Szolnok közelmúltjából

Irta: Kner Izidor (1860-1936) könyvkötő és nyomdász
Másodközlésben megjelent: Vasárnap (1991.10.06.)

A „közelmúlt" a 19. sz. második felét jelenti, amikor Kner Izidor - a világhír gyomai nyomda megalapítója - Szolnokon a Molnár u. sarkán lév könyvkötőnél inaskodott, s megismerhette a szabadságharc utáni szolnoki élet mindennapjait.

Szerencsés fekvése, hatalmas, olcsó vízi útja arra predesztinálta az ötvenhárom nagy községből álló vármegye egyetlen igazi városát, hogy Drezdává fejlődjék. Ennek sok minden kellékét kínálva kínálta jó sorsa, de el-elszalasztották üstökön ragadni.

A pest-cegléd-szolnoki vasútvonal 1847. szeptember 1-jén nyílt meg, míg Szeged csak 1854-ben került összeköttetésbe Pesttel. Az aradi vonalat pedig 1858-ban építették ki.

A közbeeső idő képét ma is meg lehetne talán festeni és nagyon érdemes is lenne.

Ösmertem még embereket, akik abból éltek, hogy minden foglalkozás nyersanyagát, kész áruját összeírták és közvetítették. Szolnokon tengelyig, onnét vasúton utazva értek a fővárosba: megfelelő jutalékért.

A most már kiveszőben levő hajcsárság Szolnokig terelte a vásárra szánt lábasjószágokat; de óriási zóna hivatalos ügyben utazóinak forspontjai is Szolnokig előfogatoztak, minden más ügyes-bajos embertársaikkal egyetemben. A szekerek, kocsik, hintók nagyobb része meg is várta pasasirjainak Pestről visszatértét.

Még a[z ezernyolcszáz]hetvenes esztendőkben is a Tisza-part menti vizén mér földre nyúló tutaj-raj váltogatta egymást, óriási fatönköket szállít va a fűrészgyáraknak, ahol épü let-, bútor és szerszámfának, hordók fenekének és dongájának dolgozták fel: hatalmas fakeres kedelmi gócponttá tevén a várost. Tűzifával is rakva voltak a fatelepek, de ezt már a legolcsóbb úton hozták le az erdőből; rucalábként szabadon úsztatva Máramarosból - Beregből Szolnokig, ahol a nagy fahíd mentén kifeszített kötelek állították meg az úszó fatörzseket útjokban.

És pont. Semmi más nagy vállalkozás nem létesült.

Majdnem minden ipari szakmának voltak jeles mívelői, de egy sem törekedett nagyobb tér hódításra, minthogy járták a közeli országos vásárokat, egy kis heti lózung végett. A kereskedelem sem volt különb. Két nagyobb üzlet volt a városban. Az Üsztreicheré, kitől a fuvarosok piacok alkalmával, meg a gazdasági termények befuvarozásánál és fa anyagok szerte szállításakor cukrot, meg sót, meg miegyéb apró ságot vittek községeikbe, mert otthon drágábban kapták.

A másik bolt a „Fekete Medve" volt. Ez, kiválóbb árujával, a helyi úribb közönség bevásárló helyévé fejlődött.

Megírom, hogy 1876-ban bajba keveredett. Monspart sietve szerezte meg az elhunyt Deák Ferenc életnagyságú, olaj mellképet és úgy helyezte irodája falára, hogy az minden üzletbe belépőnek szemébe tűnjön. Csakhamar morajlás keletkezett körülötte és sokan bojkottálták a „hazaáruló" kereskedőt.

A városhoz viszonyítottan csekély jelentőség volt a hetivásárja is. A mindennapi piacon pedig pár gyümölcsöskofa, péksüteményárus, mézeskalácsos ülte körül a Hősök hatalmas gúlájának lépcsőfokait.

Sóhivatala is emelte Szolnokot, de úgy ez, mint a vasúti javítóműhelye csak néhány napszámos és egy kis csapat munkás foglalkoztatását jelentette.

A két év előtti kiállítás meg mutatta, hogy ötven esztendő alatt mit fejlődött Szolnok kis- és gyáripara, s ha ezt lebecsülni nem is szabad, helyén való rámutatni, hogy a világégés előtt Nagyvárad vezetett az Alföld városai között minden téren az előre törtetésben.

Hogy Szolnok mai helyzetét, nagyvárosiasságát mégis kellőkép értékelhesse a mai nemzedék, megrajzolom hat évtized előtti képét.

A vasút-utca városi torkolatánál, a templom felé nyúló Molnár utcai sarkán félfedeles kovácsműhely dísztelenkedett s a gyalogjáró mellé kidobott, reparálandó fiakker esztendőkön át pihent ott. Lecsapott ernyője alatt helyezték el a cseretárgyaikat az inasgyerekek: betyárbecsülettel nem nyúlva egymáséhoz. Onnét kotorásztam el magam is azon parókát, bajuszt, szakállt, mit egy borbély segéd készített azon megírandó színdarabomhoz, melynek cím szerepét magamnak szántam.

A vásártéren levő bekerített nagy telek a gyepmester lerakodó helye volt s a kis épület rajta a sintér rezidenciája.

A városszéli kis korcsmától a vasúti - még kisebb - vendéglőig egyetlen földszintes hajlék volt: a puszta telken lévő „Tündérkert". Az uri muri-találkahely.

A hosszú utca másik oldalán szőlőskertek voltak s egyetlen úri, szép, rendes épület árvult rajta. A város másik vége, a nagy híd felőli is csodásán épült ki félévszázad alatt.

Egyetlen parkját, a Scheftsik kertet, pár fa ékesítette, középütt pedig a nyári színkör faépülete állt, előtte kis, kétajtós bódéval, kettő zérós felírással. A gyalogjáróra esett s a léces kerítésen szabadon szemlélhették a járókelők. Ugyanazon a kis udvaron volt a roppantul primitív gőzfürdő is.

A népviselet tradícióját a szép tenyeres-talpas cselédlányok tartották fenn: a jász-kun községekből verbuválódott hajadonok, kik válravetettrocskáikkal mindig ki csípve jártak a Tiszára.

Megyeszékhellyé 1876-ban lett Szolnok, s bár nagy ünnepséget csaptak az örömére, igen kicsit változtatott ez a város képén. Furcsa, hogy sem Jászberénynél, sem Szolnoknál egy szó sincs erről a nagy eseményről egyetlen lexikonban sem s amikor ennek hitelességét kerestem: sehol adat ra nem akadtam.

Ugyanazon esztendőben még nagyobb szenzációja akadt a városnak. A gyepmester udvarán, teljes nyilvánossággal akasztották fel az öcsödi postáskordély kocsisának két rablógyilkosát. Hogy az elrettent példa mennyit ér, ím itt a bizonysága:

Elunván az inaskodást, pár hó val a kivégzés után szökve hagytam ott Szolnokot, loholva igyekezvén a vasúthoz. Közvilágításról szó sem volt s a vaksötét téli estén dübörg lépéssel rohant irányomba valaki. Amikor összeértünk, rámvillogtatta tolvajlámpáját, meg jobb kezében magasra tartott, hatalmas, friss köszörülésű konyhakését. Aztán gúnyos megvetéssel végignézett és a faképnél hagyott.

A hosszúra tervezett inaskodás fejében gazdám ruházott és ez mentette meg életemet.

Három évtizeddel később állami refakciákat és egyéb értékes kedvezményeket jártam ki Szolnokon létesítendő olyan papírgyárnak, amely famentes áru elő állítására volt kontemplálva s amelynél cégem nem akart mást elérni, mint hogy kiszorítsa legalább egy részét az akkor majd nem egészben behozott jobb külföldi fehér papíroknak.

Minden ment szépen, mind annak a megállapításáig, hogy a Tisza mindig zavaros vize nem alkalmas papírgyártásra. Szüretés esetén pedig nem vehette volna fel a versenyt még a kisméret poprádi, vagy péterfalvai papír gyárakkal sem, amelyeknek arasznyi folyóvizeit hajtóerőnek is kihasználták. Ez a két gyár is kedvünkért rendezkedett be famentes papírok gyártására.

Ma az egész művelt világ az elszegényedettség korszakát éli. Soká fogja nyögni, holott ennek elmúlta előtt nagy vállalkozások, alapítások nem létesülhetnek. De hogy Szolnokot még hatalmas gyárvárossá fogja tenni a Tisza, az bizonyos, mert csak az örökbéke és az idő kérdése, hogy vízijárművek országútjává váljék.

Címke: , , , ,