Szolnoki kalendárium

A tiszazugi méregkeverő asszonyok peréről ügyész szemmel

Dr. Varga Árpád nyugalmazott főügyész előadására invitáljuk az érdeklődőket 2022. június 17-én a Verseghy Könyvtárba.

1929 áprilisában a szolnoki ügyészség névtelen levelet kapott, amely azzal vádolt bizonyos személyeket, hogy megmérgezték hozzátartozóikat. A csendőrség, amely már korábban is gyanította, hogy valami nincs rendben a környéken, a névtelen levél alapján hozzálátott a nyomozáshoz.

1929 nyarán derült fény arra a gyilkosságsorozatra, amely a „tiszazugi gyilkosságok” néven vonult be a hazai bűnügyi krónikába. A szolnoki ügyészség ekkor adott hírt először néhány asszony letartóztatásáról, s az első exhumálásokról.

A csendőrség naponta vett őrizetbe újabb és újabb személyeket, azután megkezdődtek a perek a szolnoki törvényszéken, majd a királyi táblán, mivel többnyire halálos ítéleteket hozott a bíróság.

A vizsgálatok lefolytatásánál a korabeli hatóságok nem voltak következetesek. Olyan jelentős számú gyilkosságra derült fény, hogy valószínűleg megrettentek a következményektől. Csak Nagyrév és Tiszakürt temetőiben a vizsgálat hosszú hónapjai során több mint 160  tetemet exhumálták, akik minden valószínűség szerint gyilkosságnak estek áldozatul.

A többi tiszazugi községben végül nem került sor exhumálásokra, a hatóságok igyekeztek lezárni a kellemetlen ügyet. Pedig több jel is utalt arra, hogy kiterjedt ügyről volt szó, és alaposabb vizsgálat esetén az áldozatok száma tehát  nagyságrendekkel lett volna növelhető.

"Déli Tiszántúl keleti részének tanyavidékét arzénzónának szoktam hívni. Tiszazug tűnt ki először az arzén "korszerű" felhasználása terén. De Kőröszug nemsokára követte és felül is múlta. Tájunk keleti párkánya részben e zónához tartozik, meg kell tehát ismernünk az embertípust, mely e szociális és erkölcsi elesettségben, teljes civilizálatlanságban s műveletlenségben szükségszerűen kialakult." - írja Féja Géza 1937-ben megjelent Viharsarok című szociográfiájában, amelyből az  Alföld népének szomorú sorsa tűnik elénk az 1930-as évekből.

A módszer tehát egész országban elterjedt, nemcsak a Tiszazugban. Zajlottak perek Békés, Csongrád és Zala megyében is.


Nagyrév 1929: A letartóztatott asszonyok egy csoportja a nagyrévi ideiglenes fogda udvarán. Rreprodukció egy korabeli újság fotójáról. - MTI Fotó: Reprodukció

A kor jelentős író személyisége, Móricz Zsigmond is figyelemmel kísérte a Szolnokon zajló tárgyalásokat és nagy hatású beszámolója meg is jelent a Nyugatban. 

Így szól Móricz Zsigmond fejtegetése a mérgezések eredetéről a Tiszazugi méregkeverők című művében: "Hogy tört ki ez a mérgezési járvány. Történt, hogy a faluban a bábaasszony beteg mellett ült. A beteget nagyon lepték a legyek.

«Jaj, nem győzzük lélekkel, - panaszkodtak, - bár a jóisten segítene rajta, hogy lepik a legyek szegény beteget.»

«Majd én segítek rajta.» Hozatott a boltból légypapírt, s tányérokba áztatta a halálfejes sárga papírt s körülrakta vele a beteget. De a legyek csak lepték a beteget: Kávét kért s jó cukros, tejes kávét öntött a papírra, akkor majd nem jönnek a legyek. Ahogy elfordultak, a kis cica odament s megitta a kávét. Addig, addig beszélgettek, a cica elkezdett sírni.

«Mi baja a macskának, mi baja a macskának?»

- Megdöglött. A bábának feltünt a kis macska halála. Hazament s a szobában a tányérról kiöntötte a legyeket a ház előtt. Egy kis csirke odajött, megette a legyeket. Megette a kis tarka csirke s nemsokára elkezdett szédelegni. Azután megdöglött. Ez már szeget ütött a bába fejébe. Leöntötte a tányérokról a légyvizet s beletöltötte a kis kutya szájába. A kutya is megdöglött tőle.

- Hisz ez nagyszerű, - mondta a boszorkány, - ez jó, ez kell. Csinált ilyen légyvizet, visszament a beteghez, beadta neki: az is megdöglött. A család megsiratta, meggyászolta s örültek, hogy a jóisten így segített rajtuk. Most már a bába egy zseniális találmány birtokában élet-halál urának érezte magát. Sok-sok évig, talán egész évtizedig őrizte a titkát, míg egyszercsak alkalma volt hasznát venni."

Ez az arzénsókkal telített, preparált légyőlő papír, amelyet vízzel öntöttek le és megcukroztak, hogy a rászálló legyeket elpusztítsa, az 1880-as évektől terjedt el az országban.

Bár a korabeli sajtó a kikapós parasztasszonyoként mutatta be a méregkeverőket, akik nem elváltak a férjüktől, hanem megölték őket. Azonban, ha alaposabban megvizsgáljuk kik voltak többségében az áldozatok; a paraszti társadalom milyen rétegei, milyen nemű és korú egyedei, akkor árnyaltabb képet kapunk.

Elsősorban csecsemők, néhány napostól néhány hetes korig. Tehát nyilvánvalóan a születésszabályozás egy sajátos „módszeréként” éltek nem is arzénnal, hanem mákonnyal. 

Áldozatul estek a nyomorék gyerekek is, olyanok, akiknek a felépülésében már nem bíztak, mert ápolásuk, gondozása nagy terhet jelentett a család számára. Ugyanebből a megfontolásból adtak mérget a beteg, magatehetetlen, ápolásra szoruló felnőtteknek. Nemcsak a magatehetetlen elaggott hozzátartozóknak, hanem pl. az első világháború rokkantjainak, akik vakon, fél lábbal vagy még súlyosabban megrokkanva kerültek haza a frontról.

Kisebb hányada volt tehát a szerelmi gyilkosság, vagy amit a föld és vagyon iránti vágy idézett elő.

Gunst Péter tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a bába személye mellett szinte csak nőket találunk az elitéltek között. Az asszonyok játszottak központi szerepet mindabban, ami történt. Feleség megölése a férj részéről nem fordul elő, a perekben férfiak csak tanúként, olykor passzív tettestársként fordulnak elő. Tudnak tehát a történtekről, de aktív szerepük nincs benne. Ez is adalék az asszonyok megnövekedett szerepéről a családon belül.

Forrás:

Féja Géza: Viharsarok. Budapest, 1937

Gunst Péter: Tiszazug 1929. História 1985/2.

Móricz Zsigmond: Tiszazugi méregkeverők. Nyugat. 1930/3.

Címke: , , ,

Szolnoki kalendárium – 2022. május

Idén jelent meg a Tisza-tó című útikönyv, amelynek szerzői Kovács Janka, Kücsön Gyula és Ljasuk Dimitry. 

A kiadványt a Verseghy Könyvtár helyismereti klubfoglalkozásán az egyik szerző, Kovács Janka mutatja be, aki az I love Tisza-tó magazin főszerkesztőjeként is igyekszik a tó iránti rajongását megosztani a nagyközönséggel.

Címke: , , , ,

Petőfi útja a Hortobágyon – Útilevelek

A füzesabony—debreceni országút mentén, Tiszafüredtől 8 kilométerre volt a híres Patkós csárda.

Patkós csárda a kataszteri térképen (1881) - Hungaricana


Ezen az országúton döcögött Petőfi Sándorral egy szekér 1847. május 12-én, amikor Debrecenen és Nagykárolyon át Erdődre utazott az ő Juliskájához.

Képeslap - Verseghy Könyvtár Képeslaptára

"Átkelve a Tiszán, éri az ember Füredet s mingyárt ennek szélén az istenben boldogult vagy ördögben boldogtalanult Józsa Gyuri elkezdett s abba hagyott palotáját. Ott álldogál mogorván, vakolatlan falaival s ásító ajtókkal és ablakokkal, mint egy óriási csontváz. Üres termein át tolvajként szalad a szél, s bosszankodó süvöltéssel hagyja ott, hogy nem lelt semmit. Maga Füred is ilyen kietlen, szomorú, rideg ... düledező házak, ezek födelén és az udvarokon buja fű és paréj, az emberek sápadtak és szótlanok, az utcák üresek, zajtalanok ... hagyjuk el ezt az élő sírboltot és menjünk, vágtassunk kelet felé, nagyszerű látvány következik: a puszta, a Hortobágy!" - írta Petőfi Sándor Debrecenből írt levelében. Az említett Józsa Gyuri pankotai Józsa György (1789–1847), a különckedéseiről ismert helyi földesúr, akinek csínytevéseit számos adoma örökítette meg. Jókai Mór két regényébe (Egy magyar nábob, És mégis mozog a föld) is beleszőtte a tiszafüredi Józsa alakját.

1834-ben Pankotay család szerezete meg az átkelőhely haszonbérletét hídépítési kötelezettséggel. Pankotay Józsa György 34 ezer pengőforintból emeltette a hidat Balthasár János királyi mérnök tervei szerint. 1845-ben egy jeges árvíz, majd a meginduló gőzhajózás miatt építették újjá a híd szerkezetét. A szabadságharc idején, 1849 júliusában a hidat felgyújtották.

Képeslap - Verseghy Könyvtár Képeslaptára

1891-ben acélszerkezettel újjáépült a híd Tiszafürednél, amely immár közúti és vasúti forgalomra is készült.

Forrás:

Dénes Géza: Tiszafüredi régiségek. Szolnok megyei Néplap (1971.09.02.)

Petőfi Sándor: Útirajzok. Budapest, 1962

Címke: , ,

Szolnoki tanú

Solymár József (1929-2013) író Szolnokon élte meg az 1956-os forradalom kitörését, a megyeszékhely színpadán állva egyike lehetett annak a három embernek, akik bejelentették a szolnokiak számára az október 23-i pesti forradalmat, majd nagy riportot is írt az akkori eseményekről. 

Solymár József - Hajnal Péter felvétele

Az MTI szolnoki szerkesztőségében dolgozott aznap, amikor Gerencsér Miklós szólt neki, hogy késő délután valamiféle gyűlés lesz a Közlekedési Egyetem épületében és tudósítson ő erről a diákösszejövetelről.

"Megkezdődött a mi kis szolnoki gyűlésünk, és Gál Zsuzsa azonnal szót kért. Nagyon szuggesztíven és részletesen elmondta, mi történt addig a fővárosban, és egészen a Bem téri tömeges tüntetésig jutott.

E közlés hatására a szolnoki összejövetel felszólalói is egyre merészebbek lettek. Nemcsak az egyetemisták, de a megjelent idősebbek is. Egyszer csak valaki számonkérően felénk fordult: “És vajon az itt megjelent újságíróknak mi a véleménye a történtekről?” Én, mint jólnevelt demokrata azonnal felemeltem a kezemet, hogy szót kérjek, de a lap egyik munkatársa, T. Kornél, nem adott a formaságokra. Felugrott. Talán azért volt számára olyan sietős a felszólalás, mert a múltja nem volt egészen feddhetetlen. Péteri Pista mesélte el róla később, hogy Kornél nem született demokratának. Nagy kedvvel leplezte le a kulákokat. Így például vidéki útjain baromfifelvásárlónak adta ki magát, így férkőzött az emberek bizalmába, szidalmazta a rendszert, s amikor a háziak sem rejtették véka alá a véleményüket, nem átallotta megírni, amit tőlük hallott. Ezzel együtt nagyon sajnáltam, amikor Kornél később ezért a felszólalásáért börtönbüntetést kapott. Ne kérje számon senki rajtam, mit mondott akkor. De azt sem tudnám elmondani, vajon miről beszéltem volna, ha akkor én kapok szót? Ha úgy tetszik, ez volt az első szerencsés véletlen, amikor néma statiszta maradtam.

Az egyetemen lezajlott összejövetel után nem egyedül mentem be az MTI szerkesztőségébe. Meg nem tudnám mondani, hogy huszan vagy harmincan kísértek-e el. Tény, hogy az irodaházban lévő két kis szobánk dugig tele lett. Esküdni nem mernék rá, de alighanem elkészítettem az én kis tudósításomat. Gál Zsuzsa pedig, mialatt a géptávírónk már jócskán megkésve adta a fővárosi tüntetések krónikáját, újra felhívta a Magyar Ifjúság szerkesztőségét, és ekkor már azzal a hírrel tete le a telefont, hogy a rádió épületénél lövöldöznek és halálos áldozatok is vannak.

És ekkor, a két szerkesztőségi szobában összzsúfolódott társaságból valaki felvetette, hogy át kell menni a színházba, és be kell jelenteni, hogy kitört a forradalom. Nyilvánvalóan 1848. március 15-nek az emléke sugalmazta ezt a javaslatot."

Csak Magyar Távirati Iroda újságírói múltjának köszönhette, hogy nem érte emiatt komolyabb retorzió. Ellenben be akarták léptetni a pártba, amit megtagadott.

A rendszerváltás után jelent meg memoárja Kádár koszos inge címmel.

A Hitel 1989. 12. számában is közöl részlet a kötetből:

Emlékezni veszélyes

Ezeket az 1956-os szolnoki eseményekről írott sorokat 1988 utáján vetettem papírra. A távolság testvérek között is harminckét év. Nagyon sajnáltam volna, ha bennem reked.
Hogy miért nem írtam le korábban? Volt egy muzeológus-művészettörténész, aki másik vidéki városunkban vett részt a sajnálatos eseményekben. Mint pedáns ember, úgy érezte, a dolgoknak mielőbb papíron kell lenniük. Nekiükt és frissiben pontos adatokat, dokumentumokat felhasználva tudományos igénnyel rögzítette a történteket.
Aztán a kézirat egyik példányát becsomagolta, zsinórokkal átkötötte, pecsétviasszal megjelölte. Mellékelt egy levelet, miszerint csak halála után tíz évvel bontható fel a csomag.
Rendkívül csodálkozott, amikor a hamarosan következő rendőri kihallgatásoknál a nyomozótiszt felolvasásokat tartott neki emlékirataiból. Azt még el tudta volna viselni, hogy saját magát bajba hozta, viszont már sokkal kínosabb volt, hogy széles baráti és ismerősi körének tagjait is ennek alapján ítélték meg, illetve ítélték el.
Lelkes visszhang
Amint a politikai bizottság megújult, de Gerő Ernőt újra főtitkárrá választották, géptávírón közfeladatként érkezett, hogy adjunk lelkes visszhangot...
Mivel egyik lány sem volt benn a szerkesztőségben (lazult a fegyelem) magam pötyögtem.
Lelkes visszhangot adni nem tudok, mert itt ilyen nincsen.
Hanem a megyei pártbizottság másként ítélte meg a helyzetet, és információnk alapján a rádió bemondta: a martfűi Tisza Cipőgyár munkásai lelkesek, boldogok.
Nem telt bele másfél óra, a martfűi munkások több teherautóval megérkeztek Szolnok főterére és boldogságuknak, örömüknek szokatlan módon adtak kifejezést.
Néhány ablakot be kellett üvegezni.

„Forradalmi anekdota”

Gondoltam, legjobb lesz, ha elhagyom a nagy politikát és visszatérek kedvenc műfajomhoz: az anekdotához. Ráadásul sikerült megkaparintani egy kerekded történetet. A Nagykunság városainak, falvainak terein ledöntötték a szovjet emlékműveket. Volt azonban egy falu, ahol semmiképp nem akarták rászánni magukat erre az új vezetők. Ám a szomszéd falvakból fenyegető üzenetek érkeztek, hogy vagy a helyiek takarítják el vagy átjönnek traktorral és lehúzatják.
Összeültek a falu új vezetői: mit csináljanak ebben a nehéz helyzetben? Az egyik azt mondta: ne bántsuk emberek, hiszen a holtak emlékműve ez.

Mire a másik, de valamit csinálni kell. Talán a legokosabb az lenne, ha szépen, gondosan lebontanánk és kivinnénk a temetőbe.
Mire a harmadik: rendben van, de akkor a temetőkapuról vegyük le, hogy feltámadunk.
— Már miért? — kérdezték a többiek.

— Mert ha a mennyei réztrombiták megszólalnak, akkor se legyen itt idegen katona.

A daru

A szolnoki Szabad Nép munkatársa lettem. Még propászkát is kaptam az éjszakai sétálásra. A szerkesztőséget távolból Apró Antal felügyelte, de minden nap ott volt Andics Erzsébet, Béres, meg Friss István. Az volt a furcsa, hogy ők, akik könyveket, tanulmányokat publikáltak, végig egyetlen cikket sem írtak. Csak a helyi csapatot noszogatták. Pedig a lap fontos volt, hiszen szovjet repülőgépek vitték az ország különböző városaiba.
A megtiszteltetést nem lehetett elhárítani, írni kellett. Ekkor eszembe jutott, a Koronázási Album, amit Károly király tiszteletére adtak ki. Ebben ugyanis — gondolom kedve ellenére — két nagy magyar író tollrajza is megjelent, Krúdyé és Móriczé. Nyilván nem tudták elhárítani a felkérését. Krúdy A Király térdeli címmel a szertartás egy pillanatát ragadja meg. Elmondja, mire kötelezi ez a gesztus az uralkodót. Móricznál viszont a koronázási domb megyékből összehordott — földjei beszélgetnek, s végső sóhajuk az: béke kellene már, béke. Tehát mindketten tisztességesen oldották meg a kínos feladatot.
A magam szerény képességeivel én is megpróbáltam efféle írásokat, kis jegyzeteket fabrikálni. Áll a toronydaru, nem készülnek a lakások. A piacon öt forint a tojás, sóhajtoznak a háziasszonyok. A derék kollégák előbb a hátam mögött mondogatták, aztán a szemembe is vágták, hogy nem vallok színt. Nekik nem voltak olyan skrupulusaik. Két-három nap múltán volt egy értekezlet. Ott volt Andics, Béres, Friss. És elmondták, hogy a jelen helyzetben tapintatosan, finoman kell írni. Példaként hozták fel a toronydarut.
A szolnoki politikai stáb egyébként hamarosan kétfelé szakadt. A kormány tagjai áttették székhelyüket Pestre, és megindították a Népszabadságot, amelyben kemény hangú glossza jelent meg, hogy miféle szennylapot fabrikálnak Szabad Nép címmel Szolnokon.

A helyőrség parancsnoka

Amikor még működött a szolnoki politikai nagyüzem, Ilku Pált, akinek vezérőrnagyi rangja volt, s egy időben a politikai főcsoportfőnök-helyettesként tevékenykedett, azzal bízták meg: vegye fel a kapcsolatot a szét nem hullott magyar alakulatokkal.
Néhány vidéki városban sikerült erősen megtépázott egységeket találnia, de Budapest laktanyáival a kontaktus sehogyan sem akart megteremtődni. Már két napja kínlódott, amikor az egyik kisebb pesti laktanyában végre valaki felvette a telefont. A beszélgetés állítólag így zajlott:
— Itt Ilku Pál vezérőrnagy. Ott ki beszéd?

— Kovács őrvezető.

— Kovács őrvezető, magán kívül van még valaki a laktanyában?
— Van, Lepence honvéd.

— Maguk miért nem mentek haza?

— Mert mind a ketten árva gyerekek vagyunk.

Ilku egy kicsit gondolkozott, majd kivágta:

— Akkor én magát Kovács őrvezető, kinevezem Budapest magyar helyőrségparancsnokának.

Jegyzetek

Rendőrségi idézést kaptam. Nem örültem neki. Biztosra vettem, hogy Lodge szenátor felszólalása kerül majd szóba. Bementem a megyei kapitányságra, ahol elirányítottak egy bizonyos szobába, T. főhadnagyhoz.
Hivatali szoba volt, nagyon egyszerűen berendezve, íróasztal székkel, s a másik oldalon egy faszék félrefordítva, közvetlenül az asztal mellé igazítva. Hogy kézre essék az ügyfél.
Hátul egy úgynevezett csőbútor garnitúra, kisasztal, két fotellel. T. főhadnagy rámutatott az asztal előtt álló kihallgató székre. Én meg teleszippantottam a tüdőmet levegővel és beleültem az egyik csőbútor fotelbe.
Máig azt hiszem, ez határozta meg további beszélgetésünk folyását.
— Mondja, maga ott volt a megyei forradalmi tanács ülésein?
— Igen, ott. Tudósítottam is róla.

— És a jegyzetei?

— Hogy érti ezt?

— Hát a bővebb feljegyzések.

— Eldobtam őket.

— Ezt nem hiszem. Ha már belelendültem, egy kis hazugságért nem mentem a szomszédba.
— Nézze, én tíz éve vagyok már újságíró. Hetente általában három füzetet írok tele. A szerkesztőségben nincs hely a tárolásra, otthon albérletben lakom. Hová tudnám összegyűjteni a rengeteg, soha többet nem kellő jegyzetfüzeteimet?
— Akkor most kap papírt és ceruzát. Leírja, amire emlékszik.
— Ne haragudjon, nem írom le.

— Miért?

— Mert nyilvánvaló, hogy az én feljegyzéseim alapján hónapokat vagy éveket szabhatnának ki az ottani felszólalókra. Ezt becsületes ember nem vállalhatja.
A rendőrtiszt rám nézett:

— Azt hiszem, magának igaza van — és elengedett.

Forrás:

Solymár József: Kései tudósítás. Fejezetek az MIT múltjából

Címke: , , ,

Petőfi emlékülés a Hortobágy szélén – 1972

1972. október 19-én Tiszafüred-Kócson együttes ülést tartott a Hazafias Népfront járási elnöksége és művelődéspolitikai bizottsága. A két testületet a helybeli Petőfi Tsz látta vendégül.

A tanácskozás résztvevői Petőfi Sándor születése 150. évfordulója jegyében tisztelettel adóztak nagy költőnk emlékének. Solymár József (1929-2013) író méltatta Petőfi emberi erényeit.

Solymár József - Hajnal Péter felvétele

Majd dr. Füvessy Anikó múzeológus, a járási művelődéspolitikai bizottság akkori elnöke a kocsiak őszinte örömére a legújabb forrásmunkák felhasználásával ismertette a település történetét.

A program végén a vendéglátó kócsi Petőfi Termelőszövetkezet életét, eredményeit Nagy László, a szövetkezet párttitkára ismertette a tanácskozás résztvevőivel.

Címke: , , ,

Páros szobor

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1847. szeptember 8-án esküdött meg Erdődön a vár kápolnájában. A fiatal pár házasságának első néhány hetét Koltón, Teleky Sándor gróf kastélyában töltötte, amelyet a gróf ez időre Petőfinek átengedett. Koltó, - mint maga Petőfi irja, - "Egy kis falu a Kővár vidékén, a Lápos völgyben, Nagy-Bányától egy órányira, délre. A táj olyan szép, mintha az én képzeletem után alkotta volna a természet". Hat hetet, életének legboldogabb idejét töltötte itt a költő "a milyen boldogságot halandó álmodni és elbirni csak képes". Közel 30 költeménye született itt ebben a rövid időszakban, köztük a legismertebb elégiája, a "Szeptember végén" is .


A koltói kastély - OSZK MEK

1998. szeptember 6-án leplezték le Pogány Gábor Benő szobrászművész Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló egész alakos szobrát Koltón a Teleki-kastély parkjában.

Határon átívelő akarással címmel jelent meg a szolnoki napilapban tudósítás a koltói szoboravató ünnepségről Simon Béla tollából.

Képeslap - Verseghy Könyvtár Képeslaptára

Nemcsak az alkotó személye, hanem a szobor felállításának szorgalmazása is Szolnokhoz kötődik. Ferencz Tiborné nyugdíjas pedagógus viselte szivén az egyedülálló páros szobor sorsát.

Ferencz Tiborné - Verseghy Könyvtár Fotótára

A Pedagógusok Szakszervezete Szolnok Körzeti Bizottság nyugdíjas tagozata 1990-ben vette fel a kapcsolatot a nagybányai magyarokkal. A kapcsolat ápolásában nagy szerepet játszott Ferencz Tiborné. 1997-ben a Nyugdíjasok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Érdekvédelmi Egyesületének akkori vezetőjeként kezdeményezte, hogy állítsanak emléket a nemzet költője és Szendrey Júlia házasságkötésének 150. évfordulójára Koltón, ahol mézes heteiket töltötte az ifjú pár.

Petőfi és Szendrey Alapítványt hoztak létre 1997 tavaszán, a kuratórium vezetője Ferenc Tiborné lett. Megkezdődött a támogatók keresése, hogy a szoborállításhoz szükséges forrásokat előteremse az egyesület. Pogány Gábor Benőt kérték fel az alkotás elkészítésére.

Az avató ünnepségen Katona Tamás (1932-2013) történész mondott beszédet, aki mint a lélek, a szellem kiválóságára emlékezett Petőfire, majd leleplezte a jelenlévők körében igen nagy sikert aratott műalkotást.

A Szeptember végén című alkotás a Teleki-kastély parkjában Koltón

Az ökumenikus istentisztelet után Pogány Gábor Benő és Ferencz Tibomé átadta a „Szeptember végén” címet viselő szobrot a koltói-katalini református gyülekezetnek, melynek nevében Varga Károly tiszteletes ígérte, hogy az alkotás méltó őrzői lesznek.
A koszorúzáson sok hazai és külföldi egyesület, szervezet képviselői - többek között a helyi szervezésben élen járó nagybányai Teleki Blanka Nyugdíjasklub tagjai - is elhelyezték virágaikat a szobor talapzatán. 
Az ünnepség végén emlékműsort adott a Szolnoki Népdalkör és a Székelyudvarhelyi Vegyes Kórus.

Szolnoki küldöttség 2004-ben az emlékünnepségen Koltón - Új Néplap archívum

Koltón minden évben emlékünnepséget tartanak Petőfi emléke előtt tisztelegve, amelyen éveken keresztül Szolnokról érkező küldöttség is részt vett.

2006-ban a Petőfi-emlékünnepség keretében Koltó település önkormányzata Fereczi Tibornét a város díszpolgárává választotta. A nyugdíjas pedagógus papírra is vetette a szobor történetét, amely a Repro Nyomda gondozásában jelent meg 2013-ban.

Szolnoki küldöttség a szobor avatásának 10. évfordulóján - Új Néplap archívum. (Első sorban jobbról a második Ferencz Tiborné az emlékjel kezdeményezője)

 2020-ban a kastély is megújult Koltón. A XXXI. Petőfi-emlékünnepség keretében kopjafát is avattak a parkban.

Máramarosi visszhang felvétele

Forrás:

Almásy Józsefné: Élménydús koltói kirándulás. Új Néplap (2004.09.16.)

Diószegi Sándorné: Költőn 10 éves évfordulót ünnepeltünk. Új Néplap  (2008.10.31.)

Ferencz Tiborné: A koltói Petőfi-ünnepségre látogattak el. Új Néplap (2012.10.25.)

Ferencz Tiborné: Egy szobor története a kezdetektől a megvalósulásig. Szolnok, 2013

Ferencz Tiborné: A Teleki-szobor költői avatásán vettünk részt. Új Néplap (2009.10.16.)

S[imon] B[éla]: Határon átívelő akarással. Új Néplap (1998.09.07.)

Simon Béla: A szegények gazdagabbak? Új Néplap (1997.05.31.) 

Simon Béla: Szoboravatás Koltón. Új Néplap (1998.08.29.)

Szponzorokat keresnek. Új Néplap (1997.04.02.)

Vörös Lászlóné: Költőn voltunk, a Petőfi emlékére rendezett ünnepségen. Új Néplap (2006.10.11.)

Címke: , , , ,

Utazás az Alföldön – Petőfi Mezőtúron

Bodoki Fodor Zoltán, kiváló túri helytörténész Petőfi Sándor (1823-1849) születésének 150. évfordulója alkalmából járt utána a költő mezőtúri útjának. Kézirata majdnem 30 évig várt a túri Városi Könyvtár helyismereti gyűjteményében a megjelentetésre.

Petőfi Sándor már 1843-ban Kecskeméten született költeményében is megemlékezett Mezőtúrról, a híres túri vásárról:

"Túri vásár nincsen / Messze már; / Szegény legyén oda / Lovon jár"

A költő évekkel később, 1847 júniusában és novemberében járt Mezőtúron átutazóban, amikor először látogatta meg Arany Jánost (1817-1882) Nagyszalontán. Erre az útra datálódik Utazás az Alföldön című verse, amely Mezőtúron született.

"Fölöttem a felhő, olly terhes / Szakadt nyakamba zápora"

Petőfi 1847. június 10-én indult el Arany Jánoséktól Szalontáról Pestre fogadott kocsisával, Illyés János szalontai fuvarossal. Az állandó eső miatt nehezen haladtak. Másnap alkonyatkor érkeztek Mezőtúrra. A hidszegszigeti-réven keltek át és megszállt a településen. A Hídszeg-sziget a folyószabályozás előtt a régi Berettyó által határolt terület volt az alsórésszel szemben a mai Berettyó-csatorna túloldalán.

"Minő az út!... de vajjon út ez? / Vagy fekete kovász talán?

"Annyi sár ragadt a kerekekre, hogy a szó legszentebb értelmében minden száz lépésen meg kellett állnunk, s levasvillázni a küllőkről a gáncsoskodó fekete írósvajat" - említi Petőfi Kerényi Frigyeshez (1822-1852) írt Úti leveleiben.

Akkoriban Mezőtúron  olyan korcsma, amely szállóvendégek fogadására egyedül alkalmas volt a "Zsindelyes" lehetett. Ezt a Mezőtúr és Vidéke c. helyi lap is megírta 1899. július 30-i lapszámban. Számosan éltek még abból az időből Túron, akik tudni vélték merre fordult meg a költő itt tartózkodása alatt.

A "Zsindelyes" épülete az 1970-es években. Az egykori vendégfogadót 1985-ben bontották le. Helyén Vállalkozók Házát építették fel. Az épület napjainkban a Zsindelyes Fogadó és Étteremnek ad otthont.

"Kit te, remélem ismersz s azt mondja, hogy a túri korcsmában egy fedél alatt háltatok, de csak reggel tudtátok meg, amikor egy pár szót váltván egymással, te azt nyilatkoztad volna, hogy sehová sem mégy Túrról, míg eső esik." - utal Petőfi és Mezey József festő mezőtúri összeismerkesésére Arany János. Nem véletlen azonban, hogy a költő és Mezey találkoztak Túron. A nagy távolságra járó fuvarososk útvonala minidg azonos volt és lehetőleg ugyanannál a fogadónál vagy csárdánál éjszakáztak.

"Imádott Jankóm! [...] Illyés uramat Túron elkergettem gorombaságai miatt, és négy nap alatt értem Pestre esőben és szélben [...]" - számolt be Arany Jánosnak írt levelében viszontagságairól Petőfi június 18-án kelt levelében. Június 12-én hajnalban folytatta tehát útját új fuvarossal és 13-án érkezett meg Pestre.

"[...]Mező-Túr derék város a Berettyó mellett Heves megyében. Lóvásárai híresek, melyeken minden valamirevaló alföldi betyár megjelen, vagy lovat lopni, vagy lopott lovat eladni [...] Az itteni lóvásárok alkalmakor nevezets és nagyszerű betyárverekedések is szoktak esni, sőt enélkül nem is történik vásár[...]" - írja útirajzában Petőfi. Fogadójának ablaka a Vásártérre nézett. Bizonyosan a látvány indította arra, hogy úgy emlékezzék Túrról, mint a híres betyárok által látogatott nagy vásárok és az ólmosbotokkal verekedő legények városáról.

Az emléktáblát 1973 márciusában a Petőfi-napok keretében leplezték le a "Zsindelyes" falán.

Utazás az Alföldön címmel filmet is készített a Magyar Televízió 1995-ben Tarr Béla rendezésében, amely Petőfi Sándorral kapcsolatos emlékhelyekről villantott fel képeket. A filmkészítés ötletét valószínűleg az adta, hogy korábban ugyanaz a forgatócsoport már megszállt Túron a Petőfi-házban, ahol a nagy költő ezt a költeményét megírta.

A költő ég abban az évben újra megfordult Túron. Petőfi 1847. szeptember 8-án kötött házasságot Szendrey Júliával (1828-1868). Már mint házasember, feleségével utazott keresztül Mezőtúron Koltóból Pestre igyekezvén. Október 31-én indultak Szalontáról és november 4-én érkeztek vissza Pestre.

"[...] Utazásunk vígan és szerencsésen ment végbe, mert kettőnknek összevéve is csak valami hatvan oldalbordánkat törte-zúzta össze Túr környékének regényes útja [...]" - taglalta az utazás részleteit Arany Jánosnak 1847. december 3-án kelt levelében.

Források:

Antalffy Gyula: Igy utaztunk hajdanában. Szolnok megyei Néplap (1976.08.06.)

Bodoki Fodor Zoltán: Petőfi Sándor és a korabeli város. Mezőtúr, 1998.

Körmendi Lajos: Kutya a tóban.Új Néplap (1993.01.23.)

Petőfi-évforduló Mezőtúron. Szolnok megyei Néplap (1973.03.20.)

Tiszai Lajos: Glória mítosz nélkül. Szolnok megyei Néplap (1987.03.17.)

Tiszai Lajos: Mecénások a Berettyó-partján. Szolnok megyei Néplap (1985.12.07.)

Valkó Mihály: Átutazóban. Szolnok megyei Néplap (1972.12.31.)

Címke: , , , , , ,

Petőfi zsebórája Szolnokon?

1970 őszén több napilap is átvette azt a szolnoki tudósítást, amely Bors Lajos műgyűjtő érdekes szerzeményéről számolt be, amelyet még a Damjanich Múzeum is érdemesnek tartott arra, hogy lefotózza azt.

"Különleges, jelentős értéket képviselő zsebóra került Szolnakra, Bors Lajos általános iskolai tanár reprezentatív óragyüjteményébe. Az óra Fr. Duval francia mester műhelyének 372. példánya. Párizsban az 1820—30-as években készült, s ma is járóképes. Az ezüst tokban elhelyezett orsójáratú szerkezet minden része cizellált, dúsan aranyozott. Az óra tokjának külső hátán olvasható vésés szövege így hangzik: Emlékbe Sándornak Petrovicné.

A ritkaságnak számító remekműt előző tulajdonosa 1905-ben harminc koronáért vásárolta Kiskőrösön egy akkor körülbelül 60—70 év körüli órásmestertől. Az idős mester a vásárló műgyűjtő kérdésére az óra származását illetően elmondotta, hogy azt egy ottani mészáros család hozta megjavíttatni. Mivel nem jöttek többé érte, a birtokában maradt.

A szolnoki műgyűjtő a tulajdonába került szépmívű óráról feltételezi, hogy a nagy költőé. Petőfi Sándoré, vagy a családjáé volt. Erre utal az óratok külső hátán olvasható vésés szövege, valamint kiskőrösi származása és az időpontok egyezése.
A valószínűleg történelmi értékű óra eredeti tulajdonosának a pontos felderítése, a feltételezések hitelesítése érdekében új birtokosa igénybe veszi a magyarországi Petőfi kutatók, a költő hagyatékait gyűjtő múzeumok segítségét és mindazokét, akik valamilyen formában kapcsolatban álltak, vagy foglalkoztak a néhai Petrovics család történetével. A szolnoki Damjanich János Múzeum máris fotókópiákat készített a ritka becsűnek ígérkező leletről."

Heves megyei Népújság 1970. szeptember 30.

Déli Hírlap 1970. szeptember 30.

Címke: , , ,

Petőfi-emlékjelek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Emléktáblák és domborművek

Jászárokszálláson a Petőfi Sándor (1822-1849) nevét viselő Művelődési Ház falán elhelyezett portré.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Sismis Mihály, az utolsó jászberényi várnagy Szendrey Júliának nagybátyja volt. Sismis Mihály és neje Szendrei Franciska 1847-ben vendégül látták otthonukban Petőfi Sándort és feleségét. A Hazafias Népfront 1958-ban emléktáblát helyezett el annak az épületnek a falán, ahol egykor a várnagy háza áll, így emlékezve meg a költő jászberényi rokoni kötődéséről és a városban tett személyes látogatásáról.

Károly Nóra felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Jászdózsán is a helyi Művelődési Ház a költő nevét viseli. Itt látható a megyében a legfiatalabb dombormű, amelyet  Gmina Tarnow lengyel település ajándékozta a településének. Az alkotást 2018. márciusi ünnepségekhez kapcsolódva leplezték le a kultúrotthon falán. A dombormű Wojcie Ruszel munkája.

Szolnokon, a Petőfi úton a Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola falán található dombormű. Az 1973-ban önálló intézménnyé vált 633. számú Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet állíttatta névadója tiszteletére. A lemezdomborítás Simon Ferenc (1922-2015) szobrászművész munkája. Az emléktáblán található idézet Petőfi Sándor A magyar nép (1848) című költeményéből való.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Szolnokon az egykori Városi Kaszinó épülete az államosítás után szakszervezeti székházként működött. A Kossuth Lajos utcai épületének falán az 1848/49-es centenáriumi ünnepségek keretén belül, 1948-ban avatták fel a márciusi ifjak és Petőfi Sándor-emléke előtt tisztelgő domborművet és márványtáblát. A dombormű jobb alsó sarkában Fancsali L. szignó látható. Az alkotó Fancsali Lajos, Szolnokról elszármazott szobrászművész volt. Az emléktáblán Petőfi Sándor A márciusi ifjak (1848) című költeményének egy versszaka olvasható: "Egy szóvá s egy érzelemmé / Olvadt össze a haza, / Az érzelem "lelkesűlés", / A szó "szabadság" vala."

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Szolnokon a Kertvárosban, az egykori általános iskola épületében található az 1973-ban felállított Petőfi Sándor-emléktábla. Az emléktáblán olvasható Paul Eluárd francia költő Emlékbeszéd Petőfi Sándor halálának századik évfordulójára című verséből való sor: "Költőt köszöntök itt ki íme ma is él"

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Szobrok

Petőfi Sándor (1822-1849) mellszobra Cserkeszőlőn Szőke József alkotása. 2002-ben állította fel a település a helyi általános iskola névadójának mellszobrát az Ady Endre úton.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára
 

A jászsági gyökerű Zilahi Zoltán (1958-) szobrászművész Petőfi Sándorról formált egész alakos szobra a főtéren. 2011-ben a „Falu­meg­újí­tás Jászal­só­szent­györ­gyön” elne­ve­zésű beru­há­zás­so­ro­zat keretében mél­tóbb kör­nye­zetbe került a Petőfi-szobor.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Jászapáti 1848-as katonáinak névsora olvasható az emlékmű két szélén álló műkőtáblákon. Közrefogva Petőfi-szobor (bronz, 96x80 cm). 2000-ben készítette Rajki László szobrászművész a kompozíciót, melyet az államalapítás tiszteletére emelt a település az újonnan kialakított millenniumi emlékparkban.

Károly Nóra felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

A költő életének helyi vonatkozásait Jászberény a 1848-as forradalom 100 éves évfordulóján azzal tette emlékezetessé, hogy szobrot állított Petőfi Sándornak. A Szilágyi Nagy István fehér márványból készült alkotását 1948. március 14-én leplezték le. Városrendezési okok miatt 1971 decemberében tették át mai helyére az 1848-as honvédemlékmű közelébe.

Károly Nóra felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Zilahi Zoltán helyi születésű szobrászművész az alkotója a jászfényszarui Petőfi Sándor Művelődési Ház épülete előtt 1987-ben felavatott mellszobornak. A szobor talapzatán Petőfi 1846-ban született azonos című költeményének első sora olvasható: "Sors, nyiss nekem tért..."

Új Néplap archívuma

Petőfi Sándornak (1822-1849) Karcagon a Kossuth téren álló mellszobra Győri Dezső alkotása, melyet az 1848/49-es forradalom és szabadságharc centenáriuma alkalmából lepleztek le 1948-ban. A szobor érdekessége, hogy egy korábban felállított márványobeliszkből készítették a talapzatát. 1805-ben József nádor, a jászkunok főkapitányának látogatása alkalmából, Jászberényhez hasonlóan Karcag is Nádor-oszlopot emelt, azonban 1849 tavaszán a helyiek lerombolták a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése után. Ezért szimbólikus, hogy a Petőfi mellszobor posztamensét ebből a márványból faragták később.

Képeslap

A Karcagi Nagykun Református Gimnázium előterében is látható egy mellszobor, amely Somogyi Árpád alkotása.

Mezőtúr fennállásának 600. évfordulója alkalmából a helyi Dózsa szobor alkotója, Marton László felajánlotta Petőfi szobrának bronz másolatát a város jubileumára 1977-ben.

Öcsödön a Községházával szemben álló park közepén található Petőfi Sándor szobra, amelyet Lakatos Aranka szobrászművész készített 1998-ban.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Petőfi Sándor mellszobra látható a törökszentmiklósi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete előtt található. Lakatos Aranka szobrászművész alkotását 2000 tavaszán avatták fel.

Csőke Tibor felvétele - Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény

A túrkevei Nagyiskola fennállásának 125. évfordulója alkalmából vette vette fel Petőfi Sándor nevét 1985-ben. Az évfordulós ünnepségek keretében avatták fel Papi Lajos szobrászművész vörös mészkőból készült Petőfi portréját az iskola falán.

1999-ben állították fel Túrkevén Talamasz Lajos

A Dózsa György úton, a Gimnázium és Szakközépiskola épülete előtt áll Petőfi Sándor és Kossuth Lajos mellszobra. Turza Ferenc szobrászművész alkotásait egy időben avatták fel 1999 októberében.

Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Januári szerzeményeink

A kötelespéldány szolgáltatásnak köszönhetően újabb kincsekkel bővül Helyismereti gyűjteményünk.

 Köszönjük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei telephellyel rendelkező kiadóknak és nyomdáknak, hogy eljutattják a Verseghy Könyvtárba az általuk készített kiadványokat!

Címke:
Top