Máma vagyon, Piros pünkösd napja

Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. A Jeruzsálemben tartózkodók meglepődve vették észre, hogy amit az apostolok beszélnek, ki-ki a maga nyelvén érti. Szent Péter beszédének a hatására sokan megtértek. Ők lettek az első keresztények. Pünköd a keresztény egyház születésnapjának is tekinthető.

Pünkösdkor régi búcsújáróhelyeken búcsújárónapot tartottak. Kunszentmárton katolikus lakói számára például kiemelkedő esemény volt a máriaradnai pünkösdi búcsú. A helyi vallásos tudatban és gondolkodásban ez összefügghetett a letelepedés történetével is, hiszen a jászsági kirajzást vezető jászapáti kisbíró, Radics István az 1720-as években ott nyert Mária közbenjárására csodálatos gyógyulást. Kunszentmárton népe ettől kezdve a radnai búcsút mintegy „nemzeti búcsújárásának" tekintette. Egészen a trianoni határok meghúzásáig Máriaradnát minden év pünkösdjén felkeresték a hívők.

Gulyás Éva 1978-ban a Szolnok megyei múzeumi évkönyvben megjelent tanulmányában foglalta össze a korábbi néprajzkutatók: Róheim Géza, Dömötör Tekla megfigyeléseit, valamint a megyei néprajzi atlasz elkészítése során saját gyűjtéseit a jászsági pünkösdi szokásokról. Tanulmányában a jászsági pünkösdöléssel foglalkozott részletesen. A szokást a Jászság valamennyi községében megvizsgálta. A hagyományok kialakulásának okát kutattas.

Dömötör Tekla jegyezte le, hogy a jászsági kislányok pünkösdölése a magyar szokásanyag egyik érdekes formája, mert több szempontból eltér a lányok jellegzetes pünkösdi szokásaitól: a pünkösdi királynéválasztás és a királynéjárás általánosan ismert formáitól. Ez utóbbiak tipikus leánypünkösdölők, míg a jászsági szokás csak látszólag az (résztvevői lányok), tulajdonképpen vegyes (fiú-leány) jellegű szokás.

Pünkösdi királyné Jász-Nagykun-Szolnok megyében - Néprajzi atlasz

A szokás neve, résztvevői, szereplők

A Jászságban a pünkösdi király- és királyné járás szokását ismerik. A pünkösdi király és királyné kifejezést nem ismerik, helyi nevük menyasszony és vőlegény. A szokás neve: mimimamát járni, a pünkösdölő gyerekek csoportját mimimamásoknak hívják. Az elnevezés a pünkösdi ének kezdő soraira (Mi van ma, mi van ma ...) utal. A szokás résztvevői 8—12 éves iskolás korú gyerekek voltak. Szomszédok, barátnők, iskolatársak álltak össze és 6—8 fős csoportokat alkotva mentek köszönteni. A résztvevők a jelenlegi hagyományban általában kislányok, ezekben a változatokban a vőlegény szerepét is leány személyesítette meg. Ezt a változatot az egész Jászságban ismerik. Emellett tudunk arról, hogy a vőlegény szerepét fiú is alakíthatta, idősebb adatközlőink néhány helyen emlékeztek rá (Jászalsószentgyörgy, Jászjákóhalma, Jászladány). A szokás állandó szereplői a menyasszony és vőlegény, valamint az őket kísérő koszorúslányok voltak. Mellettük feltűnik az adománygyűjtő is — általában az egyik koszorúslány — akit kosarasnak (Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászladány) vagy kasszásnak (Jászfelsőszentgyörgy) hívtak. Jászdózsán, Jászladányban a vőlegény mellett vőfély is szerepelt. Jászdózsán lobogós, Jászladányban vőfély vagy botos a neve. A többi jászsági községben már nem emlékeztek a vőfély alakjára. Érdekes, hogy Jászladányban csak vőfély szerepelt, vőlegény nincs. A szereplők számát tekintve a legteljesebb változatot Jászdózsán találtam meg. Itt összesen öt szereplőről tudtak az adatközlők: menyasszony, vőlegény, kosaras, lobogós és a koszorúslány(ok). A többi változatban már kevesebb, általában négy, (a két fő alakoskodó, valamint az adománygyűjtő és a koszorúslányok) vagy három (nincs adománygyűjtő) szereplőt találunk. Ehhez persze számítsuk hozzá, hogy koszorúslányból általában több (4-6) szerepelt (Jászfelsőszentgyörgy, Jászjákóhalma, Jászladány, Jászalsószentgyörgy).

A menyasszony mindenütt fehér áldozási ruhába öltözött és fején menyasszonyi koszorú volt. Jászfelsőszentgyörgyön tornyos koszorút (művirágkoszorú fátyollal), Jászalsószentgyörgyön avatófátyolt, Jászjákóhalmán búzavirág koszorút tettek a fejére, kezében virágot, piros basarózsát vitt. Jászfelsőszentgyörgyön a menyaszszony kezében kis stájer koszorú volt, mint az igazi menyasszonynak. A vőlegény fekete ruhába öltözött, mellén művirág, fején bokrétás kalap volt (Jászalsószentgyörgy). Ha lány alakította a vőlegény szerepét, az előbb leírt módon fiúnak öltöztették fel. Ez a szokás egyik fontos mozzanata: a vőlegénynek kiválasztott kislány alakoskodása. Jászfelsőszentgyörgyön, Jászjákóhalmán fiúruhát szereztek részére és felöltöztették vőlegénynek. Jászladányban a vőfélyt öltöztették fel hasonló módon fiúruhába a lányok. Az öltöztetés pünkösd első napján délután zajlott le a menyasszony lakásán. Az utóbbi időben már nem öltöztették fiúruhába a vőlegényt alakító kislányt, a saját ruhájában ment, csupán a kezében tartott felszalagozott bot jelezte, hogy vőlegény (Jászjákóhalma, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy). A többi szereplő felszerelése, kelléke ennél jóval egyszerűbb volt. A vőfély megkülönböztető kelléke a felszalagozott verebélyibot volt. Eredeti funkciójában csak Jászdózsán, Jászladányban maradt meg. A többi helyen a vőlegény kellékei közé került, de előfordult az utóbbi időben az is, hogy minden résztvevő vitt a kezében botot (Jászladány). Az adománygyűjtő kosarat, tányért vagy zsebkendőt vitt magával ebbe gyűjtötte a köszöntőért járó pár krajcárt és az ajándékokat. A koszorúslányok a menyasszonyhoz hasonlóan fehér áldozási ruhába öltöztek. Az különböztette meg őket a menyasszonytól, hogy a fejükön nem volt koszorú. A szokás előkészületei, menete A szokást pünkösd első napján délután gyakorolták. Az előkészületeket már az előtte való héten megtették. Szomszédok, iskolatársak, barátnők összebeszéltek, hogy kik fognak egy csoportot alkotni. Menyasszonynak egy szebb kislányt tettek meg, nem volt alacsonyabb, fiatalabb a többinél. Különben menyasszony- és vőlegényválasztás nem volt, csupán kijelölték maguk közül az ügyesebb, erre alkalmasabb kislányokat.  Ha a vőlegényt fiú alakította, felkérték rá a szomszédfiút, vagy valamelyikük fiútestvérét. A szokás legszükségesebb kellékeit jó előre beszerezték: menyasszonyi koszorút, verebélyi botot, szalagokat, bokrétákat, esetleg fiúruhát, kalapot. Pünkösd első napján délután összegyűltek a menyasszony lakásán. Ekkor már mindnyájan fehér áldozási ruhában voltak. A menyasszony fejére feltűzték az idősebbektől kölcsönkért menyasszonyi koszorút. Ha kislány volt a vőlegény, felöltöztették fiúruhába. Ha fiú volt, indulás előtt néhány perccel megjelent a megbeszélt háznál. A bokrétát kalapjára tűzték és a felszalagozott botot átadták neki. A botot zsebkendővel, színes selyemszalaggal díszítették fel a lányok. Mikor elkészültek, az udvaron vagy az utcán felállt a menet. Legelői karonfogva a menyasszony és vőlegény, utána párban a koszorúslányok. A kosaras általában a menet végén ment. Jászdózsán a lobogós a menet élén, a menyasszony és vőlegény előtt haladt. Ügy vonultak végig az utcán, mint egy lakodalmi menet. Egy-egy csapat 2—3 utcát járt végig. Egymás szüleihez, közeli rokonokhoz, szomszédokhoz mentek el. Bezörgettek a kapun vagy az ablakon, hogy szabad-e mimimamát járni? Ha beengedték őket, szépen beköszöntek: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

A csoport bement az udvarra, kézenfogva körbeálltak és körbe-körbe táncolva elénekelték a mimimamát (a pünkösdi ének neve). A szokás egyik fontos mozzanata volt az ének közbeni körtánc. Jászladányban a vőfély még a taktust is verte hozzá a botjával. A kislányok körbetáncolták a menyasszonyt és vőlegényt (Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászberény, Jászladány), de legalábbis ének végeztével ki-ki sergett, serdült a párjával (Jászfelsőszentgyörgy, Jászalsószentgyörgy). Az ének befejezése után a háziaktól néhány krajcárt (Jászdózsán vastaggarast), diót, kalácsot kaptak. A háziasszony az adománygyűjtőnek adta át az ajándékokat. A pénzt cukorra költötték és a végén megosztották egymás között. A jászladányiakat még a konyhába is behívták és megkínálták őket süteménnyel. Jászfelsőszentgyörgyön a pünkösdi énekhez adománykérés is kapcsolódhatott (nem általános). Az ének befejezése után a következő rigmust mondták: „Látjuk a gazdasszony szándékát, Hogy forgatja a láda kulcsát, Ha nem sajnálna egy-két krajcárt!" Itt a rigmus elhangzása után adta át a gazdasszony az ajándékokat.

A pünkösdi ének

A pünkösdölő kislányok a Jászságban egységesen a Mi van ma ... kezdetű pünkösdi dalt énekelték. Az ének neve: mimimama. „A házaknál elénekeltük a mimimamát" — mondta egyik adatközlőm. Gyűjtéseim során a pünkösdi ének igen szép szövegváltozataira találtam. A teljesebb változatok Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászfelsőszentgyörgy, Jászalsószentgyörgy, Jásztelek, Jászladány és Jászárokszállás községekből származnak. Jászárokszállásról az ének újratanult változatát mutatom be, az idősebb korosztály már sajnos nem emlékszik az énekre. Jászfelsőszentgyörgyről két változatot közlök. A többi helyen a pünkösdi ének elég töredékesen él, jóformán csak az ének kezdő soraira emlékeznek (Jászapáti, Jászberény, Alattyán, Jánoshida). Ezeken a helyeken a szokás már a századfordulón kihalt s vele együtt az ének is feledésbe merült. Jánoshidán, Alattyánban a cigányok vették át a szokás gyakorlását. A cigánykislányok nagyon töredékesen ismerik a pünkösdi éneket, vagy más szokás szövegével keverik. Jánoshidán a pünkösdi ének a kiszehordás, kiszézés szövegével keveredik:  „Máma vagyon, máma vagyon, Piros pünkösd napja, Haj ki kisze, haj ki, Jöjj be sódar, jöjj be!" Érdekes, hogy a cigányok csak elhadarták, elkiabálták az éneket, nem énekelték el rendesen és sokszor nem is mentek be a házba, csak elbeszélték a kerítés előtt. Figyelemre méltó, hogy a pünkösdi ének töredékes formában egy párbeszédes, énekes-táncos alakoskodás nyomait őrzi. A különböző szereplők is ezt sejtetik (menyasszony, vőlegény, vőfély stb.). A menyasszony önálló szereplésére, alakoskodására utalhat a következő szövegrész, mely a jászalsószentgyörgyi, jászteleki, jászladányi, változatokban bukkan fel (5—8. kotta): „Mert picike vagyok, Parányicska vagyok, Alig bírok szólni, Hebegős nyelvemmel, Királyné pálcája, Szálljon erre a házra, Az isten áldása!" (Jászalsószentgyörgy) A menyasszony alakoskodása sajnos kiveszett a szokásból, csupán a szöveg alapján tudunk rá következtetni. A jelenlegi hagyományban a kislányok együtt énekelnek. A jászárokszállási újratanult változatban felelevenítették a menyasszony alakoskodását, a menyasszony itt önállóan is énekel.

A jászsági pünkösdi ének sajátossága, hogy a pünkösdi köszöntő igen gyakran különböző játékdalokkal keveredik. Különösen gyakori az általunk bemutatott változatokban a pünkösdi köszöntő és a Lányok ülnek a toronyban.. . kezdetű játékdal keveredése. Ezt nemcsak a Jászságban figyelhetjük meg, hanem tőlünk északra, Heves, Nógrád megyékben is, ahol nemcsak a pünkösdi ének, de a szokás szereplői, menete is sok hasonlóságot mutat a jászsági pünkösdi szokásokkal. 10 A pünkösdi szokás hagyományozódása a Jászságban A Jászságban az I. világháború után kezdett megszűnni a szokás. Néhány községben már a századfordulón kihalt (Jánoshida, Alattyán), másutt viszont a II. világháborúig is gyakorolták (Jászladány). Jánoshidán, Alatytyánban elég korán átvették a cigányok a szokást és elvétve még ma is gyakorolják. Eddig a szokás teljesebb változatait ismertettem, most a töredékesebb változatokat mutatom be azzal a céllal, hogy lássuk a szokás kihalásának, pusztulásának különböző fokozatait. Jászfelsőszentgyörgyön, Jászjákóhalmán, Jászladányban az előbb ismertetett változatok mellett, a pünkösdölő kislányok csak menyasszonnyal vonultak végig a falun, néhány koszorúslány kíséretében. A vőlegény és a többi szereplő már kikopott a szokásból. Itt a szereplők kizárólag kislányok voltak. Jánoshidán, Alattyánban a századforduló óta már csak a cigánykislányok jártak pünkösdöt köszönteni. A szokás elveszítette alakoskodóit és adománygyűjtő, kéregető csoporttá vált. Ma már ők az egyedüli gyakorlói nemcsak a pünkösdi, hanem más magyar szokásoknak is a Jászságban (pl. betlehemezés, disznótori kántálás). Jászberényben a kislányok 5—6 fős csoportokat alkotva búcsút jártak pünkösdkor. (A szokás menete ugyanaz, mint a többinél, csak a neve más). Jászárokszálláson, Jásztelken, Jászapátiban már csak a pünkösdi éneket ismerik és nagyon halványan vagy egyáltalán nem emlékeznek a szokásra. Jásztelken az éneket az iskolában tanították. Az ének a II. osztályos abc-s tankönyvben szerepelt. A szokást az emlékezettel elérhető időszakban nem gyakorolták, viszont a pünkösdi éneket körjáték formájában az iskolaudvaron játszották. Jászárokszálláson az 1970-es évek második felében tanári kezdeményezésre felújították a szokást. A szokás menete, szövege, a szereplők személye több vonatkozásban eltér a jászsági változatoktól. Ezt nem sikerült felkutatni az idősebb korosztálynál (alig emlékeznek a szokásra). A szokás megkopása, pusztulása mellett szól a szokáselemek keveredése is: pl. Jászladányban a csoport minden tagja vitt a kezében botot, Jászdózsán mindegyik vitt kosarat, holott korábban ez egy-egy szereplő, a vőlegény, vőfély és a kosaras feladata volt.

A Jászságban a pünkösdi szokás menete, a szereplők személye, megnevezése egy lakodalmi menet benyomását kelti. Az élen haladt karonfogva, a menyasszony és vőlegény, utána párban mentek a koszorúslányok, a menetben még vőfély is szerepelt. Ezek az elemek egyértelműen a házasságot, a párosítást juttatják eszünkbe. A szokás jellege, párválasztásra utaló motívumai egy vegyes (fiú-leány) szokás jellegzetességeit mutatják. És valóban fiúk-lányok vegyes szokása volt a pünkösdölés. Erre utalnak azok a változatok, amelyekben a vőlegény és vőfély szerepét fiú személyesítette meg (Jászalsószentgyörgy, Jászladány).

Szintén vegyes szokásról ír Róheim Géza is a „Magyar néphit és népszokások" c. munkájában: Jászberényben „ ... két csoport jár a mimi-mama, mimi-mama énekkel, külön a fiúk és külön a lányok. A pünkösdi királyné kifejezést itt nem ismerik, a leányok menetében lévő lefátyolozott koszorús kisleányt pünkösdi menyasszonynak hívják, míg a fiúk egy pünkösdi vőlegénnyel járnak." 

Róheim Géza közléséből kiderül, hogy a jászberényi kislányok és kisfiúk külön-külön jártak pünkösdöt köszönteni, és a mimimama kezdetű dalt énekelték. Az 1974-1975-ben még gyűjthető szokás jellegzetessége éppen az volt, hogy a menyasszony és vőlegény egy csoportban szerepelt. Adataiból világosan kitűnik, hogy a pünkösdi szokást a lányokon kívül a fiúk is gyakorolták hajdan. Ennek értelmében a Jászságban a szokás korábbi, ma már nem gyűjthető formája vegyes, fiú-leány szokás volt. A szokás a hagyományozódás során a kislányok közé került, viszont a hagyomány megőrizte helyenként a vőlegény és vőfély fiúmegszemélyesítőjét, a többi szereplő viszont itt is kislány. Erre a változatra még ma is emlékeznek a Jászságban (Jászdózsa, Jászladány). A Gulyás Éva által vizsgált időszakban — századforduló — ez is erősen keveredett azzal a változattal, amelyikben a vőlegényt is kislány személyesítette meg és a szokás teljes egészében átkerült a kislányok közé. Ez érdekes átmeneti forma kialakulásához vezetett: egy vegyes jellegű szokást egy bizonyos időszakban a kislányok gyakoroltak a Jászságban. Ennek következménye, hogy a szokás új színnel gazdagodott: kialakult a vőlegényt alakító kislány vőlegény-alakoskodása. A kislányt ugyanis lánytársai fiúruhába, vőlegénynek öltöztették fel. A nemek cseréjén alapuló népi alakoskodás így vált a pünkösdi szokás részévé. A Jászság más természetű népi szokásaiban szép hagyományai vannak ennek. Elképzelhető, hogy ez hatással volt a lányok pünkösdi szokására is. Láttuk a szokás alakulásában a következő lépést is: a kislányok szokásgyakorlatában egy idő után szükségtelenné vált a vőlegény alakja és lassan kikopott a hagyományból. Ennek a fokozatait szépen megőrizte a hagyomány: a vőlegényt fiú személyesítette meg, majd fiúruhába öltözött kislány (vőlegény-alakoskodó), végül pedig saját ruhájában ment a lány, csak a kezében tartott bot jelezte, hogy vőlegény. Ilyen fokozatokon keresztül kopott ki a vőlegény alakja a szokásból. Ez pedig elvezetett annak a változatnak a kialakulásához, melyben már csak menyasszony szerepelt koszorúslányokkal, vőlegény pedig már nincs.

A Tiszazugban, Csépán Barna Gábor kutatásából tudjuk, hogy csupán az első két sort ismerték már az énekből: "Mi van ma, mi van ma, piros pünkösd napja, hónap lesz, hónap lesz a második napja... ", mert ez a pünkösdi ének nagyon hosszú ideig szerepelt iskolai olvasókönyvekben is. A csépaiak onnan is tanulhatták. A nap, pünkösd egyéb csépai vonatkozásait tekintve úgy tűnik, hogy a szokás elhalványulásáról, elfelejtéséről lehet szó. Cibakházán élt a pünkösdi királynéjárás emléke, valamint Nagyivánban, Tiszaörsön.

 

Pünkösd kétnapos ünnep volt. Zöld ágakkal, bodzaággal díszítették a kapukat, kerítéseket. A bálokat pünkösdkor is tartottak.

Forrás:

Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. Eger-Szolnok, 1982

Barna Gábor: Kunszentmárton és a Nagykunság. Kulturális alkalmazkodás és a mezővárosi kultúra. In: Társadalom, kultúra, természet. Szolnok, 2001.

Barna Gábor: Pünkösdi királyné. In: Szolnok megyei néprajzi atlasz, II. 1. Szolnok, 2001

Gulyás Éva: Pünkösd a Jászságban. In: Szolnok megyei múzeumi évkönyv. Szolnok, 1978.

Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,