Örkény bemutatók Szolnokon

"Leszámítva a boldog keveseket, akiknek minden sikerül, sorsunk - ha úgy tetszik
történelmünk - sokkal több balsikerrel sújtott, mint ahány sikerrel jutalmazott."
(Örkény István)

46 évvel az ősbemutató után, 2021 őszén a szolnoki Szigligeti Színház újra bemutatta Örkény István Kulcskeresők című tragikomédiáját Csiszár Imre rendezésében.

Ez alkalomból vitrinkiállítás készült a Verseghy Könyvtár helyismereti gyűjteményében.

1975. november 15-én szombaton este hét órakor felgördült a függöny és kezdetét vette Örkény István Kulcskeresők című tragikomédiájának bemutatója, Székely Gábor rendezésében.

De nem ez volt az első Örkény-ősbemutató Szolnokon. Ebben az alföldi színházban Örkény Istvánt sokáig „házi szerzőként” emlegették. Hiszen alig volt akkoriban más társulat az országban, amely — a bemutatók, és a szerzővel való barátság révén — annyira tudott volna „Örkényül.” - írta Tiszai Lajos újságíró, a Szigligeti Színház történetének krónikása.

 A stockholmi bemutatóval nagyjából egy időben, 1969. május 2-án mutatta be a színház Örkény István Tóték című tragédiáját, szintén Székely Gábor rendezésében.
A rendező meglátása az volt, hogy Latinovits Zoltán után egy Őrnagy-centrikus előadás felesleges volna. Inkább az egyenlő erők küzdelmének megteremtésével tette igazán drámává a Tótékat, a lázadás drámájává. 

Verseghy Könyvtár kisnyomtatvány-tára

- Csak a legnagyobb elismeréssel szólhatok a szolnoki előadásról. Székely Gábor
rendező hallatlan érzékkel tudta a darab minden egyes rétegét felfedezni, így mindig a döntő mondat, a döntő mozzanat kapta a reflektorfényt, s az egész nagyszerűen beleilleszkedik Fehér Miklós reális és irreális elemeket keverő díszletébe. Kiváló előadás, s külön öröm számomra, hogy a szolnoki közönség a szívébe zárta ezt a - bizonyos fokig ismeretlen groteszk hangvételt. Az Upor-Orbán kettős az első perctől az utolsóig élethalál harcot vívott
- mondta Örkény néhány nappal a Tóték bemutatója után.

Tót szerepében Upor Péter

Az író és a fiatal szolnoki rendező, Székely Gábor között baráti munkakapcsolat alakult ki. Örkény nagyon bízott Székely Gábor értékítéleteiben, sokra tartotta véleményét, ennek többször is hangot adott. A Macskajáték első színpadi változatát is odaadta Székelynek, hogy olvassa el. Eredetileg a 25. Színház akarta műsorra tűzni a darabot Psota Irénnel és Törőcsik Marival, de a terv nem valósult meg. Székely már előbb lelkesedett a darabért és szinte Örkény ellenére -, bízott a sikerben.

Verseghy Könyvtár kisnyomtatvány-tára

"A kapcsolatok érzelmi oldala érdekelt, egészen pontosan az, amit Örkény mintegy a kisregény mottójaként így fogalmazott meg. Mindnyájan akarunk egymástól valamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit. De ha az öregek akarnak egymástól valamit, azon mi nevetünk. Én azt hiszem, ez már önmagában egy dráma. En mindig nagyra becsültem azokat az idősebb embereket, akik lélekben megőrizték fiatalságukat, és az évek múlásával is maximális hőfokon dolgoznak, égnek. Orbánná is az ilyen életigenlő öregek közül való'' - nyilatkozta Székely Gábor.

A Macskajáték eredeti bemutatója 1971. január 15-én volt Szolnokon. A nagyszerű tragikomédia, amelynek első előadását Hegedűs Ágnes, Koós Olga, Kaszab Anna, Bodnár Erika, Bángyörgyi Sándor és Gyimesi Pálma vitték sikerre, a Tisza partjáról indult világsikerű útjára.

Bodnár Erika, Hegedűs Ágnes és Kaszab Anna

"Olyan hősnőre volt szükségem, akiben megvan egypletykás, hazudozós, nagyszájú kofa közönségessége és egy görög tragika fensége, aki önként lép a halál elé. Én ezt a hősnőt Hegedűs Ágnesben véltem megtalálni." - mondta Örkény
Várkonyi Zoltán, a Vígszínház igazgatója, a nagy tekintélyű színházi szakember rögtön a szolnoki premier után felismerte a darab, az előadás értékét, s meghívta Székely Gábort, hogy rendezze meg színházában a Macskajátékot.

A Kulcskeresőket egyébként Szolnok 900 éves jubileumára írta Örkény István, akit családi, rokoni szálak is fűztek a városhoz.

"A hamis illúziók csődjéről szól a játék, figurái nem találják meg a kulcsot saját életük alakításához, a zűr és a zavar mint rendező elv szerepel az életükben. Szóval a kudarcról lesz szó, amelyet csak egy hajszál választ el a sikertől." - mondta Örkény az 1975 őszi premier előtt.

A pilótát, aki „pöfföt kapott" a hátába Piróth Gyula, a feleségét Csomós Mari játszotta. Az előadás legmaradandóbb alakítása Papp Zoltán nevéhez fűződik: ő volt a Bolyongó. Figurája emberszabású és mitikus egyszerre, sárban, porban járó kisember, aki amikor úgy érezte, arra van szükség, mindig elrugaszkodott a valóságtól. Illúzióteremtő, majd - amikor - illúzióromboló. Ellentmondásos, lényeglátó és handabandázó. Papp Zoltán azt is egyértelműen a néző tudtára adta, hogy mindannyiunkban él egy „Bolyongó", aki segít nekünk abban, hogy vereségeinket később győzelmeinkként fogjuk fel.

"Kedves szolnoki barátaim!
E szót barátaim - nem az udvariasságom diktálja, hanem őszinte meggyőződésem. A maguk nagyszerű Szigligeti Színházában már három darabom került színre; most készülünk a negyedikre. Itt játszották a Budapest utáni legjobb Tótékat, itt volt a Macsakajáték és a Kulcskeresők ősbemutatója, s itt találkoztunk újra Vérrokonok bemutatóján... Tele reménnyel, bizalommal a maguk Örkény Istvánja.''

Az 1978. október 27-én keltezett levelében ezt írta: „Engem már háromszor kipróbáltak a szolnokiak. Remélem, negyedszer sem fognak csalódni bennem."

Ebben a levelében megjegyzi, hogy a Vérrokonok a szívéhez legközelebb álló műve. A dráma különben az 1974-es Pesti Színház-beli bemutató után került
Szolnokra. A jó szándék és tehetetlenség szembesítéséről nagyszerű darabot Csiszár Imre rendezte. A szolnoki Vérrokonok új Örkény-színészt is
avatott Iványi József személyében. A másik Bokor, akinek vállait ugyancsak a „bokorság'' terhe nyomta, Polgár Géza, már a Kulcskeresőkben is bizonyította, hogy érti Örkény nyelvét, ahogy a Macskajáték néhány évvel ezelőtti Gizája, Koós Olga is remekelt.

A Bokor család - Nagy Zsolt felvétele, Szolnok megyei Néplap

Ezt a sort folytatta a Szobaszínházban bemutatott újabb Örkény-mű, a sok Pistis darab, a Jeney István rendezte Pisti a vérzivatarban is 1983 szeptemberében.

Az előadás próbáján készült felvétel - Szolnok megyei Néplap

„ Nem először hallom, a bemutató óta emlegetik, ha szóba kerül, 'sötét' volt a Pistim. Válaszom kérdés formájában - minek örüljek? De nem az én, remélem csak átmeneti, rossz társadalmi közérzetemtől volt keserű - ha úgy tetszik az előadás. Sokkal inkább a darab motiválja, ilyen a mondanivaló. A Pistik hordozzák a történelmet. A mi történelmünk ilyen, s éppen az a nagyszerű bennünk, a Pistikben, hogy a legörömtelenebb helyzetben is újra tudjuk kezdeni az életünket." - vélekedett az előadás rendezője, Jeney István.

Az előadás egyben a nemzedékváltás is volt. Örkény eddigi szolnoki szereplői szinte
kivétel nélkül a középgenerációhoz tartoztak. A „Pisti" szereplőgárdája - egy személy
kivételével egytől egyig fiatal, bár már nem pályakezdő színészekből verbuválódott.  „... azonos stílben, egy nyelven beszélnek, magától értetődő természetességgel élik át a legképtelenebb szituációkat. Elsősorban Nagy Sándor Tamás, Zala Márk és Jeney István karaktere mondott el sokat a különféle Pistikről. Jeney rendezése „kilépteti" az írói mondanivalót a nézők közé: mindannyian Pistik vagyunk, így vagy úgy, ilyen vagy olyan, netán amolyan Pistik, de Pistik... Történelmünk hordozói.'' - szólt a bemutatóról a megyei napilapban megjelenő kritika.

A Sötét galamb Szigligeti-béli bemutatója 1985. március 16-án volt. Merész és kockázatos vállalkozás volt a társulat részéről, mert a Sötét galambot többen Örkény leggyengébb drámájának tartották. 1970-ben a Nemzeti Színházban csaknem megbukott. 15 évvel később nyilván az Örkény-hagyományokkal a háta mögött vállalta fel a szolnoki teátrum Glória Ilona történetének előadását, amely Ács János hittel teli gondos rendezésében került színpadra.

Ismét a fiatalok remekeltek, elsősorban Nagy Sándor Tamás telítette sokszínűén a vagány alakját, de Glória Ilona alakítója, Egri Kati gazdagabbá tette a nőalakot az író elképzelte figuránál.
A Szigligeti Színház a Sötét galambbal szerepelt a IV. országos színházi találkozón,
amelyen 12 fővárosi és 12 vidéki színház vett részt. A zsűri az összes létezhető díjak egyharmadát a szolnoki előadásnak ítélte oda. Ács János a Sötét galamb színreviteléért a legjobb rendezés díját, Egri Kati a legjobb női alakításnak járó díjat, Szendrey Ilona pedig a legjobb női epizodistának felajánlott díjat vehette át.

2005-ben a Macskajáték újra a szolnoki színház műsorán szerepelt Almási Éva és Tímár Éva főszereplésével.

Forrás:

Bistey András: Kétféle színházi hagyomány találkozása. Új Néplap (2005.01.05.)

Csík István: Macsakjáték. Szolnok megyei Néplap (1971. január 22.)

Örkény István: Vérrokonok. Szolnok, 1978.

Örkén-színház Szolnokon. Új Néplap (2005.10.06.)

Tiszai Lajos: Egy élet a kakasülőn : szabálytalan színházi napló. Szolnok, 2002.

Tiszai Lajos: Pisti Szolnokon. Szolnok megyei Néplap (1983.09.03.)

Tiszai Lajos: Thália a Tisza partján : fejezetek, képek a szolnoki színészet történetéből. Szolnok, 1991.

Valkó Mihály: Válaszol Örkény István. Szolnok megyei Néplap (1971. január 15.)

Valkó Mihály: A vonal túlsó végén: Székely Gábor. Szolnok megyei Néplap (1974.02.02.)

Vérrokonok előkészületében. Szolnok megyei Néplap (1978.11.15.)

Címke: , , , , ,

Képpel írt várostörténet a Múzeumok éjszakáján

Álmosdi Árpád és Csendes Mónika, szolnoki építészek számos hasznos információval szolgálaltak a város épített örökségéről.

Ünnepi könyvhét 2021

 Az Ünnepi könyvhéten a Kossuth téren tartottunk gyűjtőnapot 2021. szeptember 2-án a Könyvtéren.

Címke:

Képpel írt várostörténet Pletykafaluban

Köszönjük mindazoknak, akik megtiszteltek bizalmukkal és bemutatták nekünk féltett kincseiket. A digitalizálás után hamarosan közzé tesszük az Önöktől kapott iskola- és várostörténeti felvételeket.

Külön köszönjük a Szolnok Pletykafalu Közössége Egyesület tagjainak segítségét a program megszervezésében.

Ízelítő a képekből:

Címke: ,

Gyűjtőnap 2021. augusztus 27-én

 Szolnok Pletykafalu Közössége Egyesülettel közös szervezésben várjuk Önöket az Abonyi úti Fiókkönyvtárban 2021. augusztus 27-én.

Vallásos témájú kisnyomtatványok

 A Verseghy Ferenc Könyvtár Helyismereti gyűjteményében található néhány vallásos témájú kisnyomtatvány.

A magánáhítatot szolgáló grafikai jellegű szentképekek iránti tudományos. érdeklődést a szakrális néprajz művelői indították el. Georg Schreiber, Beda Kleinschmidt, Hans Otto Münsterer, Leopold Kretzenbacher és Lenz Kriss-Rettenbeck vizsgálódásaikban fontos szerepet juttattak a szentképeknek. A Populäre Druckgraphik Europas (München, 1967) könyvsorozat német népi grafikával foglalkozó kötetében Wolfgang Brückner, németalföldi kötetében Maurits De Meyer külön fejezetet szentelt a szentképek művészetének. Adolf Spamer monográfiája (München, 1930) a levéltári adatok és az akkor fellelhető gyűjtemények átvizsgálásának eredményeképpen alapvető mű, amely módszerével meghatározta a további kutatás irányát. Antwerpen virágzó szentképkultúrájával Emile H. van Heurck Les Images de Dévotion Anversoies du XVIe au XIXe siecle (Antwerpen, 1930) c. művében foglalkozott.

Ezek a munkák más tudományágak művelőinek figyelmét is felkeltették. Az ikonográfia kutatói közül különösen B. Knipping és Hans Aurenhammer fordítottak komoly figyelmet a szentképekre. Gustav Gugitz az osztrák kegyképeiről és -szobrairól készült szentképeket foglalta korpuszba 1950-ben. Magyarországon a szentképekkel foglalkozó rendszeres és módszeres kutatás elindítója Némethy Lajos, aki finom érzékkel reagálva a régmúlt értékeire, felfigyelt a szentképművességre. Számos ma már nem létező példányról tett említést, többnek a képét is közölte. Bálint Sándor is értékes szentképgyűjteménnyel rendelkezett, írásaiban nemcsak dokumentatív értékű lapokra hivatkozott, hanem felhívta a figyelmet a kallódó emlékanyag sürgető összegyűjtésére is, ez ügyben felvette a kapcsolatot a Néprajzi Múzeummal is. A művészettörténészek közül Csatkai Endre cikkeket írt a Kis-Grafika c. lapban A kis ájtatossági kép (1942), Májer István, a régi magyar kisgrafika szerény munkása (1943) és a Soproni Szemlében Soproni vonatkozású kis szentképek (1942) címmel. Az ő gyűjteményét a soproni Liszt Ferenc Múzeum őrzi.

Kegykép, kegytárgy és szentkép

A kegykép olyan vallásos ábrázolás, melyhez rendkívüli, természetfölötti jelenség, különleges imameghallgatás fűződik. Ezért vallásos tiszteletben részesül. A szó a kegyelemkép rövidüléséből keletkezett. A kegyelemkép kifejezést a 19. század közepéig használta a magyar nyelv, egyaránt értettek alatta képet is, szobrot is. - Meghatározott föltételek mellett bár a kegyképnek is kegyelemközvetítő szerepe van, de nem olyan értelemben, mint a szentségeknek. A kegykép az imádságától támogatva előkészíti a lélekben a kegyelem befogadását, és segít azzal együttműködni.

A csodatévő erő sem a kegykép sajátja: a kegykép iránti tisztelet alapja Istennek az a cselekedete, mellyel Ő a kegyképet eszközként használva csodát tett (Lourdes), s ezzel kifejezte, hogy a konkrét képet, szobrot különleges kegyelmek közvetítőjévé akarja tenni.

A kegyképekről, a képtiszteletről szóló egyházi tanítás hosszú évszázadok alatt alakult ki. A reformáció radikális képellenességével szemben a trienti zsinat fogalmazta meg az Egyház tanítását, különbséget téve az iconum és az idolum között. Néhány híres kegykép másolását sokáig tiltották.

Az egyes történelmi koroknak megvolt a korra jellemző kegyszobor-típusa. A középkkort a trónoló Madonna-szobrok, a gótikát az álló Boldogasszony, a 15-17. századot: a Piétà-ábrázolások jellemzik. Egyes kegyképek típusokká merevedtek, másolataik körül is búcsús kultusz keletkezett.

Egyes kegykép típusok szerzetes rendekhez kötődtek. A kapucinusok passaui kolostorából a Segítő Mária (Mariahilf) kegyképének másolatai terjedtek el a török utáni időben, részben a kapucinus kolostorok, részben a német telepesek révén. Pálosok gondozták Máriavölgy, Sasvár, Márianosztra, Sopronbánfalva kegyhelyeit. Egyes, elsősorban Mária-kegyképek csodás jelenések (könnyezés, vérrel verítékezés) révén, amelyek bántalmazások miatt is bekövetkezhettek, váltak kegyképpé.

A különböző kegytárgyak (lat. devotionalia): az egyéni vallásosság áhítatát elősegítő dologok: Jézus-, Mária-szobor, szentek szobra, kereszt, feszület, szentkép, kegyérem, rózsafüzér, skapuláré). 

A kegytárgyak a fogadalmi tárgyakkal szemben mindig személyes tulajdont képeznek, s birtokosuk általában magával hordja őket. Lényegében mások, mint az amulettek, melyeknek viselői mágikus erőt tulajdonítanak a tárgynak. Ugyanakkor a tulajdonos ugyanazt a tárgyat tekintheti fogadalmi tárgynak vagy amulettnek.

Az ókorban gyakori istenszobrok miatt, melyeket pogány kultuszhelyek mellett készítettek és árusítottak, a kereszténység az első századokban tiltotta a kegytárgyakat. A 2. század közepétől gyakori kegytárgyak az ereklyék és a szent helyekről származó anyagok.

A 4. századtól kezdett elterjedni a szent kereszt másolata mint kegytárgy. A képek kegytárgyként való használata a zarándok- és búcsújáró helyekkel függött össze.

A hatályos jog szerint a kegytárgyak használatát az Egyház jóváhagyja, gyakran megáldja, sőt búcsúkkal látja el azokat. Azonban a megáldott, megszentelt kegytárgyakkal nem szabad kereskedni (CIC 924.k. 2.§). Ugyancsak „elveszítik az áldást”, ha profán célra használják azokat.

A római katolikus vallásgyakorlás ájtatossági formái az imakönyvek, énekeskönyvek, ponyvanyomtatványok népszerűsége és általános használata, a latin szenteket ábrázoló szobrok, képek, kegytárgyak gyűjtése.

A szentképek szűkebb értelemben a magánájtatosság körébe tartozó grafikai jellegű, kisméretű - imakönyvben őrizhető - kép.

Témái bibliai jelenetek, Jézus Krisztus, Szűz Mária, szentek (és ereklyéik), hitigazságok.

A középkori kolostorok kultúrájához szorosan hozzátartoztak a papírra vagy  pergamenre festett szentképek, melyeket a szerzetesi cella ablakára helyeztek, hogy a különféle magánájtatosságoknak ily módon mindig szembetűnő, vizuális jelei legyenek.

A kódexek illuminálásából született szentképfestészet a miniatúrafestés önálló ágaként 1750 körül tűnt fel, elsősorban a német apácakolostorokban. A miniatúrák stílusában készült egyedi lapok kevesek számára voltak hozzáférhetők. A sokszorosító grafikai eljárások (fa- és rézmetszet, rézkarc) megjelenésével azonban a szentképek tömegcikké váltak, vásárokon és búcsúkon vásárolták őket, egyenetlen művészi színvonaluk a közízlés sokfeleségét tükrözi.

E szentképeket falra függesztették, ágytámlára erősítették, szekrényekbe, ládákba ragasztották, a zarándokok kalapjukra tűzték. Az első dátummal jelzett (1423), fennmaradt szentképet Buxheimben készült fametszet, Szent Kristóf a gyermek Jézussal. Aláírása: „Amely napon te Kristóf arcába nézel, azon a napon nem fogsz gonosz halállal halni!”

1300  után a jubileumi évek hatására búcsúkiváltsággal is ellátott, különösen kedvelt típusok alakultak ki: kegyelem trónusa, Nagy Szent Gergely miséje, Vir dolorum, Veronika kendője, Szoptató Madonna, Napbaöltözött Asszony, Gyermek Jézus.

A tömeges előállítást föllendítette a szentképek ajándékozásának terjedése. A szakrális tárgyú fametszeteket gyakran egyházi intézményekben, kolostorokban állították elő és sokszorosították. Az európai grafika történetében művészi nyomataikkal különösen a burgundi és németalföldi apátságok, monostorok tűntek ki, legjelentősebb közöttük a 16. század: a Saint-Truiden bencés apátság. A többnyire ismeretlen mesterek mellett később már ismert művészek is készítettek szentképeket: Albrecht Altdorfer, Martin Schongauer, Albrecht Dürer. A képes imalapok és a búcsúcédulák terjedésével a szentképek bizonyos „röplap” jelleget is kaptak.

A nyomtatott imádságoskönyvek lapjai között a kisebb méretű szentképeket könyvjelzőként is használták.

A szentképek apologetikus célzata igazán a reformációval szemben érvényesült. Luther követői is terjesztettek szemléletüket tükröző vallásos ábrázolásokat. A flamand művészet 17. századi fénykorában a Wiericx, Huberti, Merlen, Galle grafikus-családok nemzedékeinek fa- és rézmetszetű szentképeit Euróa búcsújáró helyein mindenütt forgalmazták. A szentképek előállításának központja Antwerpen (a jezsuiták egyik végvára) és Augsburg volt. Az augsburgi vallásos tárgyú rézmetszetek a 18. századtól a rokokó szentképek példaképei lettek Ausztria, Csehország és Magyarország területén.

A flamand mesterek hozták divatba a korabeli virágcsendéletek tökéletességével megfestett pompás virág- és gyümölcskoszorúkba foglalt Madonna- és egyéb szakrális ábrázolásokat. A kis szentképek művészetének úttörői is németalföldi rézmetszők voltak, munkáikon szívesen alkalmazták - még hazájuktól távol is - az örökségként magukkal hozott gazdag virágdíszítményeket. A pergamen lapokra festett ornamentikát gyakran kicsipkézték, így a kép tetszetős, áttört foglalatot kapott.

Amint a könyvnyomtatás a kódexfestészetet is válságba juttatta, úgy szorították mindinkább háttérbe a színezett fa- és rézmetszetű szentképek a nagyobb igénnyel és műgonddal készült pergamen miniatűröket. Ugyanakkor a két technika közötti kölcsönhatások a barokk szentképek azóta is alig felülmúlható formai és gondolati gazdagságát eredményezték magas művészi színvonalon.

Búcsújáró helyeken a szentképeket megáldották, ill. a zarándokok az eredetit érintették és búcsúfiaként vitték őket magukkal. Különleges kivételként a radnai Szűzanya-kép eredetileg rézmetszet volt (ismeretlen mester műve 1450 k.), ez vált kegyképpé. A búcsúk és vásárok ponyváin tömegesen árusították a népi kiadók olcsó, inkább a szegényebb rétegeknek készült, többnyire fametszet képekkel díszített ének- és imalapjait. Az árusítás helyéről ponyvának mondott nyomtatványok naiv ábrázolásmódjukkal mind a közízlést, mind a népi üvegképfestészetet, kerámiát és bábsütőminta-készítést befolyásolták.

Magyarországon. III. András kir. 1290 k. készült házioltára, az ún. Berni diptychon (Bern, Historisches Museum) pergamenre festett miniatűr szentképek egész sorát foglalja magába. Temesvári Pelbárt prédikációinak szemléltetésére is ajánlotta a szentképeket. A budaszentlőrinci pálos ktor fametsző műhelyében készült az esztergomi Keresztény Múzeum Árpád-házi Szt Margitot ábrázoló színezett fametszete (1500 k.), a hazai grafikatörténet értékes darabja.

A 15-16. század fordulójáról több magyar könyvárus és -kiadó jelvénye, emblémája maradt fönn. A husziták a kisgrafikák ironikus ábrázolásaival támadták a katolikus tanítást; az ellenük folytatott szellemi küzdelem emléke az 1500: a szeged-alsóvárosi ferences ktorba került 16 fametszetű szentkép. A barokk szentkép- és címerfestészet kölcsönhatásának emléke a Supanisch György győri misekönyvébe ragasztott, 1668-ból származó pergamen előzékkép a főpap címerével (Szt György és a Magyar Háromkirályok, a háttérben Győr egykori látképével).

A 17-18. század a szentképek (kis ájtatossági képek, alkalmi és társulati emlékképek, disputákat hírül adó ún. tézislapok, apácamunkák) virágkora. Ajándékozásuk (főként az értékesebb pergamen miniatűr szentképeké) főurak között is buzdító, hitre serkentő, a szentek oltalmát ajánló nemes gesztusnak számított a korabeli feljegyzések szerint.

Az ereklyés házi szentképeben a trienti zsinatnak a reformátorok kép- és ereklyetiszteletet tagadó tanításával szembeni szellemi törekvése öltött formát. Így alakult ki a katolikus vidékeken az a szentképtípus, amely a keleti ikonokhoz hasonlóan tiszteletre kötelezett még a családi otthonokban is. Ezek késő középkori előzményének tekinthetők a magánáhítatot szolgáló táblaképek, melyek keretébe ereklyéket foglaltak. Népszerűek voltak a polion-keretezésbe foglalt, aprólékosan megmunkált zsírkő- v. viaszfigurák, valamint a csiszolt üveglapra, esetleg fémlapra festett képecskék. Olykor a képet hímzett passepartout vette körül, sőt maga a kép is tűfestéssel készült. 

A nevelési és okt. céllal készült szentképek a hitoktatás és a pedagógiai ösztönzés eszközei. Jutalomként is osztogatták a különböző erényeket jelképező virág- és madárszimbólumokkal díszített, a védőszenteket ismertető szentképeket.

Páduai Szent Antal

A protestánsok érzékenyen reagáltak a jezsuiták iskolai szentképterjesztésére: „...a kisdedeken kezdik el álnokságukat, és az evangélikusok gyermekeit sok csalárdságokkal, holmi dib-dábokkal, apró képecskékkel hitegetik az ő szemináriumokban”.

A népi gyógyászat a szentképekeknek egészségjavító és ördögűző hatást tulajdonított. 1439: a beteg Habsburg Albert magyar király gyógyítására kisleánya, Erzsébet hercegnő orvosságként egyebek között száraz borsóhéjat küldött két szentképekből készült zacskóban. Ugyanilyen okból lett szokás orvosságos üvegekre a gyógyító Szent Erzsébet és más szentek apró metszetképét ragasztani.

Árpád-házi Szent Erzsébet

Beteges képzelődések, rémlátások ellen hatásosnak tartották a Jézus Társasága alapítójának képét, amelyet ajtókra és házak kapujára szögeztek. Szülési fájdalmak enyhítésére a szülőanya nyakába Szent Ignác képét akasztották, melyet előzőleg a szent ereklyéihez érintettek. Áldásszövegek más aprónyomtatványokon is előfordulnak.

Szent Norbert

Minden fontosabb kegyhelyről, különösen tisztelt kegyképről és kegyszoborról készültek szentképek, melyek segítették a kegyhely kultuszának terjedését. Egy kegyhelyhez kötődés és a szentségi tájba való tartozás tudatát is elősegítették a zarándoklatról hazavitt kegyképek és szobormásolatok. Ezek bekerülve a nép lakáskultúrájába, évtizedeken át árulkodtak eredetükről, és dokumentálták az illető szentségi tájhoz tartozását. Ugyanezt mondhatjuk például a szentelt gyertyákról, amelyeket rendszerint vásárlási helyükről emlegették. A kegyhelyek szellemi kisugárzása megmutatkozott a legendák és mondák ismeretében, a vallásos énekkultúrában, az imakönyvhasználatban.

Főként bécsi rézmetszők örökítettek meg számos magyar kegyképet szentképként. A búcsújáró helyek szolgálatában működő barokk rézmetszők közül legkiemelkedőbb a pozsonyi származású budai mester, Binder János Fülöp. A csíksomlyói, ercsi, krisztinavárosi, máriabesnyői, modordorfi, nagyszombati, óbuda-kiscelli, radnai, rőtfalvai és tétszentkúti Mária-kegyképek 18. század rézmetszői ismeretlenek.

Csíksomlyói Szűz Mária

A Rózsafüzér Királynéja érdekes, öltöztethető szobortípusa alakult ki a Habsburg Monarchiában az ún. hordozó Mária változataiban, melyeket rejtett Mária Terézia-portréknak tartanak a Madonna Mária Terézia (ur. 1740-80) idejében divatos haj- és ünnepi ruhaviseletéről. E sajátos Mária-képek szép számmal találhatók főként Hevesben, Vasban (Vasvári Boldogasszony) és Baranyában. A Prágai Kis Jézus tiszteletét a pozsonyi orsolyiták Schmittner rézmetszet-képecskéivel terjesztették.

A 18. századból a kegyképtípusok számtalan változata maradt fönn, köztük festmények, amelyek már nem szolgai másolatok, hanem az eredeti „átköltései”, változatosságukat éppen a közkézen forgó metszetek közvetítésének köszönhetik. A búcsújáró helyeken árusított szentképek a kegyképen kívül általában a helység látképét is megörökítik, s gyakran forrásértékűek az építészet- és helytörténet-kutatás számára. A fogadalmi (votívképek) kompozícióin általában a felső szférában van a csodatévő kegykép vagy -szobor, alatta az imádkozó donátor, a városok vagy falvak látképe.

A Szent Család

A 19. század közepétől az egyre olcsóbbá váló litográfia, majd a kezdetleges színnyomatok tömege váltotta fel az évszázadokig szokásos rézmetszetű szentképeket. A párizsi Turgis kiadó Bouasse-Lebel jelzésű szentképei és az einsiedelni Benziger cégtől importált, színezett acélmetszet-képecskék és kőnyomatok biedermeier hangulatukkal, papírcsipke díszítésükkel főleg a finomkodó, polgári ízlés igényeit elégítették ki.

Emlék elsőáldozásra

Forrás:

Magyar Katolikus Lexikon

Magyar Néprajz, 3. kötet. Budapest, 

Szilárdfy Zoltán: Barokk szentképek Magyarországon. Bp., 1984.

Szilárdfy Zoltán: A magán áhítat szentképei. 17-18. sz. Szeged, 1995.

Szilárdy Zoltán: A magán áhítat szentképei. 19-20. sz. Szeged, 1997.

Képek: Verseghy Ferenc Könyvtár Kisnyomtatvány-tára. Digitalizálta: Baricza Viktória a Forum Hungaricum országos programja keretében 2021-ben.

Címke: ,

75 éve született Körmendi Lajos

"Származását tekintve nem volt kun, apai ágon magyar, anyai ágon sváb, de e nép értékei és saját elhatározása kunná tették a Nagykunság fővárosában."- emlékezett Körmendire Rideg István

1946. június 6-án született Karcagon. 1964-ben mélyépítő technikusi végzettséget szerzett, és 1966-tól a szakmájában dolgozott. 1976-ban újságíró iskolát végzett, 1985-ben szerzett oklevelet az ELTE magyar-népművelődés szakán.

Kritika - 1982

"Ismeretségünk valamikor ‘60-as évek végén kezdődött, amikor Körmendi Lajos Karcagon élt. Nem tudom, hogy gyakran változtatott foglalkozásai közül éppen melyiket űzte, mélyépítő technikus, tervező, könyvesbolti eladó vagy pincér volt-e. Az önkifejezés vágya azonban már akkor élt benne, csak még nem kapott határozott irányt és formát. Gyanítom, a sokféle foglalkozás a felkészülés része volt. Tudta, hogy valamilyen alkotómunkára hivatott, de még bizonytalan volt, hogy mi lesz az." - írta róla Bistey András.

Az 1970-es évek végétől egyik hangadó szerzője az akkor egyedül ellenzéki,1984-ben betiltott, Mozgó Világnak.

A megyei napilapnál újságíróként működött 1974-től 1980-ig Szolnokon.

"Korábban, a hetvenes években a Szolnak Megyei Néplap munkatársa voltam. Hittel, lelkesedéssel kezdtem, ám ahogy egyre jobban átláttam az akkor működő hatalmi mechanizmust és manipulációt. mindinkább megjelentet- hetetlen anyagokat írtam. Végül közös megegyezéssel kiléptem a laptól, hazajöttem Karcagra."

Visszaköltözött Karcagra és a Nagykunsági irodalmi élet szervezőjévé vált. Dolgozott, mint művészeti előadó, könyvtáros és gimnáziumi tanár.

Szolnok megyei Néplap - 1987

Karcagi gimnáziumi tanárként az 1980-as években máig emlegetett Yorick Kht elnevezésű diákszínpadot szervezett. 1984-ban tagja lett a Magyar Írószövetségnek. Műfordító műhelyt alakított ki 1985-ben, ugyancsak országos sikerrel, ezt mutatta a Szent forrás (1988) antológia, mely a türk népek irodalmából való válogatás. irodalmát. A műhely megalapítására egy találkozás adta az ötletet. Megismerkedett Ravil Buharajev tatár költővel, s az első találkozásból barátság, munkakapcsolat alakult ki. Az immár lassacskán nyolcszáz éve egymástól elszakadt népek utódai egymásra találtak. Buharajev jelenleg magyarul tanult Budapesten, a karcgai Gábor Áron Gimnázium műhelyben pedig a hófehér nyírfák hazájából tadzsik, kazah, kirgiz, tatár, avar, balkár, kumuk, azerbajdzsán, orosz nép- és műköltészeti alkotásokat fordított harminc diák és négy tanár dr. Varga Lászlóné Vízkeleti Erzsébet, Varga Gyöngyi, Szalai István és Körmendi Lajos.

Naciye Güngörmüs, Körmendi Lajos, Györfi Sándor és felesége - 1993

Karcagon ő hozta létre a tudatformáló Karcagi Hírmondót (1988), a lokálpatrióta, közösségépítő Kunhalmot (1990-1994).  A Karcag irodalmi és művészeti periodika két számával kísérletet tett egy kisvárosi folyóirat magas színvonalú megteremtésére (1998-1999).

Műhelymunkáját a Jászkun Krónikánál (1993-1994) virágoztatta ki. Bölcseleti írásaival a Metrónál (1999-2004) is jelentkezett.

"Úgy látom, a politikai munkát sok, nálam rátermettebb ember is el tudja látni, mert nincs olyan megszállott vonzódása valamihez, mint nekem az irodalom felé."

A rendszerváltást követően 1990-ben a közéleti munkába is belekóstolt. Az MDF alapítójaként szülőváros alpolgármestere lett. E tisztségéről két év után lemondott, hogy az írásra koncentrálhasson.

Magyar Fórum - 1992

1989-től 1995-ig a Jászkunság folyóirat főszerkesztője volt.

"— Engem a váratlanul előállt helyzetben ugyanaz a megyei művelődésügyi osztályvezető keresett meg, aki eredetileg a pályázásra is ösztökélt, hogy vállaljam mindazonáltal a lap szerkesztését. Játszhattam volna a sértődöttet, de én a feladatot néztem, azt, hogy rajtam áll: megpróbálok-e egy végtelenül lejáratott lapból a radikális változások és a jobb társadalom felépítése mellett hitet tevő, kiálló szellemi műhelyt létrehozni. És ez nem lehet pártokhoz kötődő kérdés! [...] Azt találtuk ki, hogy a Jászkunság vigye közelebb az olvasókhoz azt a 30-as, 40-es írónemzedéket, amely a jelenleginél sokkal nagyobb figyelmet érdemelne. S mivel ez igen népes alkotógárda, egy ideig nem lesz gondunk a szerkesztéssel. Ugyanakkor máris érzékelhető a felénk irányuló nagyobb érdeklődés az úgynevezett remittenda folyamatos csökkenésében, dacára annak, hogy a posta szinte a kisujját sem mozdítja a lap terjesztéséért."- mondta Körmendi Lajos a Jászkunságnál vállalt feladatairól a Népszabadság újságírójának 1990-ben.

Jászkunság füzeteket (1990-1994) adott ki. Ezeknek kiválóságai: Buharáj Ravil: Vadszonettek koszorúja (1993), Sarusi Mihály Vagabundkorzó I-III. (1993) című műve és A szelek útja antológia (1994), amelyben a megyéhez kötődő 37 alkotót (költőt, írót, grafikust, festőt) „szólaltat” meg.

1995-ben Karcagon létrehozta a Barbaricum Könyvműhelyt, amelyben 50 könyvet jelentet meg. 1998-ban és 1999-ben kijuttatja a termékeit a rangos frankfurti könyvvásárra. 1995-ben ő alakítja meg Karcagon a Kunhalom Polgári Kört.

Később a Szabad Föld riportereként tudósított a Nagykunságról.

„vállaljuk fel (...) a barbaricumi mivoltunkat, és mutassuk fel azokat az értékeket, amelyek legalább közelítenek minket az ország szerencsésebb feléhez"

Ugyancsak 1995-ben létrehozója és szerkesztője a Berekfürdői Nemzetközi Művésztelep (1995) és a Berekfürdői Nemzetközi írótábor (1999) Berek (2003-2004) című újságjának, amely az irodalom, a művészet és a fürdőkultúra népszerűsítője kíván lenni a községben. A berekfürdői írótábor létrehozása (1999) mellett Körmendi alakítja meg a Bereki Irodalmi Társaságot (2001) is.

Publicisztikai tevékenysége igen sokrétű volt. Írt esszét, hangjátékot, kritikát, tanulmányt, vizuális költeményeket, készített fordításokat pl. kirgiz, tatár és kazah költők verseit. Huszonkét kötetet hagyott hátra.

Magyar Napló - 2003

Kitüntetései: Népművelődésért Díj (1993); Kölcsey-díj (1994); Darvas József-díj, József Attila-díj (1995); Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (1996), Nagykunságért díj (2003), Arany János-díj (2004). 

2003- ban pedig Az együttleges szellem című könyvéért a Csopaki Irodalmi Fesztivál Díját érdemelte ki.

 

1998. 10. 28.
(Midőn a vizsgálóasztalon feküdt, az orvos szólt,
„rák”, elsötétült a világ, s gyors búcsút mondott
magában a kunságiakhoz )
Úgy tűnik,
ennyi.
Jó volt köztetek.
Körmendi Lajos: Dátumversek

2005. január 1-jén Karcagon hunyt el. Síremléke a berekfürdői temetőben található.

Szabad Föld 2005. január 7.

Sírján a márvány emlékművet, rajta a költő-író domborművével a család barátja, Győrfi Lajos készítette.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

A szolnoki Eső című folyóirat még halálának az esztendejében különszámmal tisztelgett Körmendi Lajos emléke előtt. 2020-ban pedig a Spanyolnátha szerkesztősége emlékezett meg róla.


2011. július 1-jén Berekfürdő község posztumusz díszpolgári címmel ismerte el Körmendi Lajos Berekfürdő kulturális arculatának kialakításáért végzett munkáját. 2016-ban pedig Berekfürdő vezetése a helyi értéktárba is felvette az immár a költő nevét viselő Körmendi Lajos írótábort.

Forrás:

Alexa Károly: Szövegvendégségben Körmendi Lajosnál. Életünk (2012/2-3)

Bistey András: Elős Barbaricum-könyv. Eső  (2005/2)

Jenei Gyula: Útravaló a Yoricktól. Szabad Föld (2007.02.16.)

Körmendi Lajos nekrológ. Szép Tv média

Rideg István: Körmendi Lajos munkássága dióhéjban. Kapu (2016.05.)

Sarusi Mihály: Milyen is volt Körmendi Lajos világa. Életünk (2013/1)

Tál Gizella: Üzenetek a nyírfák hazájából. Szolnok megyei Néplap (1987.04.04.)

Címke: , ,

Településképi arculati kézikönyek

A Településképi Arculati Kézikönyvről (TAK) a 400/2016. (XII. 5.) kormányrendelet rendelkezik.A TAK hiánypótló módon teremt lehetőséget a jellegzetes települési karakterjegyek meghatározására és társadalmasítására. A kézikönyv nem kizárólag szakembereknek készül. Elsősorban a települési döntéshozók és a lakosság tájékoztatását segítő, szemléletformáló kiadvány.

Abádszalók

Alattyán

Berekfürdő

Besenyszög

Cibakháza

Csataszög

Csépa

Cserkeszőlő

Fegyvernek

Hunyadfalva

Jánoshida

Jászágó

Jászalsószentgyörgy

Jászapáti

Jászárokszállás

Jászberény

Jászboldogháza

Jászdózsa

Jászfelsőszentgyörgy

Jászfényszaru

Jászivány

Jászjákóhalma

Jászkisér

Jászladány

Jászszentandrás

Jásztelek

Karcag

Kenderes

Kengyel

Kétpó

Kisújszállás

Kőtelek

Kuncsorba

Kunhegyes

Kunmadaras

Kunszentmárton

Martfű

Mesterszállás

Mezőhék

Mezőtúr

Nagyiván

Nagykörű

Nagyrév

Öcsöd

Örményes

Pusztamonostor

Rákóczifalva

Rákócziújfalu

Szajol

Szászberek

Szelevény

Szolnok

Tiszabő

Tiszabura

Tiszaderzs

Tiszaföldvár

Tiszafüred

Tiszagyenda

Tiszaigar

Tiszainoka

Tiszajenő

Tiszakürt

Tiszaörs

Tiszapüspöki

Tiszaroff

Tiszasas

Tiszasüly

Tiszaszentimre

Tiszaszőlős

Tiszatenyő

Tiszavárkony

Tomajmonostora

Tószeg

Törökszentmiklós

Túrkeve

Újszász

Vezseny

Zagyvarékas

Címke:

Tímár

Kiss Krisztina: Timár a Mesti. Budapest : Püski, 2020

Tímár Sándor 1930. október 2-án született Szolnokon. 
1951-1955 között a SZOT Együttes táncosa volt. 1958-ban - Vegyipari Szakszervezet felkérésére - megalapította a Bartók Béla Táncegyüttest, melynek 25 éven át művészeti vezetője és koreográfusa is volt. Az 1970-es évek táncházmozgalmának elindítója és legendás hírű tánctanítója. Hosszú időn keresztül az Állami Balettintézet néptánc tagozatának vezetője. 1980-tól 16 éven át a Magyar Állami Népi Együttes művészeti igazgatója és koreográfusa. 1993-ban Timár Böskével létrehozzák társulataikat, a Csillagszemű gyermektáncegyüttest és a Tímár Kamara Táncegyüttest.

Magyar Hírlap felvétele

Számos kitüntetés tulajdonosa: SZOT-díj (1971), Európa-díj a Népművészetért (1975), Erkel Ferenc-díj (1977), Állami Díj (1985), Érdemes Művész (1990), Magyar Köztársasági Érdemrend (1997), Magyar Örökség díj (1998), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2010), Kossuth-díj, a Nemzet Művésze.

De a Kossuth-díj mellett ott díszeleg Timár Sándor polcán díszeleg a Primissimáknak járó plakett is bársonytokban és Szolnok város jelképe, a díszpolgári cím (2014) mellé kapott pelikán. Hiszen a város sokat adott a Mestinek: boldog gimnáziumi éveket, a cserkészközösséget, és a Tisza Táncegyüttest is, amelynek irányítását ambiciózus ifjúként az első pillanattól magára vállalta.

A Verseghy Ferenc Gimnázium cserkészcsapata regősei 1946-ban Molnár Pista bácsitól Siófokon tanulták a Huszár verbunk lépéseit. Több fellépés mellett sikerrel vettek részt az1948-as centenáriumi kulturális rendezvények néptáncversenyén. A cserkészcsapatok eloszlatása után is együtt maradtak, mint a MÁV Szolnoki Fűtőház amatőr csoportja. 1951-ben a hazai kulturális versenyen - területi győztesként - az együttest beváiogatták a Magyar Színházban megtartott néptánc bemutatóra, ahol Timár Sándor egyik első saját gyűjtésű koreográfiájával: a Karcagi táncokkal és a Román tánccal szerepelt. Innen Szolnokról ment Timár Sándor a már említett SZOT Táncegyüttesbe.

"Itt még leginkább a Szolnok környéki táncokat jártuk, de egy idő után túlléptünk az iskola keretein, és nagy, táncos mulatságot is rendeztünk a városban" - vallott erről Sashelyi Zsófiának, a Magyar Nemzet újságírójának 2016-ban.

Életének 90. évében jelentette meg a Püski Kiadó a Mesterről szóló életrajzi kötetet, amelynek szerzője Kiss Krisztina

Címke: , , ,

125 évvel ezelőtt…

1896-ban kezdte meg működését Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Közkórháza.

1774 májusában tartott városi gyűlésen határozták el, hogy a régi temetőben „ispotályt" építenek. Majd 1823-ban Németh Ignác kanonok megalapított az Ápoldát, amely a mai Templom és Madách utca sarkán állott. Ebben a létesítményben kezdetben 2 szoba és 12 ágy volt, majd az 1870-es években dr. Erdei Dávid városi főorvos munkássága nyomán 3 szobásra nagyobbították immár 24 férőhellyel. A városi főorvos beszámolói szerint elég rossz körülmények uralkodtak a kórházban.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 1876. évi megalakulása után a megnövekedett lakossági létszám, a gyógyítási feladatok, betegek számának emelkedése elengedhetetlenné tették egy új, nagyobb ágyszámú modem felszerelésű megyei közkórház felépítését. Az erre irányuló megyei törekvések már 1877-ben megkezdődtek. Ennek egyik oka az volt, hogy a közigazgatás átszervezésével egy időben született meg a közegészségügy rendezéséről szóló 1876. XIV. törvénycikk is. A jogszabálya a közegészségügy helyét, igazgatását, felügyeletét, intézményrendszerét és a közegészségügyi szolgálatot meghatározta.

Vármegyei Kórház látképe - Képeslap

1877-ben Illésy Sándor Kisújszállás akkori polgármestere a közigazgatási bizottságnak indítványt tett. 1880-ban Lovassy István bizottsági tag javasolta újra közkórház létesítését. építését. Indítványozta, hogy a jászkunok házi pénztárának maradékát is erre kell felhasználni. Ezt a törvényhatósági közgyűlés a „külső-szolnoki" részek betegápolási járulékaival együtt tartalékolta, és később valóban a kórház építésére fordították. A tárgyalások ellenére mindkét indítvány eredménytelen maradt. 

Néhány év elteltével, 1887-ben a vármegyei Orvos és Gyógyszerész Egylet indította újra a közkórház építésének ügyét. Az első a kórház helyének kiválasztása volt. Először a mai József Attila úti laktanya területét vásárolták meg, de azt a „Kórházbizottság" nem tartotta megfelelőnek. A Tiszától való távolsága miatt gondot okozott a szennyvízelvezetés. Végül a várostól távolabb, de a Tiszához közel, magasabban fekvő, árvíztől védett helyen, szántóföldek közepén jelölték ki a leendő kórház helyét. A szennyvizet is a település alatt közvetlenül vezették a folyóba. Így került a kórház a jelenlegi helyére.

1890-ben pályázatot hirdettek a kórház terveinek elkészítésére. A törvényhatóság 1891. november 25-én az első díjat Quittner Zsigmond tervének ítélte. A tervet többszöri átdolgozás és módosítás után 1894. június 13-án kelt határozatával a belügyminiszter elfogadta. Az építési költségeket 148.000 Ft-ban állapította meg. A kivitelező munka 1894. szeptemberében indult, amelyet Kocsis Lajos aradi vállalkozó irányított. Az építkezés gyors ütemben haladt. Nem egészen másfél év alatt az épület elkészült. A kész épület felülvizsgálatát 1896. február elején tartották. Az intézményt alig két hónap alatt berendezték. A kor színvonalán felszerelték.

A város által biztosított telken 1896. május 14-én adták át a kórház épületét. tartották a Millenáris Ünnepségsorozat részeként. A kórházat az uralkodóról nevezték el. Az intézmény teljes neve az akkori források szerint „Jász- Nagykun-Szolnok vármegye I. Ferenc József Közkórháza" lett.

Meghívó
a rendezett tanácsú városok és községek érdemes közönségeinek
Vármegyénk első nagyobb alkotása a törvényhatóság áldozatkészségéből Szolnok város közönségének hozzájárulásával emelt vármegyei közkórház immár készen áll s a m. kir. Belügyminiszter úr által közkórházi jelleggel is felruháztatván e hó 14-én fog ünnepélyesen megnyittatni és nemes rendeltetésének átadatni. Kettős ünnepet ül tehát vármegyénk hazafias közönsége e napon, mert ugyanakkor, a midőn a magyar állam ezeréves fennállásának emlékére díszközgyűlését tartja, egy emberbaráti intézményt ad át a szenvedő emberiségnek, mely hivatva van enyhíteni a szegények nyomorán.
Méltó helyet foglal el ezen intézmény felavatása az ünnepségek sorában és nemes kötelességet teljesít a város/község közönsége, ha a felavatás öröm ünnepének fényét emeli megjelenésével, ugyanazért hazafias tisztelettel hívom meg a város/község érdemes közönségét vármegyénk első humanisztikus intézményének a Szolnokon létesített vármegyei közkórháznak e hó 14-én d. e. 11 órakor tartandó megnyitó ünnepélyére.
Szolnok, 1896. évi május 6.
Bagossi Károly s.k.
alispán

Dr. Erdei Dávid városi főorvos ünnepi beszédében elsősorban a megyei törvényhatóság és Szolnok város áldozatvállalását dicsérte, de elismerően szólt dr. Lenk Gusztáv megyei főorvos fáradságot nem ismerő segítőkészségéről is.

A pavilon rendszerben épült egészségügyi létesítményben belgyógyászat, sebészet, bőrgyógyászat, elme- és fertőzőosztály kapott helyet. A gyógyító részlegeket központi fekvésű konyha, gazdasági épület, laboratórium, boncoló helyiség egészítette ki. Két nagyobb épületet az alagsorból légfűtéssel, a többit falba épített kályhákkal fűtötték. Már a megnyitáskor villany világított, s működött a házi vízvezeték. Vizet frissen fúrt artézi kútból nyertek.

A kórház valamennyi fontos kérdésében a kórház bizottság döntött. Kezdetben hivatalból 12, választott 12 tagja volt. Hivatalból tagjai a vármegyei főtisztviselők és a kórház igazgatófőorvosa. A választott tagok Szolnok és a megye tekintélyes és jómódú polgárai.
Átmeneti időre a megyei tiszti főorvost, dr. Lenk Gusztávot bízták meg a kórház igazgatásával, de már a megnyitás évének decemberében kórházigazgatónak dr. Óvári-Papp Gábor sebész főorvost nevezték ki, aki igen fiatalon kapta meg ezt a megbízást.

A kórházigazgatói jelentések szerint 1896-ban, a megnyitás évében mindössze 267 beteget kezeltek. Tizenöt év múlva - 1911-ben - már 2495 beteget ápoltak. A műtétek száma is látványosan emelkedett. 1897-ben 223, 1911-ben már 680 műtétet végeztek. Kloroformaltatásban operáltak. A betegösszetétel változatos volt, tekintélyes forgalmat bonyolítottak. A kórház orvosai kezdettől igyekeztek a legkorszerűbb gyógymódokat alkalmazni, s a főorvosok kinevezésénél a megye vezetősége gondosan ügyelt a színvonal biztosítására.

Forrás:

1896. május 6. Megyei kórház "jogosítványának" megadása, és megnyitása. In: Millenniumi emlékkönyv. Szolnok, 2000

Múltlapozgató. Szolnok, 2000

Rusvai Antal - Molnár Imre: A szolnoki Hetényi Géza Kórház története. Orvosi Hetilap (2001.09.23.)

Szolnoki fejek. Szolnok, 1928

Zádorné Zsoldos Mária: A Jászberényi "Erzsébet" Kórház története (1845-1895). In: Zounuk, 12. Szolnok, 1997

Zádorné Zsoldos Mária: Jász-Nagykun-Szolnok megye egészségügyi szervezetének, helyzetének fő vonásai 1876-1976. Szolnok, 1997

Címke: , ,
Top