Adalék a Vártemplom történetéhez

2019 nyarán kezdődött el a Vártemplom teljes külső és belső felújítása. Megújul a templom belső tere: új kövezet, festés és villanyszerelés. Új óralap került a toronyba.

Utoljára 1922-ben történt hasonló mértűkű felújítás. A román támadások hatalmas károkat okoztak a város ostromával.

1922. szeptember 24-én Tóth Tihamér (1889-1939) püspök mondott szentbeszédet az akkor felújított templom felszentelése alkalmával:

"Kedves Keresztény Hívek!

Láttam három évvel ezelőtt is ezt a Vártemplomot. Láttam a tátongó réseket, az ellenséges ágyúk nyomát. Láttam a tetőre szakadt tornyot, amint hegyével földbe furódva itt állt a templom közepén. Láttam a siralmas romhalmazt, és — mit tagadjam — magam sem hittem, hogy itt valaha új élet fakad, hogy három év múlva itt fog állani a ti szeretett püspök atyátok s összesereglenek köré az ő jó szolnoki hívei s örömtől repeső szívvel ülnek ünnepet: felszentelik az új Vártemplomot.


Testvérek! Akik csak egyetlenegy téglát is adtatok az Úr hajlékának újraépítéséhez, akik bármivel segítettetek ebben a nemes munkában, akik buzdítottatok, szerveztetek, gyűjtöttetek, jusson eszetekbe: az Úr nem felejt, az Úr nagyszerű adós! Annak adtatok, aki a szegénynek nyújtott pohár vizet sem szokta jutalom nélkül hagyni. Legyen a mai ünnep elsősorban ezeknek az áldozatos lelkeknek öröme, de legyen egyúttal a város valamennyi buzgó katolikus polgárok, az itt egybegyűlt hívek óriási seregének is.
Szétnézek innen a magasból ezen a rengeteg emberen s fölvetődik bennem a kérdés: Tulajdonképen mi hozott össze minket, mit ünneplünk mi a templomszenteléskor? Miért öröm az nekünk, ha új templomot állíthatunk az Úr dicsőségének szolgálatába? Mi nekünk, katolikusoknak a templom? Vájjon csak egy helye, ahol fáradt szívünk enyhülést talál? Az is, de nem csak az! Vájjon olyan helye, ahol jobban tudunk imádkozni, mint máshol? Az is, de nem csak az! Vájjon egy háze, amely égbe nyúló tornyával a szebb örök hazára figyelmeztet? Az is, de nem csak az!
Hát akkor mi? Mi nekünk a templom?
Erre a kérdésre három mondatban tudnék megfelelni: I. A mi templomunk a legmagasztosabb cselekmények színhelye, II. maga a mi Egyházunk kicsinyben, és III. maga a mi lelkünk kicsinyben.

I. A mi templomunk a legmagasztosabb cselekmények helye.
A) Itt történik, megy végbe és írjuk meg minden nap a világtörténelem legmegrázóbb csodája: ide száll közénk a mi Urunk Jézus Krisztus a szentmise alatt s megújítja mindennap keresztáldozatát, amelyet a mi szegény bűnös lelkünkért a Kálvárián magára vállalt.
El ne felejtsük, Testvéreim, hogy a mi templomunkban nem csak a keresztrefeszített képe van, itt nem csak prédikálunk Krisztusról, nem csak emlékezünk Róla: itt valósággal jelen van az Úr! Itt teljesül be szószerint az írás szava: "Nincs nemzet, melynek istenei oly közel volnának hozzá, minta mi Istenünk közel van hozzánk". (Móz.V. 4, 7.) Tehát, a mi templomunkról soha nem lehet azt mondani, hogy üres, hogy nincs benne senki. Ha már minden ember hazament is, ha bezárták is a templomajtót, ha sötétség borult is a vároVra, itt, ami templomunkban akkor is lobog egy kis örökmécses halvány lángja, lobog az előtt az Úr Jézus előtt, aki az Oltáriszentségben szakadatlanul jelen van a templomban, hogy erősítsen, bátorítson, vigasztaljon bennünket, ezernyi bajjal küzdő szegény gyermekeit. És éppen azért olyan nagy/kincsünk nekünk a templom, mert a mi templomaink mindennap újra látják Betlehem titkát, mikor a szentmisében újra közénk jön az Ur Jézus; s mindennap megújul bennük a Golgota világmegrendítő áldozata is, amikor a szentmisében Krisztus újra feláldozza magát értünk. Ezért olyan drága kincsünk nekünk a templom.
B) Ezért is, de még másért is. Itt a templom bejáraton olvasott, egy táblán e felírást: "Tanítani az embereket, szeretni az Istent." Igen, Testvéreim, ezért is nagy kincsünk nekünk a templom, mert itt tanuljuk meg szeretni az Istent; itt halljuk Jézus tanítását, a legszebb igazságokat, amiket valaha a földön hirdettek. Itt hallgatja meg imánkat is az Ur. «Ime, ez az Ur háza — imádkozza az Egyház —, amelyben mindenki, aki kér, kap, s aki sürget, megnyittatik neki."
A templom áldása végigkísér minket egész életünkön. Itt kereszteltek meg, amikor a világra jöttünk; itt térdelünk le a gyóntatószékhez, hogy az irgalmas Isten levesse rólunk bűneink átkát; elernyedt lelkünk itt nyeri táplálékul az élet kenyerét; mikor földi vándorlásunk végén a nagy útra készülődünk, innen hozza el nekünk az Isten szolgája útravalóul az angyalok eledelét; és mikor már búcsút mondottunk is e földi életnek, még akkor is itt fogjuk bemutatni az engesztelő szentmisét szegény bűnös lelkünkért.
Íme, ezért nagy kincs nekünk a templom. A modern technika emelt csodálatos épületeket, a művészet felékített gyönyörű palotákat, de a világ egyetlen palotájában sem történnek oly dolgok, egyik sem őriz oly kincset, mint aminőt a legkisebb falusi templom magában bír. Ezért öröm nekünk minden új templom szentelése.
De azt mondtam öröm azért is, mert
II. a templom kicsinyben a mi Egyházunkat is jelképezi.
A) Sajátságos dolog, hogy a templomot és Egyházat igen sok nyelvben — latinban, németben, franciában, angolban — ugyanaz a szó fejezi ki, vagyis templom és Egyház egyet jelentenek. Kérdem: Kié ez a templom? — úgy=e nem tudunk rá felelni. Viszont ha megkérdem: kié ez vagy az a ház? — mindegyiknek megmondjátok a gazdáját. De kié a templom? Mindnyájunké, az Egyházé! Az Egyházé, vagyis azé a nagy családé, amely a hit talapzatán épül, amelynek oszlopai a keresztény reménynek égbetörő pillérei, amelyet a szeretet bqjtozata tart össze, s amelynek középpontja, tűzhelye az Úr Jézus az Oltáriszentségben.
Tehát minden templom eszünkbe juttatja azt a fölemelő, boldogító tudatot, hogy én is tagja vagyok annak a nagy világegyháznak, amelyet Krisztus Urunk alapított.
Mily fölemelő tudat is az, hogy ennyien vagyunk, ily sokan vagyunk! Innen a szószék magaslatáról kilátok a templom elé is. Ti nem látjátok, de én látom a kint szorongó* kat, a künnrekedt nagy tömeget. Hát ily sokan vagyunk, hát ennyien vagyunk? Hiszen annyit beszéltek, hogy romlott a nép, ma már nincs vallásos ember, a modern haladás elsöpörte a vallást. Hát nézzétek ezt a tömeget. És ne csak ezt. Azt a többi 350 milliót, akik szerte a világon büszkén vallják magukat katolikusoknak!
B) Sokan vagyunk és — fölemelő dolog! — mégis egyek vagyunk, ahogy Krisztus akarta.
a) Csak mi, katolikusok, vagyunk egyek! Mily nagyszerű tudat, hogy 350 millió ugyanazt a hitet vallja, mint én, hogy úgy gyónik s áldozik, mint én, s ugyanazon fő kormányzása alatt halad Krisztus felé!
Aki járt már messzi idegen országokban, ahol minden oly furcsa és rendkívüli körülötte, érdekes tapasztalatot tehetett. Nem ismert ott senkit, más volt az emberek beszéde, más ebédje, ruhája, arca, háza, — de ha a nagy idegenben be= vetődött egy katolikus templomba, rögtön otthon érezte magát: a falakról ugyanazok a szentképek üdvözölték, ugyanazok az imák, ugyanazok a szentségek, mint otthon, ugyanazok a szertartások, ugyanaz az oltár s az oltáron ugyanaz a Krisztus.
Sehol máshol a világon más vallásban, felekezetben nincs meg ez az egység! Ma ezt tanítják, holnap amazt; egyik lelkészük hisz Krisztusban, a másik nem; egyiknek három szentség kell, másodiknak kettő, a harmadiknak egy is sok; az egyik hisz a Szentírásban, a másik elveti. Viszont a mi szánt vallásunkban a világ öt részén minden időben ugyanazt hiszik, ugyanazt tanítják, ugyanazt követik változatlanul, rendületlenül.
b) Aztán Krisztus Urunk azt is akarta, hogy Egyháza szent legyen. Másutt is vannak jóhiszemű, derék emberek, becsületesek, hősök is, de sehol annyian, mint a katolikus Egyházban. Mert hiszen intézményesen az életszentséget nagy arányban csak az a templom mozdíthatja elő, ahol az emberek gyónnak, azaz javulni akarnak és áldoznak, azaz gyönge lelkűket erősítik.
c) Krisztus Urunk azt is akarta, hogy Egyháza katolikus legyen, azaz az egész világon elterjedt. "Menjetek, tanítsatok minden nemzeteket!" Más vallások egyes nemzetekre, népfajokra, földterületekre szorítkoznak, de a katolikus vallás az egész világon megvan s a katolikus templom megtalálható az egész világon.
d) Krisztus Urunk azt is akarta, hogy Egyháza apostoli legyen. És csak a mi vallásunk az, amely soha le nem szakadt a Krisztus által épített apostoli szikla talapzatáról, hanem Péter utódjai alatt maradt mindmáiglan.
És minthogy ezt a felemelő egységet, szentséget, kato= licitást, apostoliságot érezzük, valahányszor a katolikus templomba lépünk, azért is öröm nekünk minden új templom szentelése.
De azt is mondtam, Testvéreim, hogy 

III. a templom kicsinyben a mi lelkünk is.
Ha a templom kicsinyben a mi lelkünk is, akkor ez megfordítva annyit jelent, hogy a mi leikünknek Isten temploma nak kell lennie. Ezt nem én mondom, hanem a Szentírás: "Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma szent és az ti vagytok!" — írja Szent Pál. (Kor. I. 3, 17.)
Micsoda megrendítő szó, micsoda követelmény velem szemben: én az Isten temploma vagyok! Vagy ha még nem az vagyok, hát azzá kell lennem, magamat, lelkemet Isten templomává felszentelnem! Ez a ház összeágyúzott rom volt még csak pár hónappal ezelőtt is, — ma felszentelt templom. Az én lelkemet is talán rommá ágyúzta a bűn ellenséges támadása, ó, legyen mától kezdve az is az Isten felszentelt temploma!
Nézzétek — Testvéreim! Itt oltárt emeltünk az Úrnak — legyen oltár a mi bűnt nem ismerő lelkünk is! Nézzétek, nemsokára ki fog 
gyűlni itt az örökmécs lángja s beköltözik e falak közé az Üdvözítő Jézus, — gyúljon fel bennünk is az új élet lángja s foglalja el helyét lelkemben az Üdvözítő! Nagy öröm az Úrnak az új templom felszentelése, de higyjétek el, öröme százszoros lesz, mikor az új templom gyóntatószékéből tiszta szívvel kelnek fel gyermekei, az ő végtelenül szeretett eleven templomai.
íme, ezért öröm nekünk is, de a mi Urunknak is a templomszentelés!

Kedves Keresztény Hívek! Három évvel ezelőtt siralmas romok omladoztak itt, és íme, ma minden megújulva, minden rendben, készen áll.
Csak valamit még nem hoztatok helyre, még nem javítottatok ki: a nagy feszületet a templom előtt. Ne is javít= sátok ki! Hadd álljon itt a templom előtt a mi keresztre feszített Krisztusunk égbenyúló kezekkel — keresztfa nélkül, ahogy az ágyúlövés elsodorta mögüle a keresztet. Nincs ilyen feszület még egy az országban! És ha majd a késő nemzedékek elfelejtik, mily döbbenetes vész szakadt valaha a magyar hazára s jönnek hozzátok a kicsiny unokák a kíváncsi kérdéssel: "Nagyanyám, nagyapám, miért, hogy ennek a Jézuskának nincsen keresztfája ?" — ó akkor, akkor állítsátok oda őket a felemelt kezű Krisztus lábaihoz és mondjátok el nekik könnybe borult szemmel, hogy volt egyszer négy szomorú hónap a magyar történelemben, amikor vörös vihar vésze zúgott végig rajtunk és Isten nélkül akart élni a magyar; amikor itt, a szolnoki utcákon, hónapokon át hullottak az emberek és ágyúgolyó elvitte a Krisztus keresztjét is, — de a mi Urunk felemelte irgalmas kezét és megállást parancsolt a pusztító vésznek. És akkor mi, meggyötört szolnoki hívek, mindnyájan megértettük ennek a Krisztusnak hívó szavát s megrendült lélekkel tér= deltünk vissza Krisztusnak lábaihoz, hogy ezentúl örökre kitartsunk mellette, mert most már tudjuk, hogy a nagy világon e kívül nincsen számunkra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt, a kereszt tövében, Krisztus lábainál, élünk és halnunk kell! Ámen.

Forrás:

Tóth Tihamér: Hirdessétek az evangéliumot! Tanulmányok és szentbeszédek. Budapest, [1924]

Címke: , , ,