50 évvel ezelőtt…

1969 januárjában alakult meg Szolnok Város Tanács Művelődési Osztálya égisze alatt. A kórus alapításának ötlete Buday Péter nevéhez fűződik.

Hangverseny 1977-ben - Szolnok megyei Néplap felvétele

Bartók Béla Kórust. Hazánk egyetlen hivatásos női kamarakórusa 1971-től a városi Családi Intézet keretei között működött. Az 1970-es és 1980-as években évente mintegy 150 alkalommal léptek pódiumra különböző társadalmi ünnepeken, névadóktól az esküvőkön át akár a munkásőrök rendezvényein is.

bbkk_1976

Régi muzsika kertje - Verseghy Könyvtár Kisnyomtatvány-tára

Tallinnban pedig a közönség együtt énekelte az együttessel azt a művet, amelyről kiderült, hogy az észtek himnusza, amit a szovjet időkben nemigen énekelhettek.

Bartók Centenárium 1981 - Szolnok megyei Néplap felvétele

1982-ben az osztrák "Klausi nyár" nyitó hangversenyén is felléptek. Három évvel később a tallinni "Dal ünnepén" képviselték Magyarországot. 1986-ban Riihimäkiben léptek fel. Németországban több alkalommal is visszatértek. 


A kórus tagjai 1994-ben - Új Néplap felvétele

Majd 1993-tól a Városi Művelődési Központhoz tartozott. Szerepeltek a Nemzeti Filharmónia koncertjein, valamint több megyei, országos rendezvény résztvevői voltak. Hangszeres közreműködőkkel közösen szerveztek világi és templomi hangversenyeket. Az 1990-es évektől azután egyre többször utaztak külföldre. 1994-ben Rómában, a Szent Péter- bazilikában járván II. János Pál pápának is énekeltek.

Rendszeresen készítettek rádiófelvételeket is. 1993-ban adták ki első CD lemezüket.

2017-től önálló költségvetési szervként működik a kórus.

1999-es szereplés a Hangtárban -  Verseghy Könyvtár Fotótára

A kórusnak több karnagya is volt. Az elmúlt öt évtizedben Bali József, Molnár László, Egyedné Berényi Bogáta, Vajna Katalin váltotta egymást a pulpituson. 1989 óta Molnár Éva. Annak az évnek az őszén országos minősítésen hangversenykórus fokozatot értek el.

Molnár Éva átveszi az Ezüst Pelikánt - Csabai István felvétele

Magas színvonalú művészi munkájukért több ízben részesültek elismerésben. Megkapták a Magyar Rádió Liszt Ferenc-emlékplaketjétt, az Országos Béketanács kitüntető oklevelét, a Kiváló Művészeti Munkáért Nívódíjat. Fennállása 40. évfordulójához közeledve 2008 őszén Szolnok Megyei Jogú Város Ezüst Pelikán díjjal tüntette ki a kórust.

A kórus 2009-ben - Csabai István felvétele

2010-ben a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Hector Berlioz: Faust elkárhozása című produkciójában énekeltek. Vendégszerepeltek az előadással Zágrábban és Ljubljanában is. Szintén abban az esztendőben indította a kórus útjára Szolnokon egyházzenei bérletsorozatát „Cantate Domino” címmel, ősszel „Con anima” kamaraestre várta közönségét. 
Szentpéterváron rendezett „Éneklő világ kórusversenyen és fesztiválon”, ahol a nemzetközi zsűri a kamarakórus versenyen nyújtott összteljesítményét „A legjobb szakmai program” díjjal jutalmazta. A szolnoki kórus emellett még számos kategóriadíjat is kapott. A több mint ötven önálló hangverseny mellett a kórus tagjai a Szolnoki Szigligeti Színház János vitéz című előadásában is közreműködtek 2010-ben. A kórust abban az évben a területi Prima díjjal méltatta a hazai közönség.

A kórus 2010-ben - Csabai István felvétele

2011-ben a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum hangversenytermében, Prunyi Ilona koncertjének vendégei voltak. Névadójuk, Bartók Béla születésének 130. évfordulójának méltó megünneplésére több hangversenyt is adtak.

A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus fennállásának 50. esztendejében is a közönséggel ünnepel. 2019-ben is számos alkalommal lép majd fel. A Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett városi ünnepséggel veszi kezdetét a jubileumi esztendő.

Forrás:

Bartók Béla Kamarakórus [Brosúra]. Szolnok, 1994.

Jubileumi évad a 45 éves Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal és vendégeivel, 2013-2014. Szolnok, 2013.

Jubileumi hangverseny a városházán = Új Néplap (1994.03.18.): 6.

Labáth Valéria: Centenáriumi hangverseny Szolnokon = Szolnok megyei Néplap (1981.03.27.): 5. 

M[észáros] G[éza]: Átadták az Ezüst Pelikán Díjakat = Új Néplap (2008.09.02.): 3.

Nagy Pál: Az éneklés öröme = Szolnok megyei Néplap (1977.03.30.): 5.

Sok hazai és külföldi siker = Új Néplap (2011.01.24.): 9.

A Távol-Keleten lép színpadra a Bartók Béla Kamarakórus = Új Néplap (2009.11.20.): 4.

Teleki József: A megye prímái lettek = Új Néplap (2010.09.17.): 3. 
 

Címke: , , , , , , , , ,