Kenderes

Bogdán Péter polgármester ünnepi beszéde a 2020. június 4-én felállított emlékmű avatása alkalmából:

"100 éve rettegnek ettől a nemzeti öntudattól, ettől a szoros magyarság köteléktől azok, akik Trianon után mohón és kárörvendő módon, gátlások nélkül vették el tőlünk, ami szerintük megillette és megilleti őket. Nem véletlen, hogy törvények sokaságával, olykor rendőri, katonai fellépéssel igyekeznek kiirtani az elszakadt területek magyarságából a magyar nemzeti büszkeséget, a magyar összetartozás tudatot.
Legyünk büszkék arra, hogy 100 év után is kitart magyar a magyar mellett!

Bogdán Péter

Adja Isten, hogy soha ne ismétlődhessen meg az a szégyenteljes kísérlet, mely a határainkon kívül rekedt és hazánkban élő magyarok egymásnak feszülését hivatott előidézni akkor, amikor a 2004-ben hatalmat gyakorló szociálliberális kormány szégyentelenül megtett mindent annak érdekében, hogy a kettős állampolgárság elutasítására buzdítsa hazánk lakóit.
2004. december 5. második Trianonként vonult be történelmünkbe, ahol a magyarság lelkének megcsonkításán fáradoztak.
Ahogyan Trianon után, úgy most sem sikerült a kísérlet.

2010 áprilisában a magyarság döntő többsége a szétszakított magyarság nemzeti összetartozását felvállaló kormány mellett tett hitet, az Alkotmányban is rögzített hitvallással pedig erőt adott számunkra is ahhoz, hogy büszkén vállaljuk nemzeti identitásunkat határon innen és túl, békésen, de határozottan, lélekben és hagyományokban egyesítsük újra a szétszakított országot és annak magyarságát.
Isten óvja a magyarságot, rokonainkat és barátainkat határon innen és túl!

Tíz évvel ezelőtt, 2010-ben az Országgyűlés úgy döntött, hogy nemzeti történelmünk legsötétebb napja ne csak lesújtson, hanem erőt is adjon, egymáshoz is emeljen minket. 2010 óta Trianon évfordulója a magyarság részekre szakításának gyásznapjából nemzeti összetartozásunk emléknapjává emelkedett.
100 éve a harangokat félreverték. Értünk szóltak, a mi megmaradásunkért. Azt üzenték, hogy a brutális békediktátum ellenére élni akarunk, hogy magyarként akarunk élni, és dolgozni fogunk, hogy megteremtsük nemzeti összetartozásunk jogi, kulturális és gazdasági feltételeit. Ami igazságtalan volt valaha, az is marad az idők végezetéig. Az idő a sebeket gyógyítja, az amputációt nem. Az eltelt idő semmit nem változtatott azon a tényen, hogy ami 100 éve történt nem tárgyalás volt, hanem diktátum, büntetés, amit a háború elvesztéséért mértek ki ránk. A döntés mögött a győzteseknek semmiféle erkölcsi fölénye nem volt, csak erőfölénye.
Olyan emberek millióit büntetették meg, akik mentek, mert a hazájuk szólította őket. Nem tehettek róla, hogy egy olyan háborúban kellett harcolniuk, amelynek nem volt jó és nem volt igazságos oldala.

Ami 100 éve történt, arról már ítéletet mondott a történelem. A győztesek felsőbbrendű, egész nemzeteket büntető döntései nem a szabadság, nem a béke, hanem újabb ellenségeskedések, diktatúrák és a későbbi háborúk magvait vetették el Európában. Egymás után értek minket a nemzeti szocializmus, majd a kommunizmus ökölcsapásai, amelyeket a békediktátumok készítettek elő. A II. világháború után pedig egész Közép-Európát, annak minden népét odadobták a Szovjetuniónak és a kommunista világrendnek.
100 évvel Trianon után mi, magyarok bátran kihúzhatjuk magunkat. Megmaradtunk. Azt tettük, amit Széchenyi tanácsolt: a ránk dobált kövekből lépcsőt építettünk. Itt vagyunk Európa közepén – a szétszakítottság, a háborúk és a diktatúrák ellenére is.
Tisztelt Emlékezők!
Június 4-e van. Ez egy gyásznap. 100 éve az. Egészen egyszerűen nem lehet más. Ugyanakkor az, hogy ezen a napon a magyar zászlókra fekete szalagot kötünk, nem jelenti azt, hogy nem gondolhatunk a jövőre. Arra, hogy mi, ma élő magyarok hogyan képzeljük orvosolni az évszázados igazságtalanság okozta sebeket.
Illyés Gyula szavait használva: „Magyar az, akinek fáj Trianon”. Van benne igazság, mégis veszélyesnek tartom ez alapján szelektálni, hogy ki a magyar. Azért, mert sokan nem tehetnek róla, hogy nem tudják, mi az a Trianon. Márpedig, ha nem tudják, nem is fájhat nekik.
A kommunista diktatúra közel ötven éve alatt még csak kiejteni sem volt szabad ezt a szót. Generációk nőttek fel annak az információnak a hiányában, hogy államhatárokon kívül mintegy ötmillió magyar ember él, gondolkodik, beszél, álmodik ugyanazon a nyelven.
A rendszerváltoztatás sem hozott sok jót. Más eszközökkel, kommunizmus helyett liberális talajon állva, de megint nem volt fontos, hogy a magyar emberek tisztába jöhessenek saját történelmükkel, abból adódó egyéni és kollektív teendőikkel.
Meggyőződésem, hogy sokkal több magyar ember van, mint akinek ma fáj Trianon. Nekik kell megmutatni, ha kell személyesen, egy kirándulás keretében, hogy van magyar élet a trianoni határokon túl is.

Június 4-e van. Gyásznap. Emlékezzünk Trianonra, az elszakított magyar testvéreinkre, de egyúttal emlékeztessük is magunkat arra, hogy évfordulókon, ünnepnapokon vagy gyásznapokon semmit nem tudunk megoldani. Azok arra valók, hogy tudatosítsuk magunkban, mi a teendőnk az év másik 364 napján: nem felejteni, de jövőbe is tekinteni; nem keseregni, hanem dolgozni és az igazunkért hittel kiállni.

Immár városunknak is van Trianoni Emlékműve, a 20 mázsás terméskő az Eger melletti Felnémetről származik, erre lett felerősítve a szétszakított Magyarországot ábrázoló tábla.

Kenderes - Városi Könyvtár felvétele 

Megköszönöm az emlékmű felállításában a segítő közreműködését a kunhegyesi Szabó Zoltán és a fegyverneki Szatlóczki Attila cégvezetőknek.

Önöknek pedig azt, hogy jelenlétükkel hitet tettek magyarságtudatuk mellett és együtt méltóképpen emlékeztünk a 100 évvel ezelőtti eseményekre.

Vesszen Trianon! Igazságot Magyarországnak!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket."

Címke: , , , ,