Téli ünnepkör – Luca nap

December 13. Luca napja 

A naptári év egyik hiedelmekben, hiedelem tartalmú szokásokban leggazdagabb napja. A Luca név a latin lux (fény, világosság) jelentésű szóból származik. E nap fénnyel való összefüggését kutatóink azzal magyarázzák, hogy az 1582-es Gergely-féle naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt, ezután már növekszik a fény, fokozatosan hosszabbodnak a nappalok. Luca meghozza a világosságot, napjától megfordul az éjszakák és nappalok hossza, a sötétség és a világosság a nappalok javára. Valójában a régiségben a téli napforduló kezdete volt, ez az oka annak, hogy sok mágikus szokás és hiedelem kapcsolódik hozzá, mellyel már a jövő évi bőséget, termékenységet akarták előidézni.

„A szemei kioltatnak,
Végre szent Lúciának.
A tagjai kínoztatnak,
Krisztus mátkájának

Így életed elvégezvén
Légy szemünk orvossága,
Lelkünk menyégbe vitetvén.
Légy szép világossága, Amen.”

Szent Luca, régiesen Szent Lucia ókeresztény vértanú (+310) Szicília szigetén Syracusában élt. Legendája szerint súlyos vérfolyásban szenvedő édesanyjával Cataniába zarándokolt Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulásért könyörögjön. Kérésük meghallgatásra talált, édesanyja csoda folytán rendbejött. Ennek hatására, valamint egy álomlátás sugallatára úgy döntött, hogy elfordul a földi javaktól, és Jézus Krisztusnak szenteli életét. Kikérte vagyonát, és szétosztogatta a szegények, koldusok között. Jegyesét elutasította, aki nehezen törődött bele, hogy elesett a nagy hozománytól, és feljelentette a helytartónál. Miután Lucia megtagadta a helytartó kérését, és nem áldozott a pogány bálványoknak, különböző kínzásoknak vetették alá. A többi, szüzességet fogadott női szenthez hasonlóan bordélyházba akarták hurcolni, hogy testét meggyalázzák, de teste annyira elnehezült, hogy ötven ökörrel sem tudták odavontatni. Szurokkal, forró olajjal locsolták, szemeit kiszúrták, fogait kiverték, végül, mikor ennek hatására sem omlott össze, karddal torkon döfték, de akkor sem halt meg addig, míg az utolsó kenetet föl nem vette.

Szent Lúcia, szentkép – OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtár

Szent Luciát vértanúsága eszközével, karddal a kezében vagy nyakából kiálló tőrrel ábrázolják, valamint a mártírok pálmájával. Kezében fényre utaló égő gyertyát vagy mécsest tart, valamint egy tálat, rajta egy szempárral. Egyes legendaváltozatok szerint Lucia saját kezével tépte ki a szemét, és küldte el jegyesének, hogy többé ne dicsérje szépségüket. Hite jutalmául azonban Szűz Mária még szebb szemekkel ajándékozta meg. Lábainál ökör látható, utalva a legendái részletre.
Szent Lucia a vakok és a szembetegségben szenvedők patrónusa. Dante szemgyengesége miatt nagy tisztelettel övezte alakját, az Isteni Színjátékban megemlékezik róla. Oltalmáért folyamodtak még a bűnbánó utcanők, a földművesek, valamint azoknak a mesterségeknek a művelői, akik hegyes szerszámmal dolgoztak, így többek között a varrónők, a szabók, a párnakészítők, a nyergesek.

A legenda legfontosabb motívuma szeme világának elvesztése, eköré szövődött a későbbiekben kultusza. Ebből a legendái motívumból fejlődött ki már igen korán az a hit, hogy a szembetegek és vakok pártfogója, gyógyítója. A Jászság katolikus népe előtt sem ismeretlen gyógyító funkciójában, alakja a szemfájósok, szembetegek patrónusaként él a vallási néphagyományban.

Luca napi műsor 2010-ben Jászberényben - Szalai György felvétele

Tisztelete Itáliából indult ki és terjedt el a középkor folyamán Európában. A magyar középkorban még nem tartozott az ismertebb női szentek közé, bár nevét a misenaptárakban megemlítik. Nálunk meglehetősen ritka templomi előfordulása, ezeket Bálint Sándor felsorolja. Úgy véli, hogy Szent Luciát éppen a Legenda Aurea ismertette meg a magyar katolikussággal.

Luca alakja a néphagyományban meglehetősen ellentmondásos. Kétarcúság jellemzi: létezik jóságos és gonosz Luca. L. Kretzenbacher így fogalmaz Luca-monográfiájában: „világos” és „sötét” Luca, ismeretük földrajzilag is jól elkülönül.8 Azokon a vidékeken, ahol a katolikus szent kultusza terjedt el, a népszokásokban is a fényhozó, jóságos, ajándékozó Luca képzete él, így pl. a dél-európai katolikusság- nál, Németországban és a skandináv országokban, ahol a hosszú sötét tél miatt sokkal nagyobb ünnep, mint bárhol másutt. Svédországban Luca napján Luca-menyasszonyt választanak: a fiatal lányok hosszú, fehér ruhába öltöznek, derekukra piros szalagot kötnek, s a kiválasztott lány fejére égő gyertyákból álló zöld koszorút helyeznek. A Luca-menyasszony vezetésével végigvonulnak a sötét utcán, bemennek a sötét templomba, meghozzák a várva várt fényt. A svéd családokban a legidősebb lány felöltözik Luca-menyasszonynak, és kora reggel aprósüteményt kínálva élesztgeti a családtagokat. A sötét, boszorkányos Luca alakja a közép- és kelet-európai országokban terjedt el, így ismerik többek között a keleti osztrákok, a magyarok, a szlovákok, a cseh-morvák, a szlovének, a horvátok és a románok is.

Képeslap

A Luca napi hiedelmek:

  • előírások, munkatilalmak;
  • termékenységvarázslás, a gazdaság növekedését célzó cselekmények;
  • étkezési szokások;
  • Luca és karácsony közötti jóslások;
  • Luca napi alakoskodás, a lucadisznó;
  • Luca napi bosszantó tréfák;
  • boszorkányhiedelmek: a boszorkány felismerése, a boszorkányság megtanulása, a boszorkányok elleni védekezés.

„Az én tyúkom tojj tojást, a másé meg kotkodács!”

Szent Luca az asszonyi munkák oltalmazója és megrontója, ezzel függ össze, hogy napján, december 13-án sok tilalmat, szabályt, előírást kellett a nőknek betartani, hogy a tevékenységi körükbe tartozó munkák kedvező kimenetelét befolyásolják. Sokféle módon igyekeztek az aprójószág, a baromfi termékenységét előidézni. Tilos volt varrni, fonni, mert úgy tartották, hogy bevarrják a tyúkok fenekét és nem lesz tojás. Jászdózsán pedig Lucától Gyertyaszentelőig letették a fonalat. Bontó, fejtő munkát lehetett végezni: babot, ruhát fejteni, tollat fosztani, hogy ezzel is serkentsék a tyúkok szaporaságát, teljesítményét.
Egész nap heverni kellett a gazdasszonynak, hogy „heverősek, ülősek” legyenek a tyúkjai, sok kis csibe legyen. Jászdózsán ezen a napon többféle magot (kukorica, búza) adott a gazdasszony a baromfinak, abroncsba vagy földre rajzolt körbe szórta, hogy egy helyre és sokat tojjanak a tyúkok. Nem nehéz ebben a termékenység varázsló eljárásban a mágikus kör szerepét felismerni.

Luca napján örültek, ha férfi látogató érkezett először, mert szerencsét jelentett. Ha női vendég jött, be se engedték, vagy ha elment, kukoricaüszköt hajítottak utána, hogy ne vigye el a szerencsét (Jászberény). Az első látogató neméből a születendő állat nemére következtettek, ezen a napon természetesen elsősorban a baromfira vonatkoztatva: ha férfi jött elsőnek a házba, sok kakas, ha nő, sok jérce kel ki (Jászalsószentgyörgy). Ezen a napon semmit nem adtak kölcsön, főleg pénzt, tojást, tejet nem, sőt a piacra se vittek árut az asszonyok, mert úgy vélték, hogy az új évben nem lesz pénzük, illetve a tyúkok és a tehén hasznát is odaadják vele.

Luca megbünteti azokat, akik a napjára rendelt tilalmakat megszegik. Nem lehetett sütni, mosni, még a lucapogácsát is előző este sütötték meg. Ha valaki ilyenkor kenyeret süt, megharagszik rá Luca, megbünteti: sütés közben a szeme közé pattan az üszög, de még tüzet is okozhat, illetve tűzkárt jelenthet. Nemhogy sütni, de még lisztbe nyúlni se volt ajánlatos, mert kiütéses lett a keze. Aki pedig mosott ezen a napon, kigyúlt az ujja (Jászalsószentgyörgy). Jászszentandráson sem szabad Lucakor mosni, mert ahány ruha ki van terítve, annyi tyúk pusztul el a következő évben. Luca napján heverni kellett a gazdasszonynak, hogy a tyúkjai is jól heverjenek, jól üljenek és sok csibe és sok tojás legyen egész évben. Ez azt jelentette a Jászságban, hogy kevesebbet dolgozott, mint máskor, és sokat üldögélt vagy ülőmunkát végzett, esetleg ebéd után rövid időre le is pihent.

Luca az asszonyok, az asszonyi munkák pártfogója, illetve tiltója minőségében köthető az aprójószágokhoz. A szárnyasokkal való foglalkozás ugyanis az asszonyok hatáskörébe tartozott. Luca napján sokféle módon igyekeztek a baromfiállomány következő évi termékenységét biztosítani. Ismert volt a kotolás, kotulás szokása. Jászladányban a gazdaasszony sötétedés után, mikor nem látta senki, kiment a tyúkólhoz, piszkafával megkotorta a tyúkokat, s közben a szomszéd tyúkólja felé nézve a következőt mondta: „Az én tyúkom tologasson, kenteké csak kárálgasson!”

Ennek a termékenységvarázsló versnek számos szövegvariánsa él a Jászságban: „A mi tyúkunk tojogáljon, kendteké meg kotkodáljon!” (Jászdózsa) „A mi tyúkunk tojj, tojj, tojj, a másé meg kot, kot, kot!” (Jászfelsőszentgyörgy) „Kotolom, kotolom,/ hogy sok tojásom legyen." (Jászjákóhalma). A cselekmény időpontja változó lehetett, napfelkelte előtt a kora hajnali sötétségben, este, éjfélkor, tehát sötétben és titokban kellett csinálni, hogy hatásos legyen.
Jászberény tanyavilágában a fehérnép e rituális cselekmény végzésével nemcsak a tyúkok, hanem a többi szárnyas állat termékenységét is igyekezett befolyásolni.

Az abroncsból, rostából vagy szabad kézzel rajzolt körből, karikából etetés szokásában nem nehéz felismerni a hiedelemcselekmények gyakori elemét, a mágikus kört, melynek általában óvó, védő szerepet tulajdonítottak. Azért is etetnek abroncsból, piszkafával rajzolt körből, hogy a tyúkok egy helyre tojjanak, ne szanaszét (pl. ne a szomszédba). Jászalsószentgyörgyön, amíg a tyúkok ettek, egy vasláncot tettek köréjük. Azért rajzoltak tojás alakú kört, hogy a tyúkokat arra serkentsék, hogy sok tojást tojjanak. Előfordult, hogy nem kört, hanem négyszöget, helyi kifejezéssel kerítést rajzoltak, a négy sarkába tojás alakú kis köröket írtak és ebből etettek.
Sokféle serkentő cselekményt végeztek még a jászsági asszonyok Lucakor: Jászberényben lopott szalmából új tojófészket csináltak a tyúknak, hogy mások kárára sokat tojjon. Jászszentandráson szokás volt, hogy a gazdasszony forgácsot lopott a szomszédból, s megdobálta vele a tyúkokat, hogy úgy pattogjon a tojás a tyúkból, mint ahogy a forgács pattan. Ugyanezt a célt szolgálta a fokhagymával való dobálás is. A kakast azért etették erős fűszerrel, fokhagymával, hogy jobban kergesse a tyúkot. „Luca napján a szoba négy sarkába és a kemencébe hajnalban vágott forgácsot tettek: Pattogj forgács, ahogy tudsz, tojj tyúk, ahogy birsz!” - mondogatták Jászszentandráson. Jászberényben forgácsot loptak a szomszédból, összetörték apróra, és kis tarisznyába tették.

Jászberényben még tizenkettedikén elkészítették a szalmacsutakot a begyújtáshoz, hogy Luca napján ne kelljen a szalmakazalból szalmát venni. Úgy vélték, hogy akkor gazdag búzatermés lesz. A gyümölcsfákat Luca napján font fonállal kötözték körül, hogy jó gyümölcstermés legyen (Jászdózsa).

Luca napjának hagyományos ételei a lucapogácsa, a gombóc és a pattogatott kukorica, esetleg valamilyen hústalan leves. A pogácsát már előző este megsütötték másnapra. Mint az ünnepi ételekből általában, a Luca napiakból is többféleképpen jósoltak. A lucapogácsát szerencse- és haláljóslásra használták. A gazdaasszony az egyik pogácsában pénzt rejtett el, aki a családtagok közül ebéd közben megtalálja, szerencsés lesz (Jászárokszállás). Jászalsószentgyörgyön tollas pogácsa készült. Minden családtag kapott egyet, tollat szúrtak bele és úgy tették be a kemencébe. Akinek a tolla sülés közben elégett, az halt meg legelőbb. Luca napján gombócot is főzhettek, főleg a jövendőbelijükre kíváncsi lányok serénykedtek a gombócos fazék körül. A gombócba fiúneveket tartalmazó cédulákat gyúrtak, amelyik először feljött a víz színére, kivették, kettévágták, amilyen név szerepelt rajta, olyan nevű lett a vőlegénye. Általános szokás volt a Jászságban, hogy Luca napján pattogatott kukoricát ettek, a maradékot pedig odaadták a tyúkoknak, hogy sok kiscsirke és sok tojás legyen. Egyébként böjti napokon máskor is készült pattogatott kukorica, pl. nagypénteken is.

A Luca naptól karácsonyig terjedő időszakban különböző, az elkövetkező évre irányuló jósló tevékenységeket végeztek. Ekkor készült

  • a lucanaptár vagy lucakalendárium,
  • a hagymakalendárium (Jászjákóhalmán lucakalendár, hagymakalendár volt a neve),
  • a lucacédula.

A lucakalendáriummal a jövő évi időjárást igyekeztek kifürkészni. A gazdálkodók számára fontos volt az időjárás megfigyelése, mert a termés eredményessége függött tőle. Részletesen, napszakokra bontva feljegyezték a Luca és karácsony közé eső 12 nap időjárását oly módon, hogy egy teljes nap felelt meg a következő év egy hónapjának. Hitték, hogy ez többnyire beválik, és év közben gondosan összehasonlítgatták a leírtakat a tényleges időjárással. Jászjákóhalmán gyűjtött adatok szerint a hagymakalendárium úgy készült, hogy mielőtt elmentek az éjféli misére 12 hagymahajba, ami a következő év hónapjait jelentette, sót szórtak, és éjféli miséről hazajövet megnézték. Amelyik levet eresztett, az csapadékos hónap lesz, amelyikben száraz maradt a só vagy kissé átnedvesedett, száraz, enyhén esős hónap várható. A hagymanaptár készítésének másik módját is ismerték a jászságiak. Hat hagymát félbevágtak, mindegyik fél egy hónapot jelentett. Beszámozták, amelyik begyöngyözött, az a hónap esős lesz a következő évben.

Luca napján vöröshagymával eljövendő sorsukra, a halálra is jósoltak. Jászdózsán minden családtag részére megtisztítottak egy vöröshagymát és kirakták az ablakba. Akié karácsonyig legelébb megbarnult, úgy vélték hamarosan meghal.

A lucacédulát szerelmi jóslás céljából készítették a lányok. 12 cédulára különböző férfineveket írtak, összehajtogatták és papírdobozba tették. Minden nap kivettek egyet és elégették, de előtte nem lehetett megnézni. Csak az utolsót nézhette meg, olyan nevű lett a férje. Ismerték azt a változatot is, hogy a cédulák közül egyet üresen hagytak, ha az maradt utolsónak, azt jelentette, hogy a következő évben nem megy férjhez a lány, vagy pedig vénlány marad.

A jászsági községekben általánosan ismert szokás volt, hogy Luca napján egy virágcserépbe vagy cseréptálba búzát ültettek. A karácsony böjtjére kinőtt szép, friss, dús hajtásokból a jövő évi bő termésre következtettek. A lucabúzát a karácsonyböjti asztalra is feltették, ünnepek alatt a karácsonyfa alá állították. A templomi betlehemi jászolt is díszítették egy-két cserép lucabúzával. Jászdózsán karácsony után megetették a tehénnel, a baromfival, hogy egészségesek és termékenyek legyenek. 

Lucajárás

A jászsági lucajárásról, luca alakoskodásról csupán néhány adattal rendelkezünk. Szendrey Ákos szűkszavú feljegyzése szerint „Jászberényben este az asszonyok fehér lepedőbe öltözve, meszelővei járnak házról házra a leánygyermekek ijesztgetésére." Ugyancsak Jászberényből származik az a gyűjtés, mely a lucuskázó legényekről tudósít. „Luca estéjén a pendzsomban gyűltek össze a fiatalok. Ez ivó volt, minden évben más háznál. Egy kis bor mindig akadt a házigazdánál, a legények közül pedig néhánynak citerája volt. A citerát a legények maguk készítették és libatollal pengették. Mi a citera mellett énekeltünk és táncoltunk... Éjszaka, mikor hazafelé mentünk, sokszor találkoztunk fehér lepedőbe öltözött legényekkel. Ezek az ivóból hazatartó lányokat, legényeket ijesztgették, vagyis lucuskáztak.” Mint a kísértetek, fehér lepedőbe öltözve ijesztgették Luca estjén a járókelőket. Félelmetes, ijesztő maszkjukról, mesterségesen (pl. rostával, kucsmával stb.) megnövelt termetükről részletes leírások szólnak.

Lucázás  a Jász Múzeumban 2018-ban - Jászsági Térségi Televízió

 "Ha nem leszel jó, elvisz a lucadisznó!"

A Jászság déli részén fekvő Jánoshidán ismert egy sajátos hiedelemalak, a lucadisznó. Szolnok megye néprajzi atlaszában külön kérdéscsoport foglalkozik a Luca napi disznómaszkos alakoskodók kérdésével. Jánoshidán szárított disznóbőrbe öltözött legény kereste fel társaival a fonóházat, ahol „megnyomkodta a lányokat”, akivel pedig az utcán találkoztak, elverték. Tiszafüreden „két fiatal férfi bőrbe öltözött, nagy bot volt náluk, házról házra jártak kéregetni. A háziakat, főleg a férfiakat megszúrkálták bottal, de olykor a lányok szoknyája alá is szúrtak." A Jánoshidával szomszédos Alattyánban említették, hogy „aki lucaszéket csinált, meglátja róla a lucadisznót." Általában azonban állat alakú kísértetnek képzelik, ijesztgettek vele. Az egymással szomszédos Jánoshidán és Alattyánban gyermekijesztőként ismert: „Ha nem leszel jó, elvisz a lucadisznó!" „Este ki ne menjetek az utcára, mert a lucadiszna jár az utcán.” A részeg emberre is gyakran mondják, hogy „No, ez is egy lucadiszna!”  Barna Gábor kis közleményben vizsgálta a jánoshidai lucadisznó hiedelmét, és arra az eredményre jutott, hogy a Jánoshidára betelepedett szlovákok révén terjedhetett el ez a Jászságban is elszigetelt jelenségnek tekinthető hiedelem.

Luca esti bosszantó tréfák

A legények leszedték a kiskaput, eldugták vagy lecserélték a szomszédéval, a háziak másnap kereshették. Az is előfordult, hogy az udvaron hagyott szerszámokat zsákba rakták, és a bejárati ajtó elé tették, hogy aki reggel először kijön, felbukjon benne. A merészebb legények szétszedték a szekeret is, felvitték a háztetőre, és ott újra összerakták. A házigazda bosszankodhatott, hogy hogyan hozza le a tetőről a szekeret. A legények általában a lányos házaknál követték el a csínytevéseket, sőt még az ajtót, a kerítést bekenték korommal, üzeneteket írtak rá, telefirkálták (Jászberény, Jászszentandrás, Jászdózsa). Több jászsági községben megjegyezték, hogy Lucakor azért meszeltek, hogy a születendő kis csirkék fehérek legyenek.

"Minek ülsz itt? Mars haza!"

Luca napja nevezetes volt a boszorkányjárásról is. Ennek az a magyarázata, hogy a Gergelyféle naptárreform előtt az év legrövidebb napja, leghosszabb éjszakája volt, a hosszantartó sötétség kedvezett az ártó hatalmaknak. Jászdózsán úgy védekeztek a rossz lelkek ellen, hogy fokhagymával keresztet rajzoltak a ház és az istálló ajtajára, ablakaira, hogy ne tudjanak behatolni. Ekkor kezdték el készíteni a lucaszéket, amiről a karácsonyi éjféli misén fel lehetett ismerni a boszorkányokat. Négylábú kis szék volt, amit Luca napjától karácsonyig lassan kellett elkészíteni. ászjákóhalmán 12 féle fából készült a „sámic”, vas felhasználása nélkül, s minden nap a déli harangszó alatt kellett készíteni.

Tiszafüredi lucaszék - Kozma Károly felvétele (Damjanich János Múzeum)

Az elkészült széket elvitték az éjféli misére, a férfiak a subájuk alá rejtve, az asszonyok a hónuk alá véve. A templomban letették a kar alá, és mielőtt ráültek szentelt krétával vagy a szék lábával kört rajzoltak maguk köré, hogy a boszorkányok ne tudják megközelíteni. Arról lehetett felismerni őket, hogy akkora szarvuk volt, hogy csak félrefordított fejjel fértek be a templomajtón (Jászdózsa), vagy malomkövet sergettek a feje fölött (Jászalsószentgyörgy), vagy megszólította a sámlin ülőt, hogy minek ülsz itt? Mars haza! (Jászjákóhalma). Az éjféli mise után hazafelé menet mákot kellett szórnia maga után, hogy ne érje utol a boszorkány, mert azt fel kellett szednie. Otthon elégette a széket, és nem mondhatta el, hogy kiket látott. 

Asszony lucaszékkel Jászberény - Faragó László felvétele

A lucaszék segítségével a boszorkányságot meg is lehetett tanulni. A keresztútra kellett kiülni az éjféli mise alatt, a megjelent boszorkányok különböző próbatételeknek vetették alá a jelöltet, pl. dongót kellett lenyelnie. Ha ezt megtette, boszorkány lett.
Volt, aki lucaostort font, és ezzel akarta elnyerni a tudományt.

Boszorkányjárás ellen különbözőképpen védekeztek. A Jászságban az volt a szokás, hogy Lucakor bekenték fokhagymával az ajtókat, ablakokat, hogy ne hatoljon be a boszorkány, de még az istállóajtót is, hogy az állatokat is megvédjék a rontástól.

LucaseprűveI is védekeztek ellenük. A lucaseprűt Luca napján kezdték el kötni, általában cirokból, és az éjféli misére kellett befejezni. A gazdasszony elvitte magával az éjféli misére, és első harangszókor az oltár felé kellett vele seperni. Mise után otthon kisöprögette a szobákat, körbesöpörte a házat, hogy elűzze a boszorkányokat, ne tudják a háztól a szerencsét elvinni. Gondosan eltették, és év közben többször sepregettek vele, hogy a rontás elkerülje a házat. A termőföldet is körülseperték, mert úgy vélték, hogy így több lesz a termés (Jászalsószentgyörgy, Jászberény).
Mivel Luca alakja gonosz, boszorkányos lényként élt a köztudatban, Luca névre régen nem vagy nagyon ritkán kereszteltek lánygyermeket a Jászságban, mert úgy vélték, hogy szerencsétlen sorsú lesz.

Forrás:

Barna Gábor: A lucadisznó hiedelme Jánoshidán. Ethnograhia (1974/1): 89-90.

Gulyás Éva: Luca napja a Jászságban. Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 18. Szolnok, 2009

Füvessy Anikó: Lucadisznó. Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. Szolnok, 2001

Címke: , , , , , , , , , ,