Üzenet a jövőnek

Sulák Istvánné Karkus Piriska Erzsike: Emlékkönyv Tenyőszigetről. Üzenet a jövőnek. [Szolnok], 2015.

Szolnok város központjától közel 5 kilométer távolságra található Tenyősziget. Ez a külterület az 1800-as évek közepétől közel 300 tanyából álló település volt, ahol legalább hatszázan éltek. Napjainkban a statisztikai adatok szerint azonban 50 fő alatti a területén található lakások száma. Egyre kevesebben élnek azok közül, akik itt születettek, a tanyai iskolában kezdték meg tanulmányaikat és élték a tanyasi emberek dolgos hétköznapjait kiépített aszfalt út, áram és telefonszolgáltatás nélkül.

2015-ben jelent meg Sulák Istvánné nyugdíjas pedagógus által összeállított helyismereti kiadvány számos visszaemlékezéssel Tenyőszigetről. A fényképekkel, személyes okmányokkal és cikk-kivágatokkal bőségesen illusztrált könyv emléket állít a tenyői tanyavilágban élt egykori embereknek.

Számos szakrális, néprajzi, agrártörténeti adalék segíti az egykori tanyák iránt érdeklődőket. Olvashatunk a helyi termelőszövetkezetről és a tanyasi iskolák egykori mindennapjairól is. A családkutatók számára pedig a kötetben szereplő ndiáknévsorok és a függelékben szereplő névmutató is szolgáltat adatokat.

Magyarország általános térképe 1910 körül - Forrás: Arcanum Mapire

Könyvjelzőhöz: cím.

Comments are closed