A tavaszi ünnepkör több ünnepi ciklusra bontható:
- nagyheti-húsvéti,
- Szent György-napi
- pünkösdi-májusi időszak
Az ünnepkör középpontjában a legjelentősebb, a húsvét áll.
A tavaszi jeles napok mozgó, változó ünnepek, szemben a téli ünnepkör jeles napjaival, melyek meghatározott naptári napokhoz kapcsolódnak. A szokások egy része tavaszköszöntő jellegű. Ekkor kezdődik a gazdasági év, ekkor hajtják ki az állatokat a legelőre, megkezdődik a földeken a munka, ekkor szegődnek el a pásztorok, béresek. Az emberek ettől kezdve több időt töltenek kint a szabadban.
A tavaszi napfordulón előtérbe kerülnek a gonoszűző, betegségelhárító, egészségbiztosító szokások, melyek az emberek, állatok, az egész gazdaság jólétét, szerencséjét vannak hivatva biztosítani, előmozdítani.
Ez az ünnepi időszak a párválasztásra, az udvarlásra, a házasodásra irányítja a figyelmet. Számos népszokás (a húsvéti locsolkodás, a májfaállítás) alkalmat teremt a fiatalok közötti kapcsolatok kialakulására. A tavaszi ünnepek ezért közösségibb jellegűek.
Maga a nép is többféleképpen juttatja kifejezésre az új időszak fölött érzett örömét. Ha márciusban már jó idő van, a korai felmelegedésre mondják: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget." Szent György napjának (április 24) is vízválasztó szerepet tulajdonítanak. A jászsági időjárási regula szerint ezzel a nappal már bizonyára beköszönt a jó idő, mert előtte, ha harapófogóval húzzák, akkor se nő a fű, utána viszont, ha kalapáccsal verik vissza is kinő.
A húsvéti ünnepkör virágvasárnaptól húsvétot követő fehérvasárnapig tart. Nevezetesebb időszakai: virágvasárnap, nagyhét.
A nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat, majd a kétnapos húsvéti ünnep, húsvétvasárnap és húsvéthétfő, melyet vízbehányó hétfőnek is neveznek, valamint a Jászságban vízbehányó keddet is emlegetnek a lányok locsolkodása miatt.
A nagyhétre különböző jellegű szokások funkciójuk szerinti csoportosítása:
- vallási népszokások;
- lusztrációs szokások (egészségbiztosítás, betegség-elhárítás);
- zajkeltő szokások;
- gonoszűző szokások és hiedelmek.
Jászkiséri gyűjtés szerint „Nálunk reformátusoknál virágvasárnap kezdődött el a húsvéti időszámítás. Virágvasárnapot tekintettük a tavasz első hírmondójának és ekkor kezdődött el a kiskertekben a tavaszi munka. Ez abból állt, hogy a kertet megtisztítottuk az őszi-téli gaztól, a földet felgereblyéztük és az egynyári virágokat, mint a sarkantyú, rezeda el is vetettük. Úgy tartották,hogy a virághéten elvetett virágot már nem kell félteni a fagytól."
Virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékünnepe. A nap legjelentősebb eseménye a katolikusoknál a barkaszentelés volt. Egy vagy több szál barkával mentek a templomba, melyet a pap megszentelt. Azoknak is adtak belőle, pl. a betegeknek, akik nem tudtak a misére elmenni. A szentelt barkának, mint szentelménynek mágikus erőt tulajdonítottak és sokféle célra felhasználták. Jászszentandráson a templomból hazatérve kiültették a kertbe, hogy jó termés legyen, a házba nem szabad bevinni, mert sok légy lesz.. Sőt úgy vélik, hogy abba a házba, ahol bent van a barka, belecsap a villám.
Jászfényszarun a nádtetőbe szúrták be, Jászdózsán kikötötték a kamraablakba, vagy a többi szentelt fűvel, pl. az úrnapi sátorfűvel, szentelt búzával együtt feltették a padlásra, hogy védje a ház lakóit az „égiháború ellen", óvja őket bajtól, veszélytől.
A barka annál foganatosabb szentelmény, minél többször megszentelik. Jászladányban az a barka a leghatásosabb, amit hét évben egymás után megszentelnek.
Általában azonban a barkát a következő év hamvazószerdájáig őrzik meg, utána újra cserélik. Kidobni nem szabad, hanem mint minden szentelményt, elégetik. A templomi barka elégetett hamujával hamvazkodnak a hívők farsang végén, hamvazószerdán. A katolikus vidékeken országszerte sokféle hiedelem fűződik hozzá. A palócoknál gyógyításra is használták, torokfájás és hideglelés ellen néhány barkaszemet lenyeltek.
Az Alföldön a méhesbe szúrták ki, vagy a méhkasok alá tették, hogy sok mézet adjanak a méhek.
A sokféle felhasználási mód közül azonban a villámcsapás elleni vonatkozása a legjelentősebb. A barka szentelményi erejénél fogva nyújt védelmet villámlás ellen, hasonlóan a szentelt gyertyához, melyet vihar esetén ugyancsak meggyújtanak, és a szentelt vízhez, mellyel égiháború esetén keresztet vetnek magukra, családjukra és a házra.
A nagyböjt utolsó hete, a húsvéti előkészületek ideje.
"a harangok Rómába mentek"
Nagycsütörtök Jézus szenvedéseinek kezdete. E napon elnémulnak a harangok, ettől kezdve nagyszombatig kereplő szólt. A templomban fekete lepellel beborították a kereszteket és elkészítették a szentsírt. Alattyánban idős társulati asszonyok virágokkal feldíszítették Jézus sírját és az oltárt. A szentsírt gyerekek őrizték, Jézus katonáinak nevezték őket. Jászladányban és Jászfelsőszentgyörgyön ismerték a nagycsütörtöki keresztjárás szokását is: társulati asszonyok vezetésével sorbajárták a határbeli kereszteket, virágot vittek rá és imádkoztak. Ezt annak emlékére végezték, hogy Krisztus is virrasztott ezen az éjszakán az olajfák hegyén.
"Ó, szomorú Jézus, angyalok öröme"
Nagypénteken zarándokolt a falu népe a szent sírhoz, úgy mondták, hogy mennek Jézust csókolni. Miután a feszületet megcsókolták, az oltárnál elhelyezett perselybe pénzt dobtak. Jászfényszarun Krisztus koporsóját állították fel a templomban, melyet kardos legények őriztek kétóránként váltva egymást. A legények oldalán kard volt, a kalapjukra a lányok tűztek virágot. Nagypéntek Jézus halálának napja, a legmélyebb gyász ideje. A felekezetek között eltérés mutatkozik e nap megítélésében. Jászkiséren a reformátusok nagypénteket nagyobb ünnepnek tartják, ekkorra minden munkával végeznek, hogy el tudjanak menni az istentiszteletre. A katolikusok a nagypénteket is megtartják, de számukra a nagyszombat, a feltámadás napja illetve húsvét a nagyobb ünnep. Ennek az a magyarázata, hogy a katolikus hit szerint Krisztus nem a Kálvárián, hanem húsvét hajnalán dicsőült meg. Viszont a kálvini felfogás szerint a megváltást Krisztus kereszthalála meghozta.
A katolikusoknál ezen a napon van a csonkamise, a pap Jézus kereszthalála emlékére félbeszakítja a misét, megfosztja az oltárt a díszeitől és a hívők hazamehetnek. A jászsági községekben ekkor került sor a pilátusverésre, melyről később, a zajkeltő szokásoknál még bővebben szó lesz. Jászfényszarun nagyszombaton hajnalban kimentek az asszonyok a temetőbe Jézus sírját keresni, valójában imádkoztak.
1699-ben készült Piéte kőkép Jászberényben - Verseghy Könyvtár
Jász Faragó Sándor jászsági festő feljegyezte, hogy Jászárokszálláson nagypénteken délután a suttyó legények furkósbotokkal felszerelve jelentek meg a templomban, hogy a szertartás után Pilátust megverjék, amiért igazságtalan ítéletet hozott. Miután a hívők nagy része eltávozott, csupán egy-két kíváncsi leányka maradt ott bámészkodni, a legények előkapták a botokat és teljes erővel ütlegelni kezdték a templomhajtó fakorlátjait. Az egymást követő szertartásokon többször is megismételték az ütlegelést.
Ez a hét az ünnepre való testi-lelki felkészülés időszaka: a testi felkészülés a böjt szigorúbb megtartásában jutott kifejezésre. Ezen a héten, de főleg nagypénteken még azok is böjtöltek, akik a nagyböjti időszakban ezt elhanyagolták. A katolikusok egész héten böjtöltek, a reformátusok csak nagypénteken. A nagypénteki böjtnek különböző fokozatait ismerték. Jászdózsán így vallottak erről 1970-ben: „Nagypénteken is böjtöt tartottunk. Tejjel főztünk bablevest vagy csak tojást, tejféléket ettünk. Volt, aki csak kenyeret evett meg vizet ivott, az böjtölt igazán. Túrós vagy mákos tesztét ettünk, meg kukoricát pattogtattunk nagypénteken."
A jászkiséri reformátusok tojásos perecet sütöttek, ciberelevest (aszalt gyümölcsből), mákos vagy mézes tésztát ettek.
Képeslap - Verseghy Könyvtár
Jászalsószentgyörgyön ezen a napon nem ettek, nem ittak, a férfiak nem pipáztak.
Az ünnepre való lelki felkészülés a gyakoribb templombajárással jutott kifejezésre, másrészt azzal, hogy ha az év folyamán máskor nem is, húsvét hetében azonban mindenki elment gyónni, áldozni. Az egyház elvárta, hogy hívei legalább évente egyszer gyónjanak, áldozzanak, s ennek időpontjául a húsvét előtti heteket jelölte meg.
Az egész előkészületi időszakra jellemzőek a lusztrációs szokások, vagyis a vízzel, a víz tisztító erejével kapcsolatos cselekmények, melyeknek általában az egészség biztosítása és betegség elhárítása volt a célja. Ez a fokozott tisztálkodás egyrészt a tavaszi nagytakarításban jutott kifejezésre, másrészt a nagypéntek hajnali rituális mosakodásban.
Egész nagyhéten folyt a munka, a tennivalók nemek szerint is megoszlottak: az asszonyok rendbetették a házat, a konyhát, a szobákat, a kamrát, a férfiak pedig az udvart és a gazdasági épületeket. A nagyheti takarításnak megvolt a hagyományos rendje." Hétfőn, kedden elkezdődött a lakószoba meszelése. A szobából a könnyen mozdítható darabokat, ágyat, asztalt, széket kihordták a gádor alá és a meszelés után tisztán vittük be a szobába. Ezek a bútorok festettek voltak, így a szatócsboltban kapható brillantinnal kentük be, hogy megóvjuk a bútor színét. De olyan is volt, hogy a barna színű haj olajba ecetet öntöttünk és azzal kentük be a bútorokat, ettől is szép színe maradt. Nálunk a szoba padlós volt, de csak a maga színében és a tisztán tartása igen nagy munkával járt, mert gyakran kellett súrolni. Súrolásra a szappanfőzéskor megmaradt lúgot használtuk. Ez idővel megkeményedett, de fel lehetett darabolni, mint a szappant. A padló tetején rongypokróc volt, s ezt is ezzel a fekete lúggal mostuk ki. Igaz az is, hogy a kezünket ez a fekete lúg igencsak kimarta, de csinálni kellett. A tiszta szobában csak egy évben egyszer volt nagytakarítás. Ennek földes volt az alja és ezt sárga mázlóssal mázoltuk be, ugyanígy a gádor alját is. Ennek a tetejére száraz homokot szitáltunk, hogy ezzel is védjük a járkálástól. A konyhában volt a berakott sparhelt, amit szintén sárga mázlóssal mázoltunk be. A kamrában is nagytakarítást csináltunk, mint a lakás többi helyiségében. Itt is mindent megmozgattunk a helyéről, bemeszeltük és úgy pakoltuk vissza. A gazdasági udvaron és az istállóban a férfiak tettek rendet, de ez is éppúgy történt, mint a lakásban. Általában nagypénteken került sor a tyúkól kimeszelésére, amit a gazdasszonyok végeztek..."
Az emberek és állatok kultikus mosakodására nagypéntek hajnalban került sor. A ház népe, beleértve a gyerekeket is, napfelkelte előtt lementek a Tárna partjára és megmosakodtak a vizében, hogy egészségesek legyenek, ne legyenek rühösek. Pusztamonostoron „Nagypénteken a lányok kimentek a folyóra fürödni, mosdanyi, hogy egészségesek legyenek és a fűzfa alatt fésülködtek, hogy hosszú hajuk legyen." Volt, aki hazavitte a nagypénteki hajnali vizet, aranyos víznek is nevezték és otthon mosakodtak meg benne. Jászdózsán a következő történetet mesélték erről: „Nagypéntek reggel, mikor Jézust megfogták, megmosdottunk, hogy ne legyünk himlősek, meg rímesek... édesanyám hozott vizet a Tárnáról, oszt kiöntötte egy tálba és megmosdottunk. Aszonta, hogy mosdjatok az Úrjézus nevibe! Oszt akkor levettük az inget, úgy megsimogatott bennünket, aztán meg felöltöztünk... aszonták, hogy akkor nem leszünk viszketegesek. A nagyobb lányok meg a Tárnára jártak le. Napfelkőtt előtt kellett hozni a vizet és déli 11-kor kellett megmosdani. A többiek meg a Tárnába bele is ugrottak néha. A vizet nem volt szabad melegíteni, csak úgy mosdottunk, meg ittunk is belőle. Öten voltunk testvérek, kettő meghalt, oszt nagyon félt az anyám, hogy himlősek leszünk..."
Nemcsak az emberek vettek részt a nagypénteki rituális mosakodásban, hanem az állataikat is igyekeztek az ezzel járó védelemben részesíteni. Jászdózsán a lovakat megúsztatták a Tárnában, a teheneket is levitték megitatni, hogy egészségesek, tiszták legyenek. Úgy vélték, hogy a nagypénteki hajnali víz egész évre védelmet nyújt embernek, állatnak a betegségek ellen.
"Kígyók, békák távozzatok"
A nagyheti események sorában fontos szerepük volt a zajkeltő szokásoknak is. Jellegzetes zajkeltő szokások voltak a Jászságban a kolompolás és a pilátusverés.
A zajkeltésnek mind nagyhéten, mind az év más jeles napjain gonoszüsző, bajelhárító szerepet tulajdonítottak. A nagyheti gyász és csendesség idején, amikor semmi nem volt, ami a gonosz lelkek ellen védene, hiszen még a harangok sem szóltak, amikor azt mondhatnánk, hogy szinte az élet is megállt egy pillanatra, fokozott jelentőséget nyert a zaj, a lárma. A fiatalok sötétben mentek kolompolni, mert Jézus halálakor is elsötétült az ég. Jász-Faragó Sándor jászsági festő, aki rajzban is megörökítette ezt a szokást, a következőképpen írja le a kolompolást Jászárokszállásról: „Nagyszombaton kora hajnalban a fiúgyerekek kolompolni indultak. Már előző este előkerültek az ehhez szükséges kellékek... Leszedték az állatok nyakáról az ökör és csikó csengőket, a birka kolompokat, ha használaton kívüli ilyen hangszerek nem akadtak, legalábbis erre az alkalomra. A kültelkekről, városvégi utcákból még sötétben indultak a központ felé, folyton rázva hangos rekvizitumaikat, s a főtérre, a piac helyére érve, köröket képezve szaladgáltak, csengetyüztek, kolompoltak. A mindinkább szaporodó társaság a köröket folyvást bővítette, s mire teljesen kivilágosodott, akkor maradt abba a lárma a fogyatkozó társaságban. Akkor indultak hazafelé."
A nép különböző magyarázatokat fűz a szokáshoz. Sokhelyt azért kolompoltak, hogy a kígyót, békát, vagyis jelképesen minden rosszat elűzzenek a háztól. Herbert János Jászárokszállás monográfusa írta századunk elején: „Nagyszombaton hajnalban kolompokkal és csengőkkel járják be az utcákat, hogy a kígyókat, békákat elzavarják. Közben azt kiabálgatják: Fuss kígyó, béka, most húzzák az örömharangot!"
Jászszentandráson, amikor befejezték a kolompolást, egy erős hangú legény elkiáltotta magát: „Kígyó, béka távozzon el a háztól."
Tehát a szokás korábbi változataiban még gonoszűző mondókák is szerepeltek, konkrétabban utalva a cselekmény eredeti funkciójára.
A pilátusverés is zajkeltő szokásunk, de jellegében, funkciójában eltér a kolompolástól, mivel bibliai szokásmagyarázatok fűződnek hozzá. Nézzük meg, mit ír Herbert János a szokásról: „Kb. 30 éve (a századfordulón) egy különleges szokás volt Árokszálláson, a Pilátus verés. A fiatalság botokkal felszerelve jelent meg a nagycsütörtöki vecsernyén,. ahol annak jelképezésére, hogy megbünteti Pilátust Jézus elárulása miatt, elkezdte a templomajtót ütni. Ez a szokás olyan károkat okozott az ajtóban, hogy később betiltották."
Bathó Edit egyik szakcikkében megemlékezik arról, hogy óvodás és iskolás gyerekek még őrzik a jászok fővárosában a kolompolás szokását, 2016 óta pedig a Kürt íjászai hagyományőrző csoport is újjáélesztette a zajkeltő szokást és nagypénteken Jászberény utcáit járva kolompoltak, karikás ostort pattogtatnak és kürttel tülkölnek.
Jászladányban pedig egy mondókát ismételgettek a szokásban résztvevők, miközben a templom melletti nagy malomkövet husángokkal ütögették: „Hej, Pilátus, Pilátus, mért verted meg Jézust?" Jelképesen vettek elégtételt Pilátuson, amiért Jézust a keresztre juttatta.
A szokás értelmezéséhez csupán annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy bár bibliai szokásmagyarázatok váltak vele kapcsolatosan ismertté, mélyebb értelemben a zaj, a lárma itt is a gonosz lelkek távoltartására irányulhatott.
Végezetül nézzük meg a nagyhét zárónapjának, nagyszombatnak eddig még nem említett szokásait. Krisztus feltámadásának napja, ekkor szólaltak meg a nagycsütörtökön elnémult harangok. A nagyszombati harangszó alatt a gazdasszony körbesöpörte a háza falát, miközben azt mondogatta: „Kígyók, békák távozzatok!" A körülsöpréssel mintegy mágikus kört rajzolt a háza köré, melybe az ártó lelkek nem hatolhattak be. Délután megtartották a feltámadási körmenetet, melyen a falu apraja-nagyja részt vett. Jászfényszarun mindazok a szülők, akik csak tehették, új ruhába öltöztették gyermekeiket. A feltámadási körmenet az utcán, a templom körül vonult végig. Jászdózsán a feltámadási körmenet útvonalán gyertyák égtek az ablakokban. A Jászság több községében nagyszombaton volt az ételszentelés, más adat szerint viszont a húsvétvasárnapi misén. Jászladányban a gazdasszonyok már nagypénteken megfőzték a sonkát és nagyszombaton a kaláccsal együtt vitték a templomba megszentelni. A századfordulón még az volt a szokás, hogy a sonkát és a kalácsot a pap a templom körül kirakott kosarakban szentelte meg, de azóta már a templomban van a sonkaszentelés."
Ott, ahol a nagyszombati ételszentelés volt szokásban, már a feltámadási körmenet után lehetett belőle enni. Jászszentandráson húsvéti sódarnak nevezték a szentelt sonkát. Jászalsószentgyörgyön viszont a húsvétvasárnapi misére vitték el a húsvéti ételeket, a sonkát, a kalácsot, a tojást megszenteltetni. „A régiek mesélték, hogy már a templomban hozzáfogtak az evéshez és utána mindenki tódult le a pap lápjánál a Zagyvára szomját oltani a zsíros eledelekre, hiszen voltak sokan, akik a negyvennapos böjt alatt se zsírt, se húst nem vettek magukhoz."
Azonban nem ez volt a jellemző, mert a többséget éppen az étel szentelt volta tartotta vissza a mértéktelen evéstől. Jászfényszarun emlékeztek arra, hogy nagyszombaton az előző évi szőlővesszőt elégették, a templomban megszenteltették és a megmaradt csonkot a szőlőtábla végébe szúrták, hogy megóvják a jégveréstől.
A nagyhéten számos hiedelmek és tilalom is élt. Nagycsütörtöktől kezdve bizonyos munkák végzése tilos volt. Nem lehetett mosni, kenyeret sütni, mert mint mondták, az „Úrjézus halva feküdt". „Örök kárhozatra jut az, aki ilyenkor munkát végez." „Nagypénteken még a liszthez se nyúlt édesanyám, meg minket se engedett." Kővé váltak a kenyerei annak, aki nagypénteken, vagy pénteken sütött. „Anyámtól hallottam, hogy egy asszony nagypéntek reggelre sütötte ki a kenyeret és kővé váltak. Mikor kivették a kemencéből, tiszta kő volt. Az asszony felásta az ól földjét és beleásta a kenyereket. Özvegyasszony volt, de nem sokkal utána férhözment. Családtalan asszony vette meg tőle a házát, az találta meg az ól földjében a kenyereket. Mikor megtalálta, elment hozzá: Marcell, történt-e magával valami? - Jaj, Luci megtaláltátok? Nagypéntekre süttem és kővé vált. Baltával összetörték a kenyeret és széthordta a nép. Rocskába tették vízre, de nem ült le, mert kelt kenyér volt, csak kőé vált." (Jászdózsa) A néphit szerint vízbefült halottja lesz annak, aki nagypénteken kenyeret süt (Jászdózsa). Ez összefügg azzal a hiedelemmel, hogy a vízbefült halottat pénteken vagy nagypénteken sütött kenyérrel kell megkeresni. Gyertyát szúrnak a közepébe, vízre engedik és ott áll meg, ahol a halott van. Nagypénteken mosni sem szabad, de általában pénteken sem, mert odaüt a villám. Ezen a napon nem jó a vizes ruhát a padlásra vinni, mert baj éri a házat. A nagypénteki esőre pedig azt mondták Jászfényszarun, hogy ahány csepp eső, annyi méreg a termésre.
Piéta szobor Kunszentmártonban - Verseghy Könyvtár
Nagyhét az utolsó böjti napok és a húsvéti ünnepre történő felkészülés ideje volt a terített asztalon is. A nagyböjtöt nem tartó, de nagypénteket megböjtölő reformátusok étrendje Karcagon már nagycsütörtökön is a hagyományos szabógallér nevű tésztaétel volt ízesítő nélkül, zsírosan.
Nagypénteken egész nap nem ettek semmit, vagy egy szem búzát fogyasztottak, esetleg pattogatott kukoricát ettek a szogorúbb böjti fegyekmet tartó helyeken. Katolikus településeken a reggeli étkezést hagyták ki nagypénteken. A reformátusok tejet, főtt tojást, kenyeret fogyasztottak. A reggelet nem tekintették böjtösnek. A déli étkezés azonban mind a két felekezetnél hús nélküli fogásokból állt: gyümölcs- vagy korpacibere leves, kifőtt mézes vagy mákos tészta.
Kisújszállás református közössége délben vaszókciberét fogyasztott főtt vegyes gyümölcsből, utána szabógallér, laska kockára vágott főtt tojással, túróval vagy mákkal. A csíkra vágott laskatésztához fűződő hiedelem szerint azért ették, hogy hosszú legyen a kenderük. Túrkevén szilvaciberét, mákos laskát vagy szabógallért ettek. A gyümölcscibere helyett a Jászság északi részében a katolikus helyeken olajos bablevest fogyasztottak. A halkrumpli a Tisza mente Szolnok környéki falvaiban és a Tiszazugban bekerült a nagypénteki étrendbe is. Cibakházán a nagypénteken délig nem ettek, csak teát ittak. Ezen a napon gyakori volt a főtt tojás, a mézes kenyér, a sült krumpli, a túró, a tej, a sült tök. A mélyen vallásos emberek csak három szem fokhagymát fogyasztottak.
Halételek ritkán fordultak elő a nagypénteki étkezésben. Szórványos adatok szerint csemegeként pedig pattogatott kukoricát ettek. A vacsora étrendje nem volt kötött. Többnyire a déli maradékot fogyasztották el, tejet, túrót, aszalt szilvát és kenyeret ettek. Cibakházán nagyszombaton rendszerint halétel volt ebédre.
A húsvét bőséges étel- és italfogyasztással járt együtt. Általában nagyszombat estétől lehetett húsos ételt enni Jászárokszálláson nagyszombaton délben nagyhaluska levest és paprikáskrumplit fogyasztottak. A vacsorát a feltámadási szertartás után fogyasztották, kocsonyát és mákos, diós hajtottat tálaltak.
A kocsonya nagyszombati evése a megye más részein is jellemző volt Az is előfordult, hogy megkóstolták a húsvét vasárnapra elkészített főtt sonkát vagy töltött káposztát. A Jászságban a 19-20. század fordulóján még szokás volt a húsvéti főétkezés ételeinek, főtt sonkának, tojásnak, kolbásznak és kalácsnak a templomi megszentelése.
Karcagon, eltérően a megyeszerte elterjedt húsvéti ételekkel, nagyarányú volt a friss hús fogyasztása: a juhhús vagy marhahús, esetleg tyúkhús paprikásnak elkészítve. Még máshol inkább a disznóhúsos ételek voltak elterjedtebbek. Csak húsvét másnapján fordult elő a főétkezésen tyúkhúsleves csigatésztával és tyúkpörkölt.
A tésztafélék között a 20. század első évtizedeiben hagyományos kalácsokat: hajtott, üreskalács, madár alakú kalács, valamint a szagárés süteményeket készítették az asszonyok. A locsolkodókat kaláccsal (tubu, pipske), süteménnyel kínálták, a gyereknek főtt tojást adtak. A közelebbi férfirokonoknak kocsonyát, sonkát, bort tálaltak.
"Én kis kertész kertész legény vagyok"
Húsvéthétfőn, vízbehányóhétfőn volt az öntözködés, este pedig a húsvéti bál. A böjt utáni első táncos alkalom.
Tiszafüredi hagyományőrző locsolkodás 1985-ben - Szolnok megyi Néplap
A legények hétfő hajnalban, egy-egy csapatot alkotva, sorra járták a lányos házakat, kirángatták az ágyból a még alvókat, és vödörrel a kútnál csuromvizesre öntözték. Később terjedt el a szagos szappanos vízzel való öntözködés. Azonban a lányok sem mindig csak tűrtek. Sokszor leöntötték a gyanútlanul érkező legényt.
Pusztamonostor tojásfa állítás napjainkban
A Jászságban hagymahéj kifőtt levében festették színesre a tojást. Jászdózsán kicifrázták. A mintát hegyes szeggel, tűvel karcolták bele.
Forrás:
Bathó Edit: Nagypénteki szokások és hidelmek a Jászságban.
T. Bereczki Ibolya: Népi táplákozás Szolnok megyében. Debrecen, 1986.
Gulyás Éva. Nagyheti szokások a Jászságban. In: Ember és környezete. Szolnok, 2002.: 79-86.
Szabó László: Jászság. Budapest, 1982.
Tátrai Zsuzsanna-Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, 1997.