Petőfi-emlékjelek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Emléktáblák és domborművek

Jászárokszálláson a Petőfi Sándor (1822-1849) nevét viselő Művelődési Ház falán elhelyezett portré.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Sismis Mihály, az utolsó jászberényi várnagy Szendrey Júliának nagybátyja volt. Sismis Mihály és neje Szendrei Franciska 1847-ben vendégül látták otthonukban Petőfi Sándort és feleségét. A Hazafias Népfront 1958-ban emléktáblát helyezett el annak az épületnek a falán, ahol egykor a várnagy háza áll, így emlékezve meg a költő jászberényi rokoni kötődéséről és a városban tett személyes látogatásáról.

Károly Nóra felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Jászdózsán is a helyi Művelődési Ház a költő nevét viseli. Itt látható a megyében a legfiatalabb dombormű, amelyet  Gmina Tarnow lengyel település ajándékozta a településének. Az alkotást 2018. márciusi ünnepségekhez kapcsolódva leplezték le a kultúrotthon falán. A dombormű Wojcie Ruszel munkája.

Szolnokon, a Petőfi úton a Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola falán található dombormű. Az 1973-ban önálló intézménnyé vált 633. számú Petőfi Sándor Ipari Szakmunkásképző Intézet állíttatta névadója tiszteletére. A lemezdomborítás Simon Ferenc (1922-2015) szobrászművész munkája. Az emléktáblán található idézet Petőfi Sándor A magyar nép (1848) című költeményéből való.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Szolnokon az egykori Városi Kaszinó épülete az államosítás után szakszervezeti székházként működött. A Kossuth Lajos utcai épületének falán az 1848/49-es centenáriumi ünnepségek keretén belül, 1948-ban avatták fel a márciusi ifjak és Petőfi Sándor-emléke előtt tisztelgő domborművet és márványtáblát. A dombormű jobb alsó sarkában Fancsali L. szignó látható. Az alkotó Fancsali Lajos, Szolnokról elszármazott szobrászművész volt. Az emléktáblán Petőfi Sándor A márciusi ifjak (1848) című költeményének egy versszaka olvasható: "Egy szóvá s egy érzelemmé / Olvadt össze a haza, / Az érzelem "lelkesűlés", / A szó "szabadság" vala."

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Szolnokon a Kertvárosban, az egykori általános iskola épületében található az 1973-ban felállított Petőfi Sándor-emléktábla. Az emléktáblán olvasható Paul Eluárd francia költő Emlékbeszéd Petőfi Sándor halálának századik évfordulójára című verséből való sor: "Költőt köszöntök itt ki íme ma is él"

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Szobrok

Petőfi Sándor (1822-1849) mellszobra Cserkeszőlőn Szőke József alkotása. 2002-ben állította fel a település a helyi általános iskola névadójának mellszobrát az Ady Endre úton.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára
 

A jászsági gyökerű Zilahi Zoltán (1958-) szobrászművész Petőfi Sándorról formált egész alakos szobra a főtéren. 2011-ben a „Falu­meg­újí­tás Jászal­só­szent­györ­gyön” elne­ve­zésű beru­há­zás­so­ro­zat keretében mél­tóbb kör­nye­zetbe került a Petőfi-szobor.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Jászapáti 1848-as katonáinak névsora olvasható az emlékmű két szélén álló műkőtáblákon. Közrefogva Petőfi-szobor (bronz, 96x80 cm). 2000-ben készítette Rajki László szobrászművész a kompozíciót, melyet az államalapítás tiszteletére emelt a település az újonnan kialakított millenniumi emlékparkban.

Károly Nóra felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

A költő életének helyi vonatkozásait Jászberény a 1848-as forradalom 100 éves évfordulóján azzal tette emlékezetessé, hogy szobrot állított Petőfi Sándornak. A Szilágyi Nagy István fehér márványból készült alkotását 1948. március 14-én leplezték le. Városrendezési okok miatt 1971 decemberében tették át mai helyére az 1848-as honvédemlékmű közelébe.

Károly Nóra felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Zilahi Zoltán helyi születésű szobrászművész az alkotója a jászfényszarui Petőfi Sándor Művelődési Ház épülete előtt 1987-ben felavatott mellszobornak. A szobor talapzatán Petőfi 1846-ban született azonos című költeményének első sora olvasható: "Sors, nyiss nekem tért..."

Új Néplap archívuma

Petőfi Sándornak (1822-1849) Karcagon a Kossuth téren álló mellszobra Győri Dezső alkotása, melyet az 1848/49-es forradalom és szabadságharc centenáriuma alkalmából lepleztek le 1948-ban. A szobor érdekessége, hogy egy korábban felállított márványobeliszkből készítették a talapzatát. 1805-ben József nádor, a jászkunok főkapitányának látogatása alkalmából, Jászberényhez hasonlóan Karcag is Nádor-oszlopot emelt, azonban 1849 tavaszán a helyiek lerombolták a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetése után. Ezért szimbólikus, hogy a Petőfi mellszobor posztamensét ebből a márványból faragták később.

Képeslap

A Karcagi Nagykun Református Gimnázium előterében is látható egy mellszobor, amely Somogyi Árpád alkotása.

Mezőtúr fennállásának 600. évfordulója alkalmából a helyi Dózsa szobor alkotója, Marton László felajánlotta Petőfi szobrának bronz másolatát a város jubileumára 1977-ben.

Öcsödön a Községházával szemben álló park közepén található Petőfi Sándor szobra, amelyet Lakatos Aranka szobrászművész készített 1998-ban.

Kósa Károly felvétele - Verseghy Könyvtár Fotótára

Petőfi Sándor mellszobra látható a törökszentmiklósi Petőfi Sándor Általános Iskola épülete előtt található. Lakatos Aranka szobrászművész alkotását 2000 tavaszán avatták fel.

Csőke Tibor felvétele - Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény

A túrkevei Nagyiskola fennállásának 125. évfordulója alkalmából vette vette fel Petőfi Sándor nevét 1985-ben. Az évfordulós ünnepségek keretében avatták fel Papi Lajos szobrászművész vörös mészkőból készült Petőfi portréját az iskola falán.

1999-ben állították fel Túrkevén Talamasz Lajos

A Dózsa György úton, a Gimnázium és Szakközépiskola épülete előtt áll Petőfi Sándor és Kossuth Lajos mellszobra. Turza Ferenc szobrászművész alkotásait egy időben avatták fel 1999 októberében.

Kategória: Petőfi emlékév Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,