Múzeumi néprajzi pályázat

 A Damjanich János Múzeum a közművelődési intézményekkel együtt, a korábbi gyakorlatnak megfelelően NÉPRAJZI ÉS NYELVJÁRÁSI GYŰJTŐPÁLYÁZATOT hirdet kutatással, gyűjtéssel nem hivatásszerűen foglalkozók számára.

Pályázni lehet néprajzi és nyelvjárási témájú, eredeti helyszíni vagy levéltári gyűjtést tartalmazó Jász-Nagykun-Szolnok megyei vonatkozású pályamunkával, mely nyomtatásban még nem jelent meg.

Ajánlott témakörök:
1. A „népi vallásosság” jelenségei

Korunk a vallási jelenségek bővülésének és színesedésének időszaka. Szívesen olvasnánk azzal kapcsolatos írásokat, ki hogyan éli meg manapság, a 21. században saját vallásosságát, hogyan látja környezete vallásgyakorlását. Mi az, amiben a vallásos ember életformája - a vallásgyakorlás miatt - különbözik a nem vallásosétól? Milyen módon befolyásolja a vallásosság a munkavállalást, a napirendet, az ünnepeket? Van-e, illetve milyen hatása van a vallásosságnak korunk társadalmára?

2. Temetési és halállal kapcsolatos szokások emlékezete

Ebben a témában olyan írásokat várunk, amelyek szerzői össze tudnak hasonlítani egy korábbi időszakot (például gyerekkorukat) mai tapasztalatokkal. A halálhoz való viszony az utóbbi ötven évben is sokat változott, a legutóbbi 15-20 évben pedig korábban örök törvénynek hitt elemek is megváltoztak (nem temetőben temetik el a halottat, urnáját, hamvait otthon tartják, szétszórják, stb.) A halál jelei – sírjelek, halálhely-jelek (balesetek helyszíneit jelölő keresztek, egyebek) – szintén nagy változatosságban kerülnek tereinkbe. Mindezek dokumentálása egyszerű megfigyeléssel megoldható, felhívásunkra ilyen írásokat várunk.

3. A tsz-ek szerepe a közösségek átalakulásában

A második világháború utáni évtizedek gyökeresen átalakították a vidéki, benne a falusi társadalmat. Az átalakulás egyik okozója a téeszesítés volt. A termelőszövetkezetek – nehéz vagy kevésbé nehéz – létrejöttük után a helyi társadalmak részeivé váltak, megítélésük sok esetben negatívból pozitívra változott. A témát választó szerzőinktől a tsz-élet helyi változatairól szeretnénk olvasni.


4. Családi gazdálkodás a 21. században

Az e témában pályázó szerzőinktől azt kérjük, amennyiben van ilyen a látókörükben, a ma működő családi gazdaságokról adjanak részletes leírást. A 20. század második felének eseményei, erőszakos társadalomformálása Magyarországon (és Kelet-Közép-Európában) lényegében felszámolták ezt az életformát. Az 1990-es években valamennyire újraéledt. Folytatása-e ez az 1950-es években megszakadt formáknak, hogy lehet ma gazdálkodásból élni, mi lehet itt a megélhetés forrása, milyen napirendet követel meg, milyen tárgyi világ tartozik hozzá? Ezekre a kérdésekre keressük a választ és arra, lehet-e ez a távoli jövő egyik életformája?

A fentieken kívül bármilyen, szabadon választott néprajzi témájú dolgozattal is lehet pályázni, pl. földrajzi nevek, ragadványnevek, földművelés, állattartás, település, népi építkezés, lakáskultúra, népi táplálkozás, népművészet, egy falu társadalma, hiedelmek, gyermekjátékok, népköltészet, a pálinkafőzés újraéledő gyakorlata, stb.

A pályázat díjai:
- Felnőtt egyéni
- Szakköri
- Ifjúsági kategóriában
a legjobb pályamunkák pénz- és könyvjutalomban részesülnek

A pályadíjak a pályázatok színvonalától függően megoszthatók illetve visszatarthatók. Nem pályázhatnak múzeumban vagy néprajzi intézményben dolgozó szakemberek. A Damjanich János Múzeum szakalkalmazottai – igény esetén – minden téma gyűjtéséhez útbaigazítást adnak.

Beküldési határidő: 2019. március 25.

A pályázatokat egy példányban a Damjanich János Múzeum címére (5001 Szolnok, Pf. 128.) kérjük beküldeni. A borítékra kérjük ráírni: NÉPRAJZ. Kérjük, a pályamunka mellett szerepeljenek a pályázó adatai is: 1. a pályázó neve, 2. életkor, foglalkozás, 3. munkahely, iskola, 4. a pályamunka címe, 5. a kategória, amelyben a munkát szerzője szerepeltetni kívánja.

Szolnok, 2018. novemberében
Damjanich János Múzeum

Múzeumi helytörténeti pályázat

 A Damjanich János Múzeum HELYTÖRTÉNETI PÁLYÁZATOT 
hirdet kutatással, gyűjtéssel nem hivatásszerűen foglalkozók számára.

Pályázni lehet bármely szabadon választott helytörténeti téma feldolgozásával, mely megyénkhez vagy annak kisebb régiójához, valamely településéhez kapcsolódik. Alapkövetelmény, hogy a pályázó eredeti kutatómunkát végezzen, közgyűjteményben levő vagy oda be nem gyűjtött eredeti történeti forrásokat: muzeális értékű tárgyakat, levéltári és egyéb dokumentumokat, fényképeket és egyéb ábrázolásokat, visszaemlékezéseket stb. használjon, vagy saját tapasztalatait jegyezze le, s jegyzeteiben azok pontos lelőhelyét tüntetesse fel. Csak nyomtatásban meg nem jelent, kiadás alatt nem álló munkát fogadunk el! Helytörténeti témájú OKTV dolgozat, egyéb iskolai pályázatra készült munka is beküldhető.

Feldolgozásra kiemelten javasolt témák:

– Vagonlakók, menekültek az 1920-as években;
– Kitelepítettek lakóhelyemen az 50-es években;
– Családom története;
– Kuláksorsok;
– A második világháború és emlékezete lakóhelyemen
.

A pályázatot ifjúsági (20 év alatti) és felnőtt korú kutatók számára hirdetjük meg, rajtuk kívül pályázhatnak csoportok: ifjúsági és felnőtt honismereti szakkörök, egyéb közösségek is.

A LEGSIKERESEBB PÁLYAMUNKÁK PÉNZ- ÉS KÖNYVJUTALOMBAN RÉSZESÜLNEK!

A pályamunkákat egy példányban a Damjanich János Múzeum címére kérjük beküldeni (Szolnok, Pf. 128. 5001). Kérjük, a borítékon tüntessék fel: TÖRTÉNELEM.

Mellékelve, lezárt borítékban kérjük elhelyezni a pályázó adatait:
1. a pályázó(k) neve(i), a pályázó csoport megnevezése;
2. értesítési cím
3. életkor, foglalkozás;
4. munkahely, iskola megnevezése.
A pályázat jeligés, ezért a jeligét és a kategóriát a borítékon kérjük jelezni!

A pályázat beküldési határideje: 2019. március 25.

A pályázni kívánóknak igény szerint felvilágosítást (kérdőíveket, gyűjtési szempontokat stb.) a Damjanich János Múzeum, valamint a területileg illetékes múzeumok munkatársai nyújtanak (személyesen, levélben vagy az intézmények e-mail címén).

Szolnok, 2018 októberében

Minden kedves pályázónknak eredményes munkát kívánunk!

Damjanich János Múzeum

“Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál…”

 „Ezredéves történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk gyermek nemzet; 1848-i történelmünk bizonyságul szolgál, hogy nem vagyunk elaggott nemzet.”

Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Kedves Ünneplők!

Kossuth Lajos szavaival köszöntök mindenkit itt, a Kossuth téren! A magyar nemzet talán legkedvesebb nemzeti ünnepe a március 15-i. Évszázadon túlnyúló hagyomány, hogy ilyenkor feltűzzük kabátunkra a kokárdát, s büszkén, emelt fővel emlékezünk Kossuth Lajosra, Damjanich Jánosra, Petőfi Sándorra, s megannyi szabadságharcosra. Ezeket az embereket egyetlen gyereknek sem kell bemutatni, pontosan tudja mindenki, kikről beszélünk, hiszen ők a mi hőseink!
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc rendszertől, kortól, politikai hovatartozástól függetlenül a legtöbb magyar ember szívét megdobogtatja, s ez így is van rendjén.
Az önazonosságáért, saját országáért, a haladásért küzdő magyarság képes volt elsöpörni a legyőzhetetlen ellenséget, s ezt a csodát világszerte elismerték akkor és most is.
De mit is tett a magyarság 171 évvel ezelőtt? Nem hallgatott másokra, nem törődött bele abba, amit a nagyhatalmak sorsként elrendeltek számára, hanem kizárólag a magyarság érdekét nézve, hagyományaiba, múltjába kapaszkodva létrehozott egy valódi nemzeti egységet, s harcba szállt igazáért.

Tisztelt Jelenlévők!

Joggal tehetjük fel a kérdést, miért lehetett sikeres egy olyan harc, ami az erőviszonyok alapján reménytelen volt? Nos, pontosan az egység miatt, pontosan azért, mert ez a küzdelem valódi közös akaratot teremtett Magyarországon, s így Kossuth Lajosék mozgalma volt az első, melyért vállvetve harcolt gazdag és szegény, a nemes és a pórnép. És ez a fantasztikus egység lerombolta a feudális társadalmi korlátokat.

Sokan kérdezhetik, létezik-e ma olyan gondolat, amiért képes lenne a mai magyarság együtt küzdeni? Én úgy gondolom, létezik! Európa ugyanis ma a létéért, a keresztény jövőjéért küzd. 1848-ban a nagyhatalmak feudális világa ellen lázadtak fel a nemzetek, míg ma a hódító iszlám zászlók alatt érkező illegális bevándorlók dúlják föl teljesen világunkat.
171 éve a nemzeti önazonosság volt a cél, ma a keresztény hagyományok, az emberi jogok, a béke és a biztonság megteremtése jelent kihívást. Kossuthék egy független Magyarországért harcoltak, mi asszonyainkért és lányainkért, a családjainkért, a karácsonyért, a húsvétért, s mindazért, amit ez a kulturális közeg értékként felépített!
Tudjuk, hogy a magyar nép a határok védelmében, az illegális bevándorlás megfékezésében egyetért, s ezt az ügyet mindig támogatja, még akkor is, ha ezzel egyúttal a brüsszeli uniós gépezettel is kell harcba szállni!

Nemzetépítő forradalmunk Európa történelmében is kiemelt jelentőségű volt. Annak ellenére, hogy az orosz túlerő segítségével legyőzték katonáinkat, a feudalizmus halálos sebet szenvedett, s elindulhatott végre Európa keleti felében is a társadalmi modernizáció, a polgárosodás.

Kedves Szolnokiak!

Az 1848-as forradalom városunknak egy sorsfordító időszaka volt. Egy évvel előtte érkezett a vasút a Tisza partjára, s elindulhatott egy olyan fejlődés, melynek hatására néhány évtized alatt megyeszékhellyé nőtte ki magát Szolnok. A ma a RepTárnak otthont adó egykori állomásépület már állt akkor, amikor Kossuth Lajos Szolnokra érkezett katonákat toborozni, s természetesen itt szálltak le a vonatról a szent koronával együtt az ideiglenes magyar kormány tagjai, miközben menekültek a császári csapatok elől Budáról. Szolnok jelentősége napról napra nőtt, s ezt csak erősítette az a sorsfordító csata, melyet 1849. március 5-én itt vívtak a tiszai átkelőért Damjanich tábornok seregei. A dicsőséges tavaszi hadjáratot megalapozó sikerre joggal lehetünk büszkék! Mint ahogyan arra is, hogy a tíz-tizenkétezres akkori Szolnokról ezer ember jelentkezett katonának Kossuth hívó szavára, igazolva, hogy itt már akkor is a hazájukat és a városukat szerető és féltő emberek éltek!

Tisztelt Hölgyeim, Uraim!

Minden nemzeti ünnepünk komoly mondanivalót hordoz, mintha eleink üzenni akarnának a jelennek.
Ha ez az üzenet eljut hozzánk, ha képesek vagyunk tanulni hőseink példájából, akkor az ő áldozatuk nem volt hiába!
Mert soha ne feledjük, nemzetünk nagyjai értünk, az utódokért áldozták fel életüket, értünk változtatták meg a világot, hogy nekünk ne kelljen szembenézni az őket feszítő gondokkal soha többé.
Az 1848/49-es forradalom ismert és névtelen hősei igazi példaképek voltak, akik előtt tisztelegnünk kell! A mai, sok értelemben értékeit, önbecsülését veszített világunkban az igazi hősöknek mintha nem jutna elegendő hely. Egyre többször üzeni nekünk ez a kifacsarodott, mesterséges, természetellenes liberális gondolkodásmód, hogy nincs is szükség a régi példaképekre.
Pedig ma Európa a régi hőseiért kiált, azokért, akik mertek áldozatot vállalni népükért. Az élet azoknak az embereknek köszönhetően tudott előre haladni, akik bizonyos helyzetekben nem féltek akár a legnagyobb áldozattól sem, akik szembe mertek szállni a világ legerősebb hadseregével is, ha nemzetük jövője azt megkívánta.
Pontosan úgy gondolkodtak, ahogyan Petőfi Sándor: „Bárkié is a dicsőség, a hazáé a haszon!”

Ne feledjük hát a hőseinket, mert a magyarságunk részei ők, általuk lettünk azok, akik ma vagyunk. Úgy vélem, a mai napon erre kell emlékeznünk! Mert a történelem néha bizony ismétli önmagát, s ma is egy erősen változó Európában kell megtalálnunk a helyes utat. Ezen az úton a 48-as hősök úgy tudtak végigmenni, hogy egy erős, hatékony nemzetté kovácsolták a népet. S ez a nemzet, mi magyarok, a mai napig hiszünk abban, hogy csak egy kultúrájában, hagyományaiban bízó, keresztény értékeit nem megtagadó, erős országban lehetünk Európa meghatározó állama.

Mert mi és a régi szocialista országok átéltük azt a néhány évtizedet, amikor el akarták venni a nemzet egységéből fakadó erőt országainktól. És ezt ma még számos európai vezető nem érti, s nem érzi a veszélyét. Pedig nyilvánvaló jelek mutatnak arra, hogy ha a kontinens feladja keresztény értékeit, az ebből eredő kultúráját, hagyományait, identitását, akkor elveszti erejét, s elveszti mindenét, melyet az itt élők több mint ezer év alatt felépítettek.

Persze nem várja tőlünk senki az önfeláldozást, ám egy biztos, túl kell tudnunk nézni a pillanatnyi érdekeken, ám merni kell bátran kiállni az igazunkért, ha az valóban előbbre viszi hazánk sorsát!
Jókai Mór mondta rövid idővel a forradalom kitörése után:

„Míg magyar él, míg szabad ember él e honban, kegyelettel fognak visszagondolni ez évre, annak történelmére s történetalkotó alakjaira”

Lám, igaza lett, 171 évvel később itt állunk, s közösen hajtunk fejet a forradalom hősei előtt. Emlékezzünk és éljünk hát büszkén, felemelt fejjel, úgy, ahogyan az egy magyar emberhez illik! Pontosan úgy, ahogyan Petőfi Sándor írta:

„Minden, ami szent előttünk,
Kockán van,
Ha a világ támad is meg,
Győznünk kell a csatában!”

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Szalay Ferenc polgármester ünnepi beszéde, elhangzott 2019. március 15-én, a Városháza előtt rendezett ünnepségen. Közreadta Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Kabinet Igazgatósága.