyezte a különféle illetékek levonására szolgáló bélyegek kiadását, így sok város adott ki ilyen bélyegeket, melyekkel az illetékköteles beadványok díját kellett leróni. Nem állami illetékről van tehát szó, ez kizárólag a városokra vonatkozott.

A beadványok túlnyomó része ilyen illeték alá esett és csak a szociális vagy kulturális célokat szolgáló kérvények mentesültek ez alól. Ezek szabályrendeletben voltak kiadva. Az első világháborút megelőző években minden bizonyítvány kiállításáért egy koronát ka pott a jegyző. Az ismertebb és népszerűbb fogalmazóhoz természetesen többen fordul tak, így ezeknek több mellékjövedelme is volt. A város vezetői először új ügykör beosztással igyekeztek segíteni a bajon, de az egyenlőtlen ségek ezzel sem szűntek meg. Később a felek kel fizettették be az illetékdíjat, de ez az ügy felek valóságos tortúráját jelentette. Ezt a kö zönségre sérelmes helyzetet szüntette meg a Magyar Városok Országos Kongresszusának az a döntése, melyben kimondja, hogy a váro sok városi illetéket szedhetnek, aminek levo nására a városi bélyegek szolgálnak.

Az első világháború és a tanácsköztársaság bukása után sok-sok feladat megoldása várt a város közgazdaságára. így az uralkodó jog rendszerhelyreállítása, a közigazgatás működésének biztosítása, az elemi életfeltételek biztosítása. Alexander Imre, aki 1919. szeptember 6-tól helyettes alispán volt, majd a megye alispánja lett, kapta a megbízást, hogy helyreállítsa a város közigazgatás szervezetét és adminisztrációját. így került sor a városi bélyegek kiadására 1920. szeptember 18-tól.

Szolnoki bélyeg - Darabont.hu

Első alkalommal két bélyeg jelent meg 5 és 10 koronás értékben. A bélyeget a város címere díszíti, felül „Szolnok vt. város" szöveggel, még alul „Bélyegdíja" szó, középen pedig az értékjegy alatta a „Korona" szó. A bélyegeket az egri nyomda készítette fehér és narancs színben 25 darabot tartalmazó ívekben.

Az els világháború okozta gazdasági helyzet miatt már 1916-ban megkezdődött az infláció, amely 1920-tól 1926-ig hallatlan mértékben bontakozott ki és csak 1926-ban az új peng rendszer bevezetésévelszűnt meg. Ez idő alatt egy távolsági levél díja 1916-ban 15 fillérről 1922-ben már 5 koronára, 1923-ban 350 koronára és 1925. január 1-től már 200 koronára emelkedett, majd 1926. január 1-től 16 fillér lett.

Szolnoki bélyeg - Darabont.hu

A kibontakozó infláció szükségessé tette, hogy az 1920-ban kiadott két értéket, magasabb címlet értékekkel egészítsék ki 1922/23-ban további 5, 20, 50, 100 koronás, majd 1923-24-ben 200, 500, 1000, 2000, 5000 és 10.000 koronás értékek jelentek meg. Ez utóbbi bélyegekre már az új értékeket nyomdai úton felülnyomták.

Amikor 1925. január 1-től egy levél díja 1920. évhez viszonyítva 3.300 szoros volt, ebből is következtethető, hogy az élet minden területén milyen infláció és ennek következtében milyen életkörülmények alakulhattak ki. Ez a körülmény a város életében is érzékelhető volt. Jelentősen lelassultak a beruházások, az építkezések. A munkalehetőségek egyre csökkentek, a kereseti lehetőségek esetenként a minimális ellátottságot sem fedezték.

így 1925. január 1-től további felülnyomott városi illetékbélyegek kiadása vált szükségessé. A korábbi bélyegeket átértékelték úgy, hogy a régi értékjelzést fekete négyszöggel nyomdai úton elfedték és felette nyomták rá az új értékeket. Tizennégy érték felülnyomás történt 1.000 koronástól 100.000 koronás értékig.

A városi illetékbélyeg kiadásával egyszerűbbé és a közönség részére is gyorsabbá tették az illetékek levonásának lehetőségét, míg a befolyt pénzből lehetővé vált a városi érdekelt jegyzők, tisztviselők díjazása is.

Címke: , , , ,

Szolnok közelmúltjából

Irta: Kner Izidor (1860-1936) könyvkötő és nyomdász
Másodközlésben megjelent: Vasárnap (1991.10.06.)

A „közelmúlt" a 19. sz. második felét jelenti, amikor Kner Izidor - a világhír gyomai nyomda megalapítója - Szolnokon a Molnár u. sarkán lév könyvkötőnél inaskodott, s megismerhette a szabadságharc utáni szolnoki élet mindennapjait.

Szerencsés fekvése, hatalmas, olcsó vízi útja arra predesztinálta az ötvenhárom nagy községből álló vármegye egyetlen igazi városát, hogy Drezdává fejlődjék. Ennek sok minden kellékét kínálva kínálta jó sorsa, de el-elszalasztották üstökön ragadni.

A pest-cegléd-szolnoki vasútvonal 1847. szeptember 1-jén nyílt meg, míg Szeged csak 1854-ben került összeköttetésbe Pesttel. Az aradi vonalat pedig 1858-ban építették ki.

A közbeeső idő képét ma is meg lehetne talán festeni és nagyon érdemes is lenne.

Ösmertem még embereket, akik abból éltek, hogy minden foglalkozás nyersanyagát, kész áruját összeírták és közvetítették. Szolnokon tengelyig, onnét vasúton utazva értek a fővárosba: megfelelő jutalékért.

A most már kiveszőben levő hajcsárság Szolnokig terelte a vásárra szánt lábasjószágokat; de óriási zóna hivatalos ügyben utazóinak forspontjai is Szolnokig előfogatoztak, minden más ügyes-bajos embertársaikkal egyetemben. A szekerek, kocsik, hintók nagyobb része meg is várta pasasirjainak Pestről visszatértét.

Még a[z ezernyolcszáz]hetvenes esztendőkben is a Tisza-part menti vizén mér földre nyúló tutaj-raj váltogatta egymást, óriási fatönköket szállít va a fűrészgyáraknak, ahol épü let-, bútor és szerszámfának, hordók fenekének és dongájának dolgozták fel: hatalmas fakeres kedelmi gócponttá tevén a várost. Tűzifával is rakva voltak a fatelepek, de ezt már a legolcsóbb úton hozták le az erdőből; rucalábként szabadon úsztatva Máramarosból - Beregből Szolnokig, ahol a nagy fahíd mentén kifeszített kötelek állították meg az úszó fatörzseket útjokban.

És pont. Semmi más nagy vállalkozás nem létesült.

Majdnem minden ipari szakmának voltak jeles mívelői, de egy sem törekedett nagyobb tér hódításra, minthogy járták a közeli országos vásárokat, egy kis heti lózung végett. A kereskedelem sem volt különb. Két nagyobb üzlet volt a városban. Az Üsztreicheré, kitől a fuvarosok piacok alkalmával, meg a gazdasági termények befuvarozásánál és fa anyagok szerte szállításakor cukrot, meg sót, meg miegyéb apró ságot vittek községeikbe, mert otthon drágábban kapták.

A másik bolt a „Fekete Medve" volt. Ez, kiválóbb árujával, a helyi úribb közönség bevásárló helyévé fejlődött.

Megírom, hogy 1876-ban bajba keveredett. Monspart sietve szerezte meg az elhunyt Deák Ferenc életnagyságú, olaj mellképet és úgy helyezte irodája falára, hogy az minden üzletbe belépőnek szemébe tűnjön. Csakhamar morajlás keletkezett körülötte és sokan bojkottálták a „hazaáruló" kereskedőt.

A városhoz viszonyítottan csekély jelentőség volt a hetivásárja is. A mindennapi piacon pedig pár gyümölcsöskofa, péksüteményárus, mézeskalácsos ülte körül a Hősök hatalmas gúlájának lépcsőfokait.

Sóhivatala is emelte Szolnokot, de úgy ez, mint a vasúti javítóműhelye csak néhány napszámos és egy kis csapat munkás foglalkoztatását jelentette.

A két év előtti kiállítás meg mutatta, hogy ötven esztendő alatt mit fejlődött Szolnok kis- és gyáripara, s ha ezt lebecsülni nem is szabad, helyén való rámutatni, hogy a világégés előtt Nagyvárad vezetett az Alföld városai között minden téren az előre törtetésben.

Hogy Szolnok mai helyzetét, nagyvárosiasságát mégis kellőkép értékelhesse a mai nemzedék, megrajzolom hat évtized előtti képét.

A vasút-utca városi torkolatánál, a templom felé nyúló Molnár utcai sarkán félfedeles kovácsműhely dísztelenkedett s a gyalogjáró mellé kidobott, reparálandó fiakker esztendőkön át pihent ott. Lecsapott ernyője alatt helyezték el a cseretárgyaikat az inasgyerekek: betyárbecsülettel nem nyúlva egymáséhoz. Onnét kotorásztam el magam is azon parókát, bajuszt, szakállt, mit egy borbély segéd készített azon megírandó színdarabomhoz, melynek cím szerepét magamnak szántam.

A vásártéren levő bekerített nagy telek a gyepmester lerakodó helye volt s a kis épület rajta a sintér rezidenciája.

A városszéli kis korcsmától a vasúti - még kisebb - vendéglőig egyetlen földszintes hajlék volt: a puszta telken lévő „Tündérkert". Az uri muri-találkahely.

A hosszú utca másik oldalán szőlőskertek voltak s egyetlen úri, szép, rendes épület árvult rajta. A város másik vége, a nagy híd felőli is csodásán épült ki félévszázad alatt.

Egyetlen parkját, a Scheftsik kertet, pár fa ékesítette, középütt pedig a nyári színkör faépülete állt, előtte kis, kétajtós bódéval, kettő zérós felírással. A gyalogjáróra esett s a léces kerítésen szabadon szemlélhették a járókelők. Ugyanazon a kis udvaron volt a roppantul primitív gőzfürdő is.

A népviselet tradícióját a szép tenyeres-talpas cselédlányok tartották fenn: a jász-kun községekből verbuválódott hajadonok, kik válravetettrocskáikkal mindig ki csípve jártak a Tiszára.

Megyeszékhellyé 1876-ban lett Szolnok, s bár nagy ünnepséget csaptak az örömére, igen kicsit változtatott ez a város képén. Furcsa, hogy sem Jászberénynél, sem Szolnoknál egy szó sincs erről a nagy eseményről egyetlen lexikonban sem s amikor ennek hitelességét kerestem: sehol adat ra nem akadtam.

Ugyanazon esztendőben még nagyobb szenzációja akadt a városnak. A gyepmester udvarán, teljes nyilvánossággal akasztották fel az öcsödi postáskordély kocsisának két rablógyilkosát. Hogy az elrettent példa mennyit ér, ím itt a bizonysága:

Elunván az inaskodást, pár hó val a kivégzés után szökve hagytam ott Szolnokot, loholva igyekezvén a vasúthoz. Közvilágításról szó sem volt s a vaksötét téli estén dübörg lépéssel rohant irányomba valaki. Amikor összeértünk, rámvillogtatta tolvajlámpáját, meg jobb kezében magasra tartott, hatalmas, friss köszörülésű konyhakését. Aztán gúnyos megvetéssel végignézett és a faképnél hagyott.

A hosszúra tervezett inaskodás fejében gazdám ruházott és ez mentette meg életemet.

Három évtizeddel később állami refakciákat és egyéb értékes kedvezményeket jártam ki Szolnokon létesítendő olyan papírgyárnak, amely famentes áru elő állítására volt kontemplálva s amelynél cégem nem akart mást elérni, mint hogy kiszorítsa legalább egy részét az akkor majd nem egészben behozott jobb külföldi fehér papíroknak.

Minden ment szépen, mind annak a megállapításáig, hogy a Tisza mindig zavaros vize nem alkalmas papírgyártásra. Szüretés esetén pedig nem vehette volna fel a versenyt még a kisméret poprádi, vagy péterfalvai papír gyárakkal sem, amelyeknek arasznyi folyóvizeit hajtóerőnek is kihasználták. Ez a két gyár is kedvünkért rendezkedett be famentes papírok gyártására.

Ma az egész művelt világ az elszegényedettség korszakát éli. Soká fogja nyögni, holott ennek elmúlta előtt nagy vállalkozások, alapítások nem létesülhetnek. De hogy Szolnokot még hatalmas gyárvárossá fogja tenni a Tisza, az bizonyos, mert csak az örökbéke és az idő kérdése, hogy vízijárművek országútjává váljék.

Címke: , , , ,

Petőfi Sándor és Klapka György

Petőfi Sándor 1849 tavaszán Debrecenből Pestre utazva érintte Szolnokot. 

165. PETŐFI KLAPKA GYÖRGYHÖZ

Szolnok, Május 8-án, 1849.

Hadügyminiszter úr!

Ön 1) nem tartotta elegendőnek az én becsületszavamat bizonyos dologban; ön 2) föltette felőlem, hogy kineveztetés nélkül viselem az őrnagyi ruhát; ön 3) csak orvosi bizonyitvány mellett akart szabadságra bocsájtani, s ön 4) megtiltotta, hogy ne irjak; mindez röviden ennyi: 1) Petőfi nem becsületes ember, 2) Petőfi szemtelen s hiu világcsaló, 3) Petőfi rossz hazafi, mert távozik a csatatérről s betegséget hazud, 4) ön Petőfinek korlátlan ura, mint voltak a Nemzetnek a Habsburgok, kik azt előleges cenzúra alá vetették. Uram! Ezek olyan dolgok, amelyekért békés időben személyes elégtételre hivtam volna s tán lelőttem volna önt, mint a verebet, mert én meglehetősen lövök; most azonban, miután nem magunkkal, hanem az ellenséggel kell küzdenünk, választottam a második utat, melyre hazafiságom ösztönzött, némán, szerényen otthagytam azon hadsereget, melynek minisztere nem hisz saját tiszteinek becsületszavában, holott pedig az elfogott schwarzgelb tisztek becsületszava is érvényes. Ez eddig rendén van: de itt vége nem lehet a dolognak, ha a közvélemény előtt magamat tönkretenni nem akarom, s ez nem szándékom, mert nekem szebb nevem van, hogysem azt 324 csak úgy könnyedén sárba hagyjam dobni. Hát én most hallgatok, a lemondásomról csak a kósza, ferde hírek által értesített közönség reám - az igazat nem tudva - kígyót-békát fog hányni; hogy tehát ez ne történhessék, nekem meg kell írni a magam igazolása végett, egész találkozásomat és beszélgetésemet önnel, s ha megírom, igen élesen fogom megírni, mert az én tollam oly éles, mint akármelyik kard a hadseregben, és ha ezt teszem, én istenemre mondom, nem tudom, mi következése lesz, de ha legkisebb lesz is, lesz annyi, hogy ön elveszti a magyar nemzet előtt minden igényét a humánus és illedelmes ember címre. Én ezt nem felhevülve, hanem nyugodt megfontolás után írom, s ha ön magába száll, át fogja látni, hogy úgy lesz. Énnekem írnom, nyilatkoznom kell okvetetlen a közönség előtt. Egy esztendeje múlt, mióta a nemzet teherhordó napszámosa vagyok, mióta mindennapi kenyeremet, boldogságomat, családomat és mindenemet feláldoztam a hazának, s egy esztendő óta áldozataim jutalma folytonosan csak a legégbekiáltóbb méltatlanság, egy esztendeje, hogy lábbal tiporják az én büszke és méltán büszke fejemet. Tűrtem eddig a haza javáért, de tovább tűrni minden emberi erőm összeszedése mellett sem vagyok képes; szólnom kell, szólni fogok, megbántott lelkem minden keserűségével s lángjával, s ha kortársaim nem hallgatnak meg, fölállok a história tribünjére s onnan kiáltom le vádaimat az igazságos utókor fülébe. Akarja ön ezt? Ha igen, úgy jól van, ha nem akarja, van egy mód reá, hogy e szomorú dolgok nyilvánosságra ne kerüljenek: iktassa ön a „Közlöny”-be őrnaggyá kineveztetésemet, küldje meg a kineveztetési diplomát s szabadságra menetelem engedélyét, mert fölbomlott egészségem miatt egy ideig semmi esetre nem tehetek szolgálatot, ha végképp elpusztulni nem akarok. Minden ember, még azok is, kikkel oly összeütközésbe jöttem, mint önnel, lesznek oly méltányosak irántam, hogy az őrnagyságróli lemondásom visszaadását nem azért kivánom, hogy ismét őrnagy legyek, mert amily kevéssé vágytam erre, oly könnyen nélkülözöm; ezen kivánságom oka egyedül az, hogy ha ön ezt teljesíti, nékem erkölcsi elégtételt fog adni: mert ez annyi lesz, hogy irántami - kiméletesen szólva is - igen-igen kemény szavait visszavonja ön. Ez esetben a hozzám szóló iratokat kezeimbe juttatni Irányi Dániel pesti kormánybiztos által kérem, ellenkező esetben a másik útra fogom magam kényszerítve látni.

Hadügyminiszter úrnak alázatos szolgája

Petőfi Sándor m. k.

 

Címke: , , , ,
Top