Jászkürt

A legősibb hangszerek egyike a kürt. Az ősember is készített elejtett zsákmányállatok szarvaiból, vagy más üreges tárgyakból kürtszerű eszközt. Az emberek életmódja, szertartásai az idők során sokat változtak, de a kürtök használatának lényegisége hosszú évezredeken keresztül megőrződött. A lovas népeknek valószínűleg többféle, különböző célt szolgáló jelzőkürtje volt.

Közülük általában a harci kürtök azok, amelyek meglétéről írásos forrásaink vannak. Ezek könnyen kezelhető "kézi használatú" hangszerek voltak, melyeket a könnyűlovas harcmodor keretei között a hadmozdulatok irányítása céljából szólaltattak meg. Különbséget kell tenni a "valódi" harci, és egyéb jelzőkürtök, valamint az ezekből hosszú fejlődési folyamat eredményeképpen létrejött különleges használati tárgyak, a rhytonok, és a két kategória közti, átmenti jellegű eszközök között.

Ez utóbbiak közé tartozik a jászberényi Jász Múzeum féltve őrzött ereklyéje a "Lehel-kürtje" vagy "Jászkürt". A Jászberényben őrzött kürt, dúsan faragott elefántcsont kürt - szaknyelven olifant - leginkább a szarutülökhöz hasonló alakot mutat, s így végeredményben az ősi formát követi. A Lehel-kürt középvonalában mért hosszúsága 46,8cm. A kürt nyílása nem tökéletesen kör alakú, kis mértékben ovális. Szájának nyílása 10,2cm, keskenyebb végén 2cm átmérőjű. Az általánosan elfogadott vélemények szerint a kürt a X. század közepe táján készült. A tudósok véleménye megoszlik a kürt használata felől. Egyesek jelző hangszernek tartják, mely a bizánci kultúrkörből származik, és Lehel, mint fő jeladó viselhette. Mások szerint a kürt egy magas rangú személynek hatalmi jelvénye volt, mely rituális ivóedényként - rhytonként - szolgálta tulajdonosát. A "Lehel-kürtnek" a különleges alkalmakkor ivókürtként való használatáról az 1700-as évek végétől több írásos forrás emlékezik meg. A bort a kürt öblébe szorított, ezüstözött arany pohárba öntötték, és úgy köszöntötték egymásra. Ez a pohár is a Jász Múzeumban található.

A kürt valóban megszólaltatható hangszer, 4-5 hang biztonságosan megszólal rajta, alaphangja: fisz. De harci kürtként aligha készült volna ilyen nemes anyagból, ilyen díszes faragványokkal. És hogy megfelelő hangerőt és hangterjedelmet biztosítson a használathoz mindenképpen nagyobbnak, hosszabbnak kellett volna lennie. Ipolyi Arnold 1854-ben írt a "Lehel-kürtről", jelzőkürtnek tartotta, ugyanakkor összekapcsolta mint rituális eszközt (méltóságjelvényt és ivókürtöt) a magyar hitvilággal és hiedelemvilággal. Utalt a Képes krónikából ismert Árpád által végzett ősi szertartásra: a kürtből való ivás egyfajta olyan áldozat, mely az összetartozás kötelékét erősíti. Az ivó-szertartás a pusztai népek egyik legrégebbi rítusa, melynek eredete a rhytonnal végzett szkíta vérszerződéshez vezet el. A "hivatalos" vélemények egybehangzó állítása szerint a jászberényi kürtnek egyáltalán nincs köze Lehel vezérhez. Egyesek szerint Molnár Ferenc, jászkun kapitány nevezte el tévesen "Lehel-kürtnek" e tárgyat 1788-ban. A tévedés oka valószínűleg a kürt peremén lévő csorba, amit a monda alapján a német császárra mért csapásnak tulajdonított.

A mai napig nem derült ki, hogy a kürt mióta van a Jászságban. Az azonban bizonyos, hogy emberemlékezet óta a jászok egységének jelképe. A "Lehel-kürt" faragványai egy ősi jelképrendszer szervesen összefüggő részletei, szinte képregényként tárulnak elénk. Faragványai közül például a pávák, a tulipánná alakult végtelen csomó a magyar díszítőművészetben megtalálhatók. A madaras szarvas megjelenik a népművészetben, az íjásszal együtt a magyar nép eredetmondájára emlékeztet, ahogy a turul a másik regére. A "griffmadarak" népmeséink csodaállatai, viszont a kentaurok ismeretlenek a magyar népi ábrázolásban. Lél-Lehel és a kürt, illetve a "kürtösség" fogalma összetartozik, hisz Lehel vezér neve a "lélek", "lélegzik" szavunkkal egy tőről fakad. Lehel tehát nem véletlenül kapta a nevét, hisz a krónikák is mindig "kürtös" melléknévvel illetik. Valamint Kürt nevű falvaink nagy része, Kürt nevű törzsünk területén, Lehel egykori birtokain vannak. A tudományos kutatások adatai szerint Lehel vezér méltóságjelvénye valóban kürt volt, de arra nincs határozott bizonyíték, hogy épp e jászberényi kürt volt az - de lehetett. A kürt, a sok stíluselemet ötvöző, az egymással rokon lovas népek műveltségét tükrözi, jogos örökségként a magyarság egy magas rangú családjának birtokában lehetett. Így juthatott akár Lél kezébe, vagy - mint kürtös vezér - megőrzésébe. A jelképek egészét, vagy zömét nem láthatta idegennek. Nem lehetséges, hogy egy bizánci jelzőkürt legyen, hanem ősi nemzeti ereklye, melynek, ha a mondához nem is, de magához Lél vezérhez köze lehetett.

A Lehel-monda

A monda szerint a fogságba esett Lél és Bulcsú vezér. Elvitték őket a császár elé. S midőn a császár kérdezte őket, hogy miért olyan kegyetlenek a keresztényekhez, így szóltak: "Mi a nagy isten bosszúja vagyunk, akiket rátok ostorul bocsátott! Ha titeket üldözni megszűnünk, akkor a ti kezetekbe esünk és elveszünk!" A császár erre azt mondta: "Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyet akartok!" Mire Lél így szólott: "Hozzák elő kürtömet, előbb hadd fújjam meg, s aztán majd megfelelek neked!" Amint kürtjét előhozták, a császárhoz közeledett, s midőn a kürtöt meg akarta volna fújni, azt mondják, azzal oly erősen sújtotta fejbe a császárt, hogy az egy csapásra szörnyethalt. És mondta néki: "Te előttem fogsz menni, s engem szolgálsz majd a másvilágon!" - Mert a szittyák hite, hogy akit az életben megölnek, az a másvilágon nekik szolgálni tartozik. - S rögtön megfogták és Regensburgban felakasztották őket. Az évszázadokig ismeretlen helyen rejtőző, egykoron Jászkürtnek nevezett ereklye a 17-18. században még a jászberényi Nagytemplom falán függött, a 19. századtól a Városházán őrizték, 1874-ben bízták mai gazdájára. A kürt, melyet csak a 17. századtól kapcsoltak Lehel vezér közismert mondájához, ma is a Jászság és a jászok összetartozásának megtestesítője. A Jászkürtöt a jászkapitányok és jászkun főkapitányok ünnepi alkalmakon méltóságjelvényként oldalukon, vagy vállukon viselték. Hosszú ideig tartotta magát az a nézet, hogy a kürtöt utoljára Lehel vezér volt képes megfújni. 1953-ban azonban a dévaványai Kádár Ferenc, a Népművészet Mestere megszólaltatta a nevezetes ereklyét. A Magyar Rádió felvételét akkor Gyalog Rózsa készítette, s a muzeális értékű hanganyagot "A Jászságért" Alapítvány tette hozzáférhetővé CD-n és hangkazettán. Csajághy György: A "Lehel-kürt" (Budapest, 2005) kötete alapján összeállította Szeifertné Balázs Ildikó

Címke: , ,