25. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál

 

1964-ben rendezték meg Szolnokon az Alföldi Néptáncfesztivál. Azzal a céllal, hogy teret adjon a táncművészetben az 1960-as években ébredező gondolati s stiláris kezdeményezéseknek, az új generációknak.

A Szolnoki Néptáncfesztivál első évtizedében hívták fel a figyelmet magukra olyan alkotók, mint Novák Ferenc, Kricskovics Antal, Györgyfalvay Katalin, Szigeti Károly és Tímár Sándor, majd később Varga Zoltán, Foltin Jolán, Mosóczi István, Mucsi János és Diószegi László. A versenyek sokban hozzájárultak a magyarországi értékrendek, esztétikai-stilisztikai ideálok átrendeződéséhez, sőt az előadó együttesek rangsorolásához, újraértékeléséhez. 

Az országos koreográfiai versenynek immár 55 éve ad helyet városunk. A kétévente megrendezésre kerülő fórum a nagyobb létszámú együtteseknek, valamint a koreográfiáknak nyújt bemutatkozási lehetőséget. Ösztönzi az új művek alkotását.

Meghatározott műsoridő keretében az egy évnél nem régebbi koreográfiák bemutatását vállalja. A zsűrizéssel, alkotói és előadói nívódíjakkal egybekapcsolt versenyen alkalmanként 12–15 együttes mutat be két-három új néptánckompozíciót.  

Forrás:

Magyar színházművészeti lexikon. Budapest, 1994.

Címke: , , ,