Emlékező Magyarok, Jászok,Vendégek!

„(...) És vajon itt, most, ezen a gyászos napon, mikor megemlékezünk Trianonról, tiszta a lelkiismeretünk? Mert sokszor el tudjuk átkozni azokat, akik ezt az igazságtalan határvonalakat kijelölték, elfoglalták, ottani magyarokat elüldözték, megfosztották jogaiktól, és elfeledkezünk arról, hogy minden ügyben, minden harcban, minden szerencsétlenségben kettőn áll a vásár. Nem azt kell nézni mindig, hogy milyen igazságtalanságok érnek minket! Vajon miért értek minket ilyen igazságtalanságok? Nem népszerű dolog rámutatni arra, hogy mi is vétkesek voltunk akkor! Hogy hogyan? Nyolcvan„ négy évvel később megismétlődött Trianon: tőlünk kérdezték meg, hogy szentesítjük-e a Trianont? És szentesítettük! Mert nem menttink el, még annyira sem méltattuk a magyarságunkat, hogy elmenjünk a szavazóhelyiségbe, vagy megint leadjuk a voksunkat, hogy igenis, összetartozunk. De nem ezért volt Trianon, hiszen ez utána volt. De, de látszik, hogy nem tanultunk belőle. Miért volt akkor a Trianon? A történelem úgy is tud hazudni, hogy nem beszél dolgokról! Néha a hallgatás nagyobb hazugság, mintha kimondanánk félig valamennyit az igazSágból. Nincs arra idő most mind elsorolni azt, amiért Trianon ránk jött. De egy-kettőt hadd mondjak el, nem azért, hogy elbúsuljunk rajť, mert ha tudjuk, hogy miért történt, akkor talán tudunk javítani rajta. Ha tudjuk a betegségek okát, akkor tudjuk talán már a gyógyításnak a mikéntjét is. Hisz az első szót már kimondtuk: az önzés az egyik oka ennek, ami łnegismétlődött, ugye, négy évvel ezelőtt. De nincs benne a történelemkönyvben ugye az, hogy amikor Mátyás halála után az ország megint lejtőre került, akkor keresztes-hadjáratot hirdettek a török ellen, és lelkesen az Alföld népe odaállt, s ment. Aztán megijedtek az urak, hogy ebből forradalom is lehet, s azok, akik kitúzték a zászót, Bakócz és a többiek, Dózsa keresztesei ellen fordultak. És az egyik leverésben jeleskedő jogtudós, Werbőczi, utána megírta a hármas-könyvet, amire minden. jogász föleskädött, szinte a mai napig, amibe kimondja azt, hogy a honfoglaló magyarok utódai a magyar nemesek. A nép, az az itt talált, meghódított, idegen nyelvú, különböző rabszolgaságokra vetett ellenségeknek az utódai. Nem javították ki ezt a szinte Alkotmánynak tĹínő törvénykönyvben, ebbe a Tripartitumban ezt a bekezdést, de még a tizenkilencedik században is hivatkoztak rá. És tudják, hány rész, hányad része, hány százaléka volt ennek a nemzetnek a nemes? Négy százaléka! Kilencvenhat százalékát törvényileg kizárták a nemzetből. A jogtudós Werbőczil És erre esküdtek fel később az urak! Ez volt az első árulás! Még a tizenkilencedik században is ismételték. Nem csoda, hogy úgy emlegették a magyarokat, hogy urak. Tr.ianonban egy francia fölállt a tárgyaláson, és azt mondta: nem kell a magyaroknak országot hagyni. Nincs magyar nemzet, csak magyar urak vannak. A nép, az nem magyar, az elnyomott tót, oláh, horvát, szerb és így tovább... Vajon kire hivatkozott? Ki itt a bűnös? Ki árulta el a nemzetet? Negyvennyolcról Kossuth maga írta: nem az orosz fegyverek győzték le a szabadságharcot, hanem a széthúzás! Majdnem ugyanazt mondhatnánk a tatárdúlásra, a Mohácsi ütközetre: nem volt szükségszerú, hogy elveszítstik! Történészek kimutatták, hogy ott állt Mohácsnál a magyar sereg, de sokkal nagyobb sereg gyülekezett lent. De megvárták, hogy az a főúri Pált, az nehogy ottan túlságos erőre jusson. Majd később... És elveszett Magyarország. Az a Magyarország, amiről azt írják az olaszok Mátyás udvarában, hogy milyen csodálatos: Mátyás udvarában hős-éneket énekelnek az ebédnél a lantosok ugyanazon a nyelven, amilyen nyelven a király is beszél az udvari emberekkel. Ez akkor már ritkaság volt, akkor még a magyar nyelv egységes volt, urak és parasztok, jobbágyok és nemesek ugyanazt a nyelvet beszélték. Szó szerint és átvitt értelemben is.


Andréné Pataki Éva felvétele - Jászszentandrási Községi Könyvtár

Az 1767-es törvény törvényesítette azt, hogy a földesurak elvehették a népnek, a jobbágyoknak, a parasztoknak a közös erdőit, legelőit. És megszületik a hárommillió koldus országa, megszületik a nagybirtok, mert azokat fölszántják, kiirtják az erdőket, lecsapolják a vizeket, s az mind nagybirtok lesz. Európa legtorzabb birtokszerkezete. Sehol Európában nincs nagyobb arányban nagybirtok, mint Magyarországon. .. ) És Trianon után minden körülötttink lévő ország végrehajtotta a földreformot, és rögtön kivándoroljanak, semmisítsék meg ezt az ún. arányosítási törvényt! Ez olyan volt — mint most a privatizáció, amiből a gazdagok a legnagyobbat markolhattak (...) Az erdélyi románok, és a bukaresti román érteh:niség bankot alapít, az Albina Bankot, amely minden, minden románnak, aki magyar földet, házat, telket vásá* rol, kamatrnentes kölcsönt ad. Melyik volt a nemzet? Ez nem nemzet! Akinek ennyi érzéke nincs az uralkodó, a hatalmon lévő és az alatta lévő nép közös érdekét képviselni nem tudja, az nem nemzet! S azért kell nekiink országzászló újra, hogy fölnézzünk, hogy nemzetté kell lennünk! Mert ha nincs arányosítási törvény, és nincs kisemmizése a magyar népnek, akkor nem lehet rá hivatkozni sem Párizsban, és nem lehet kikergemi a székelyt a házából. A korabeli tudósítások szólnak: magyar bank elárverezi a székely feje fölött a Hejlik Ádler, a nagy bécsi pszichológus írja, hogy az az ember, aki kicsi korában, gyermekkorában nem tanul meg szépet és jót alkotni, az egész életében a másokon való hatalomban, erőszakban keresi a kielégülést. (...) Rajtunk áll, hogy megtanítjuk-e neki? Vagy pedig ő is majd egy elkövetkezendö december 5-én „Mit érdekel az?” otthon marad. Tanuljunk, azért ünnepeltink, emlékezünk, hogy tanuljunk! És nem öklöt kell rázni azok felé, akik összetartottak, akik többre becsülték az életet, akik közösségibbek voltak nálunk. (...) A mi bajunk, széthúzásunk, elárultságunk, betegségünk nem most keletkezett. De most már ideje lenne meggyógyulni belőle! És ez rajtunk múlik! Rajtad, mennyire maradsz hú a kis közösséghez, a családhoz, a faludhoz, ehhez a betelepítette a fölosztott magyar nagybirtokra a maga szerbjeit, oláhjait, szlovákjait. Magyarország nem. Mikor behozták a bukovinai székelyeket, Mindszenthy fölajánlotta az egyházi nagybirtokot, a főrendi ház megtagadta, nem engedte. És így 1945-ig kellett várni arra a jogos földosztásra, amit századokon keresztül követelt a nép és hazánk nagyjai, egy Aponyi Albert, egy Prohászka Ottokár püspök... S ugyanezt vég- rehajtották Erdélyben a Havasokban. Fölosztották a Havasokat a nagybirtokosok között, ott, ahol a közszékelyek legeltették állataikat, s abból éltek. (...) Megindul a székely kivándorlás: 1872 és 1914 között félmillió székelyt kikergettek az országból. 1904-ben hiába fr egy sepsziszentgyörgi tanár, Simon Péter egy röpiratot, egy kis könyvecskét József főherceghez intézve: akadályozza meg, hogy a székelyek házat, utána a csendőrök bemennek szuronnyal, és kipiszkálják a gazdát, és az földobja a kis motyóját a tehénre, s az öt gyerekkel megy át, neki Moldvának, át a Kárpátokon. Ez a mi bűnünk volt! Fájdalmas bevallani, de ha nem valljuk be, ha nem tanulunk belőle, még jön egy pár Trianon ránk. Még lesznek december ötödikék! Mit kell tennünk? (...) Nem úgy, hogy menj az iskolába, Te vagy az első, valósítsd meg magadat, ne törődj senkivel, semmit se, szabad vay, és így tovább, és íg tovább. .. Nem! A gyereket kell megtanítani, hogy nem a másikat legyőzni az igazi élvezet, hanem megfogni a kezét körbe, együtt énekelni, mert nem lehet magányosan karéneket énekelni, és nem lehet magányosan körtáncot járni. Az áldozatot nem nehéz szívvel, hanem csak jókedvĹíen szabad hozni! (...) nemzethez, (...) Igen, gyermekeinket tanítsuk meg az összefogásra, a kézfogásra, az együttjátszásra, az éneklésre! (...) Rajtunk múlik! Hiszen megáldott az Isten minket olyan áldással, amivel jó kedvúek le.hetünk. Kinek vannak ilyen szép dalai, táncai, költői hagyománya? A külföldiek irigyelnek minket! Ki van jelölve az út. Játszasd a gyermeket! Védd a közösséget a családtól kezdve a faluig! Védd a művészi nevelést, mert a művészi nevelés közösségre nevel! Tartsd meg a hagyományt! Nem a hagyományra van szükségem, nekünk van a hagyományra szükségünk! Nem a hagyománynak van a mi hagyományápolásunkra szüksége, Az megértet minket. S akkor a balsors után víg esztendőt is kaphatunk. Ha akarjuk!”

Forrás:

S azért kell nekünk országzászló újra. Jász Szó (2008./3): 3-5. 

Címke: ,

Szajol

A településen 1938. június 5-én állított Országzászlót a helyi Katolikus Legényegylet. Az Országzászló a község főterén, templom, plébánia, iskola és községháza által környezve, az országút mellett lett felállítva.

Archív felvétel - Szajoli Közösségi Ház és Könyvtár

Alapzata 2,5 m magasan, terméskőből lett felépítve, tetején kettős kereszttel. A homlokzatán Magyarország határvonalai cementbe ékelt kaviccsal és benne a megcsonkítottság jelzésével, alatta beépített márványlapba „Nem Nem Soha 1920. június 4.” felírással. Közepén mélyedést hagytak, az ereklyeföld abba helyeztetett el. A zászló 7 m magas, nemzeti színűre festett árbocrúdja a 33 kettős kereszt mögül nyúlt magasba és a rajta függő 2,5 méteres címeres zászlón. „Hiszek Magyarország feltámadásában” szövegrész arany fonallal behímezve.

Archív felvétel - Szajoli Közösségi Ház és Könyvtár

A történelem vihara elsodorta az emlékművet, amelynek újraállítására 2020-ban kerül sor.

Forrás:

Böjti Tamásné: A szajoli egyházközösség története. Szeged, 1995.

Címke: , ,

Mi is az a kapuculáp?

kunkapu rajza

S Kovács Ilona: Kunkapu. Karcag, 2019.

A régmúlt időkben sok fedeles kiskapu díszítette a karcagi utcákat.  A magas kerítések, vastag, faragott oszlopok egykor tekintélyt sugároztak, a tulajdonosa vagyonosságát, a közösségben betöltött szerepét jelezték. Egyben önállóságukat és zárkózottságukat is mutatta. A kapun hívatlanul be nem léphetett senki.

Szerencsére, az utókor nem engedte feledésbe merülni ezeket a népi építmén. Sőt, a Nagykunság múltjának e darabja jelképpé lényegült. A kun identitás egyik elemévé vált a kunkapu. Köszönhető ez a nagyszerű mesterembereknek, akik keze közül még napjainkban is készülnek ilyen művészien megformált kapuk, valamint olyan tudósoknak, mint Novák József Lajos, Györffy István és dr. S. Kovács Ilona néprajzkutató.

A karcagi Nagykunsági Népművészek Egyesületének gondozásában megjelent album képanyaga igen gazdag. Többek között a Györffy István Nagykun Múzeumban, valamint a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményében található forrásértékű felvételeket közli. Az egykori állapotokat megörökítő archív anyag mellett a 2019-ben még fellelhető kapumaradványokról készült fényképsorozatot is helyet kapott a kötetben. Ezt egészíti ki számos rajz, amelyek szemléltetik a kapuk szerkezetét és a díszítő technikákat, a véséssel vagy fűrészeléssel készült mintákat.

A könyv a néprajz, a nagykunsági fafaragó mesterek munkája iránt érdeklődők számára hasznos szakirodalmi válogatást is tartalmaz.

2019 augusztusában, a Nagykunsági Kulturális Napok nyitórendezvényekén avatták fel Karcagon a bácskossuthfalvai és helyi fafaragók által készített Kunkaput a református templom kertjében. A kiadvány az emlékmű elkészítésének bemutatásával és az avatási ünnepségről készült felvételekkel zárul, ezzel is kifejezve abbéli szándékát, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a múlt emlékei megőrizendők, fontos részei a ma élő generációk életének is.

Címke: , ,

Máma vagyon, Piros pünkösd napja

Máriaradna

Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra. A Jeruzsálemben tartózkodók meglepődve vették észre, hogy amit az apostolok beszélnek, ki-ki a maga nyelvén érti. Szent Péter beszédének a hatására sokan megtértek. Ők lettek az első keresztények. Pünköd a keresztény egyház születésnapjának is tekinthető.

Pünkösdkor régi búcsújáróhelyeken búcsújárónapot tartottak. Kunszentmárton katolikus lakói számára például kiemelkedő esemény volt a máriaradnai pünkösdi búcsú. A helyi vallásos tudatban és gondolkodásban ez összefügghetett a letelepedés történetével is, hiszen a jászsági kirajzást vezető jászapáti kisbíró, Radics István az 1720-as években ott nyert Mária közbenjárására csodálatos gyógyulást. Kunszentmárton népe ettől kezdve a radnai búcsút mintegy „nemzeti búcsújárásának" tekintette. Egészen a trianoni határok meghúzásáig Máriaradnát minden év pünkösdjén felkeresték a hívők.

Gulyás Éva 1978-ban a Szolnok megyei múzeumi évkönyvben megjelent tanulmányában foglalta össze a korábbi néprajzkutatók: Róheim Géza, Dömötör Tekla megfigyeléseit, valamint a megyei néprajzi atlasz elkészítése során saját gyűjtéseit a jászsági pünkösdi szokásokról. Tanulmányában a jászsági pünkösdöléssel foglalkozott részletesen. A szokást a Jászság valamennyi községében megvizsgálta. A hagyományok kialakulásának okát kutattas.

Dömötör Tekla jegyezte le, hogy a jászsági kislányok pünkösdölése a magyar szokásanyag egyik érdekes formája, mert több szempontból eltér a lányok jellegzetes pünkösdi szokásaitól: a pünkösdi királynéválasztás és a királynéjárás általánosan ismert formáitól. Ez utóbbiak tipikus leánypünkösdölők, míg a jászsági szokás csak látszólag az (résztvevői lányok), tulajdonképpen vegyes (fiú-leány) jellegű szokás.

Pünkösdi királyné Jász-Nagykun-Szolnok megyében - Néprajzi atlasz

A szokás neve, résztvevői, szereplők

A Jászságban a pünkösdi király- és királyné járás szokását ismerik. A pünkösdi király és királyné kifejezést nem ismerik, helyi nevük menyasszony és vőlegény. A szokás neve: mimimamát járni, a pünkösdölő gyerekek csoportját mimimamásoknak hívják. Az elnevezés a pünkösdi ének kezdő soraira (Mi van ma, mi van ma ...) utal. A szokás résztvevői 8—12 éves iskolás korú gyerekek voltak. Szomszédok, barátnők, iskolatársak álltak össze és 6—8 fős csoportokat alkotva mentek köszönteni. A résztvevők a jelenlegi hagyományban általában kislányok, ezekben a változatokban a vőlegény szerepét is leány személyesítette meg. Ezt a változatot az egész Jászságban ismerik. Emellett tudunk arról, hogy a vőlegény szerepét fiú is alakíthatta, idősebb adatközlőink néhány helyen emlékeztek rá (Jászalsószentgyörgy, Jászjákóhalma, Jászladány). A szokás állandó szereplői a menyasszony és vőlegény, valamint az őket kísérő koszorúslányok voltak. Mellettük feltűnik az adománygyűjtő is — általában az egyik koszorúslány — akit kosarasnak (Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászladány) vagy kasszásnak (Jászfelsőszentgyörgy) hívtak. Jászdózsán, Jászladányban a vőlegény mellett vőfély is szerepelt. Jászdózsán lobogós, Jászladányban vőfély vagy botos a neve. A többi jászsági községben már nem emlékeztek a vőfély alakjára. Érdekes, hogy Jászladányban csak vőfély szerepelt, vőlegény nincs. A szereplők számát tekintve a legteljesebb változatot Jászdózsán találtam meg. Itt összesen öt szereplőről tudtak az adatközlők: menyasszony, vőlegény, kosaras, lobogós és a koszorúslány(ok). A többi változatban már kevesebb, általában négy, (a két fő alakoskodó, valamint az adománygyűjtő és a koszorúslányok) vagy három (nincs adománygyűjtő) szereplőt találunk. Ehhez persze számítsuk hozzá, hogy koszorúslányból általában több (4-6) szerepelt (Jászfelsőszentgyörgy, Jászjákóhalma, Jászladány, Jászalsószentgyörgy).

A menyasszony mindenütt fehér áldozási ruhába öltözött és fején menyasszonyi koszorú volt. Jászfelsőszentgyörgyön tornyos koszorút (művirágkoszorú fátyollal), Jászalsószentgyörgyön avatófátyolt, Jászjákóhalmán búzavirág koszorút tettek a fejére, kezében virágot, piros basarózsát vitt. Jászfelsőszentgyörgyön a menyaszszony kezében kis stájer koszorú volt, mint az igazi menyasszonynak. A vőlegény fekete ruhába öltözött, mellén művirág, fején bokrétás kalap volt (Jászalsószentgyörgy). Ha lány alakította a vőlegény szerepét, az előbb leírt módon fiúnak öltöztették fel. Ez a szokás egyik fontos mozzanata: a vőlegénynek kiválasztott kislány alakoskodása. Jászfelsőszentgyörgyön, Jászjákóhalmán fiúruhát szereztek részére és felöltöztették vőlegénynek. Jászladányban a vőfélyt öltöztették fel hasonló módon fiúruhába a lányok. Az öltöztetés pünkösd első napján délután zajlott le a menyasszony lakásán. Az utóbbi időben már nem öltöztették fiúruhába a vőlegényt alakító kislányt, a saját ruhájában ment, csupán a kezében tartott felszalagozott bot jelezte, hogy vőlegény (Jászjákóhalma, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy). A többi szereplő felszerelése, kelléke ennél jóval egyszerűbb volt. A vőfély megkülönböztető kelléke a felszalagozott verebélyibot volt. Eredeti funkciójában csak Jászdózsán, Jászladányban maradt meg. A többi helyen a vőlegény kellékei közé került, de előfordult az utóbbi időben az is, hogy minden résztvevő vitt a kezében botot (Jászladány). Az adománygyűjtő kosarat, tányért vagy zsebkendőt vitt magával ebbe gyűjtötte a köszöntőért járó pár krajcárt és az ajándékokat. A koszorúslányok a menyasszonyhoz hasonlóan fehér áldozási ruhába öltöztek. Az különböztette meg őket a menyasszonytól, hogy a fejükön nem volt koszorú. A szokás előkészületei, menete A szokást pünkösd első napján délután gyakorolták. Az előkészületeket már az előtte való héten megtették. Szomszédok, iskolatársak, barátnők összebeszéltek, hogy kik fognak egy csoportot alkotni. Menyasszonynak egy szebb kislányt tettek meg, nem volt alacsonyabb, fiatalabb a többinél. Különben menyasszony- és vőlegényválasztás nem volt, csupán kijelölték maguk közül az ügyesebb, erre alkalmasabb kislányokat.  Ha a vőlegényt fiú alakította, felkérték rá a szomszédfiút, vagy valamelyikük fiútestvérét. A szokás legszükségesebb kellékeit jó előre beszerezték: menyasszonyi koszorút, verebélyi botot, szalagokat, bokrétákat, esetleg fiúruhát, kalapot. Pünkösd első napján délután összegyűltek a menyasszony lakásán. Ekkor már mindnyájan fehér áldozási ruhában voltak. A menyasszony fejére feltűzték az idősebbektől kölcsönkért menyasszonyi koszorút. Ha kislány volt a vőlegény, felöltöztették fiúruhába. Ha fiú volt, indulás előtt néhány perccel megjelent a megbeszélt háznál. A bokrétát kalapjára tűzték és a felszalagozott botot átadták neki. A botot zsebkendővel, színes selyemszalaggal díszítették fel a lányok. Mikor elkészültek, az udvaron vagy az utcán felállt a menet. Legelői karonfogva a menyasszony és vőlegény, utána párban a koszorúslányok. A kosaras általában a menet végén ment. Jászdózsán a lobogós a menet élén, a menyasszony és vőlegény előtt haladt. Ügy vonultak végig az utcán, mint egy lakodalmi menet. Egy-egy csapat 2—3 utcát járt végig. Egymás szüleihez, közeli rokonokhoz, szomszédokhoz mentek el. Bezörgettek a kapun vagy az ablakon, hogy szabad-e mimimamát járni? Ha beengedték őket, szépen beköszöntek: Dicsértessék a Jézus Krisztus!

A csoport bement az udvarra, kézenfogva körbeálltak és körbe-körbe táncolva elénekelték a mimimamát (a pünkösdi ének neve). A szokás egyik fontos mozzanata volt az ének közbeni körtánc. Jászladányban a vőfély még a taktust is verte hozzá a botjával. A kislányok körbetáncolták a menyasszonyt és vőlegényt (Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászberény, Jászladány), de legalábbis ének végeztével ki-ki sergett, serdült a párjával (Jászfelsőszentgyörgy, Jászalsószentgyörgy). Az ének befejezése után a háziaktól néhány krajcárt (Jászdózsán vastaggarast), diót, kalácsot kaptak. A háziasszony az adománygyűjtőnek adta át az ajándékokat. A pénzt cukorra költötték és a végén megosztották egymás között. A jászladányiakat még a konyhába is behívták és megkínálták őket süteménnyel. Jászfelsőszentgyörgyön a pünkösdi énekhez adománykérés is kapcsolódhatott (nem általános). Az ének befejezése után a következő rigmust mondták: „Látjuk a gazdasszony szándékát, Hogy forgatja a láda kulcsát, Ha nem sajnálna egy-két krajcárt!" Itt a rigmus elhangzása után adta át a gazdasszony az ajándékokat.

A pünkösdi ének

A pünkösdölő kislányok a Jászságban egységesen a Mi van ma ... kezdetű pünkösdi dalt énekelték. Az ének neve: mimimama. „A házaknál elénekeltük a mimimamát" — mondta egyik adatközlőm. Gyűjtéseim során a pünkösdi ének igen szép szövegváltozataira találtam. A teljesebb változatok Jászdózsa, Jászjákóhalma, Jászfelsőszentgyörgy, Jászalsószentgyörgy, Jásztelek, Jászladány és Jászárokszállás községekből származnak. Jászárokszállásról az ének újratanult változatát mutatom be, az idősebb korosztály már sajnos nem emlékszik az énekre. Jászfelsőszentgyörgyről két változatot közlök. A többi helyen a pünkösdi ének elég töredékesen él, jóformán csak az ének kezdő soraira emlékeznek (Jászapáti, Jászberény, Alattyán, Jánoshida). Ezeken a helyeken a szokás már a századfordulón kihalt s vele együtt az ének is feledésbe merült. Jánoshidán, Alattyánban a cigányok vették át a szokás gyakorlását. A cigánykislányok nagyon töredékesen ismerik a pünkösdi éneket, vagy más szokás szövegével keverik. Jánoshidán a pünkösdi ének a kiszehordás, kiszézés szövegével keveredik:  „Máma vagyon, máma vagyon, Piros pünkösd napja, Haj ki kisze, haj ki, Jöjj be sódar, jöjj be!" Érdekes, hogy a cigányok csak elhadarták, elkiabálták az éneket, nem énekelték el rendesen és sokszor nem is mentek be a házba, csak elbeszélték a kerítés előtt. Figyelemre méltó, hogy a pünkösdi ének töredékes formában egy párbeszédes, énekes-táncos alakoskodás nyomait őrzi. A különböző szereplők is ezt sejtetik (menyasszony, vőlegény, vőfély stb.). A menyasszony önálló szereplésére, alakoskodására utalhat a következő szövegrész, mely a jászalsószentgyörgyi, jászteleki, jászladányi, változatokban bukkan fel (5—8. kotta): „Mert picike vagyok, Parányicska vagyok, Alig bírok szólni, Hebegős nyelvemmel, Királyné pálcája, Szálljon erre a házra, Az isten áldása!" (Jászalsószentgyörgy) A menyasszony alakoskodása sajnos kiveszett a szokásból, csupán a szöveg alapján tudunk rá következtetni. A jelenlegi hagyományban a kislányok együtt énekelnek. A jászárokszállási újratanult változatban felelevenítették a menyasszony alakoskodását, a menyasszony itt önállóan is énekel.

A jászsági pünkösdi ének sajátossága, hogy a pünkösdi köszöntő igen gyakran különböző játékdalokkal keveredik. Különösen gyakori az általunk bemutatott változatokban a pünkösdi köszöntő és a Lányok ülnek a toronyban.. . kezdetű játékdal keveredése. Ezt nemcsak a Jászságban figyelhetjük meg, hanem tőlünk északra, Heves, Nógrád megyékben is, ahol nemcsak a pünkösdi ének, de a szokás szereplői, menete is sok hasonlóságot mutat a jászsági pünkösdi szokásokkal. 10 A pünkösdi szokás hagyományozódása a Jászságban A Jászságban az I. világháború után kezdett megszűnni a szokás. Néhány községben már a századfordulón kihalt (Jánoshida, Alattyán), másutt viszont a II. világháborúig is gyakorolták (Jászladány). Jánoshidán, Alatytyánban elég korán átvették a cigányok a szokást és elvétve még ma is gyakorolják. Eddig a szokás teljesebb változatait ismertettem, most a töredékesebb változatokat mutatom be azzal a céllal, hogy lássuk a szokás kihalásának, pusztulásának különböző fokozatait. Jászfelsőszentgyörgyön, Jászjákóhalmán, Jászladányban az előbb ismertetett változatok mellett, a pünkösdölő kislányok csak menyasszonnyal vonultak végig a falun, néhány koszorúslány kíséretében. A vőlegény és a többi szereplő már kikopott a szokásból. Itt a szereplők kizárólag kislányok voltak. Jánoshidán, Alattyánban a századforduló óta már csak a cigánykislányok jártak pünkösdöt köszönteni. A szokás elveszítette alakoskodóit és adománygyűjtő, kéregető csoporttá vált. Ma már ők az egyedüli gyakorlói nemcsak a pünkösdi, hanem más magyar szokásoknak is a Jászságban (pl. betlehemezés, disznótori kántálás). Jászberényben a kislányok 5—6 fős csoportokat alkotva búcsút jártak pünkösdkor. (A szokás menete ugyanaz, mint a többinél, csak a neve más). Jászárokszálláson, Jásztelken, Jászapátiban már csak a pünkösdi éneket ismerik és nagyon halványan vagy egyáltalán nem emlékeznek a szokásra. Jásztelken az éneket az iskolában tanították. Az ének a II. osztályos abc-s tankönyvben szerepelt. A szokást az emlékezettel elérhető időszakban nem gyakorolták, viszont a pünkösdi éneket körjáték formájában az iskolaudvaron játszották. Jászárokszálláson az 1970-es évek második felében tanári kezdeményezésre felújították a szokást. A szokás menete, szövege, a szereplők személye több vonatkozásban eltér a jászsági változatoktól. Ezt nem sikerült felkutatni az idősebb korosztálynál (alig emlékeznek a szokásra). A szokás megkopása, pusztulása mellett szól a szokáselemek keveredése is: pl. Jászladányban a csoport minden tagja vitt a kezében botot, Jászdózsán mindegyik vitt kosarat, holott korábban ez egy-egy szereplő, a vőlegény, vőfély és a kosaras feladata volt.

A Jászságban a pünkösdi szokás menete, a szereplők személye, megnevezése egy lakodalmi menet benyomását kelti. Az élen haladt karonfogva, a menyasszony és vőlegény, utána párban mentek a koszorúslányok, a menetben még vőfély is szerepelt. Ezek az elemek egyértelműen a házasságot, a párosítást juttatják eszünkbe. A szokás jellege, párválasztásra utaló motívumai egy vegyes (fiú-leány) szokás jellegzetességeit mutatják. És valóban fiúk-lányok vegyes szokása volt a pünkösdölés. Erre utalnak azok a változatok, amelyekben a vőlegény és vőfély szerepét fiú személyesítette meg (Jászalsószentgyörgy, Jászladány).

Szintén vegyes szokásról ír Róheim Géza is a „Magyar néphit és népszokások" c. munkájában: Jászberényben „ ... két csoport jár a mimi-mama, mimi-mama énekkel, külön a fiúk és külön a lányok. A pünkösdi királyné kifejezést itt nem ismerik, a leányok menetében lévő lefátyolozott koszorús kisleányt pünkösdi menyasszonynak hívják, míg a fiúk egy pünkösdi vőlegénnyel járnak." 

Róheim Géza közléséből kiderül, hogy a jászberényi kislányok és kisfiúk külön-külön jártak pünkösdöt köszönteni, és a mimimama kezdetű dalt énekelték. Az 1974-1975-ben még gyűjthető szokás jellegzetessége éppen az volt, hogy a menyasszony és vőlegény egy csoportban szerepelt. Adataiból világosan kitűnik, hogy a pünkösdi szokást a lányokon kívül a fiúk is gyakorolták hajdan. Ennek értelmében a Jászságban a szokás korábbi, ma már nem gyűjthető formája vegyes, fiú-leány szokás volt. A szokás a hagyományozódás során a kislányok közé került, viszont a hagyomány megőrizte helyenként a vőlegény és vőfély fiúmegszemélyesítőjét, a többi szereplő viszont itt is kislány. Erre a változatra még ma is emlékeznek a Jászságban (Jászdózsa, Jászladány). A Gulyás Éva által vizsgált időszakban — századforduló — ez is erősen keveredett azzal a változattal, amelyikben a vőlegényt is kislány személyesítette meg és a szokás teljes egészében átkerült a kislányok közé. Ez érdekes átmeneti forma kialakulásához vezetett: egy vegyes jellegű szokást egy bizonyos időszakban a kislányok gyakoroltak a Jászságban. Ennek következménye, hogy a szokás új színnel gazdagodott: kialakult a vőlegényt alakító kislány vőlegény-alakoskodása. A kislányt ugyanis lánytársai fiúruhába, vőlegénynek öltöztették fel. A nemek cseréjén alapuló népi alakoskodás így vált a pünkösdi szokás részévé. A Jászság más természetű népi szokásaiban szép hagyományai vannak ennek. Elképzelhető, hogy ez hatással volt a lányok pünkösdi szokására is. Láttuk a szokás alakulásában a következő lépést is: a kislányok szokásgyakorlatában egy idő után szükségtelenné vált a vőlegény alakja és lassan kikopott a hagyományból. Ennek a fokozatait szépen megőrizte a hagyomány: a vőlegényt fiú személyesítette meg, majd fiúruhába öltözött kislány (vőlegény-alakoskodó), végül pedig saját ruhájában ment a lány, csak a kezében tartott bot jelezte, hogy vőlegény. Ilyen fokozatokon keresztül kopott ki a vőlegény alakja a szokásból. Ez pedig elvezetett annak a változatnak a kialakulásához, melyben már csak menyasszony szerepelt koszorúslányokkal, vőlegény pedig már nincs.

A Tiszazugban, Csépán Barna Gábor kutatásából tudjuk, hogy csupán az első két sort ismerték már az énekből: "Mi van ma, mi van ma, piros pünkösd napja, hónap lesz, hónap lesz a második napja... ", mert ez a pünkösdi ének nagyon hosszú ideig szerepelt iskolai olvasókönyvekben is. A csépaiak onnan is tanulhatták. A nap, pünkösd egyéb csépai vonatkozásait tekintve úgy tűnik, hogy a szokás elhalványulásáról, elfelejtéséről lehet szó. Cibakházán élt a pünkösdi királynéjárás emléke, valamint Nagyivánban, Tiszaörsön.

 

Pünkösd kétnapos ünnep volt. Zöld ágakkal, bodzaággal díszítették a kapukat, kerítéseket. A bálokat pünkösdkor is tartottak.

Forrás:

Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. Eger-Szolnok, 1982

Barna Gábor: Kunszentmárton és a Nagykunság. Kulturális alkalmazkodás és a mezővárosi kultúra. In: Társadalom, kultúra, természet. Szolnok, 2001.

Barna Gábor: Pünkösdi királyné. In: Szolnok megyei néprajzi atlasz, II. 1. Szolnok, 2001

Gulyás Éva: Pünkösd a Jászságban. In: Szolnok megyei múzeumi évkönyv. Szolnok, 1978.

Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Pusztamonostor

2011. június 4-én avatták fel a helyi polgármesteri hivatal parkjában az emlékezés kövét. A Pusztamonostoriak Baráti Köre készítette az emlékművet.

Forrás:

Emléket állítanak az összetartozás napján. Új Néplap (2012.05.31.): 5.

Címke: ,

Fagyosszentek

Pongrác, Szervác, Bonifác - a fagyosszentek. A hideget hozzák májusban. Sok bosszúságot okozhatnak a szőlősgazdáknak, a kertészeknek. A harmadik fagyosszent a Bonifác, a homo boni fati latin szókapcsolatra vezethető vissza - a Bonifatius latin név rövidüléséből. Azt jelenti: a jó sors embere. Később Bonifacius formában írták és "jótevő" jelentéssel alkalmazták.

Ókeresztény vértanúk voltak. Nevük napján, másju közepén, évszázados megfigyelés és tapasztalat szerint a tavaszi meleg időjárás hirtelen hidegre fordulhat. A kalendáriumokban olvasható rigmusok is erre figyelmeztettek:

"Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszentek, hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kentek!"

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Pócs Éva a hideg idővel kapcsolatos szólások a nyelvterület néhány pontjáról gyűjtött.  Ha nagyon hideg volt, azt mondták: „Sokan vannak odakinn!" — „Hangos az idő!" — „Kint hál az idő!" Mindhárom szólás megyeszerte elterjedt. Térképünk táji eltéréseket nem mutat, csak némi intenzitásbeli különbségeket. Kiemelkedik a Tiszazug, mint hagyományőrzőbb terület, de a hiedelmek szempontjából általában igen hagyományőrzőnek bizonyuló két (részben vagy egészen katolikusok lakta) vidék, az északkeleti terület és a Jászság ezúttal nem válik ki a megye átlagából.

Újságcikk 1965-ből

A szólások helyenként lényegtelen nyelvtani eltéréseket, és az állandó mag mellett változó stiláris többletelemeket tartalmaznak. „Aj de sokan vannak odaki!" ; „De hangos az idő!" ; „Elég hangos az idő!"; „Na, éccaka is kinn hál az idő!" ; „Hideg van mostan, kinn hál az idő!" Olyan stiláris kiegészítést, amely tartalmilag is újat tesz az egyik szóláshoz, kapcsolatba hozva azt a szintén a hideg megszemélyesítésének érzett fagyosszentekkel: „Jaj, de sokan vannak odaki a fagyosszentek!" „Odaki sokan vannak, mer nagyon marják az embert, nagyon küdik befele". A szólás funkciója egyértelmű. Az mondja a bentlévőknek, aki a hidegről bejön a lakásba.

Újságcikk 1985-ből

Forrás:

Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, 1997.

Szabó László – Gulyás Éva – Csalog Zsolt szerk.: Szolnok megye néprajzi atlasza II. 1. Szolnok, 2001)

Szolnok megyei Néplap archívuma

 

Címke: ,

275 évvel ezelőtt

 "[...]Idegen királyunk szolgaságra adott. Nyakunkra jármot tett nem kívánt hatalom, De mint Krisztus Úr minket, koponya rögön Megváltva lelkeinket s kölykünknek jövőt. Maga ura lett, ki korábban már az volt, Saját Kapitányunk adta s vette a szót[...]"

Gaál Áron: Jász Himnusz

Redemptio emléknapja

Emlékjelek megyénkben>>

Címke: , ,

Besenyszögtől Szolnokig

Csontos Mátyás (1890-1950) és Bede Erzsébet (1889-1970) Besenyszögön születettek. Gyerekkorukat Besenyszögön töltötték ahol elvégezték az akkor szokásos 6 elemi osztályt. 1918-ban házasodtak össze. Tenkében kezdtek közös életet, majd Fokorúpusztán vásároltak egy tanyát. Állattartásból éltek.

Csontos Mátyás

Bede Erzsébet

Hat gyermekük született: Rozália (1920); Mátyás (1921); Erzsébet (1923), Mihály (1926), Mária (1928), István (1930). A legkisebb fiú egy éves korában hunyt el, Erzsébet lányukat is fiatalon, 26 évesen szívbetegség következtében vesztette el a család. 5 gyermekük elvégezte a 6 osztályos elemi iskolát. A II. világháború után Csontos Mária a 7. és 8.osztályt is kijárta.

Csontos Mihály

A gyerekek közül Mátyás maradt Szórópusztán. A többi testvér családot alapítva beköltözött Szolnokra.

Csontos Mária

Csontos Mária 1957-ben ment férjhez Maródi Lajos, besenyszögi származású fiatalemberhez. Kezdetben Káptalanban és Fokorún éltek, majd 1960-ban Szolnokon a Hóvirág úton vásárolt telken építették fel otthonukat.

1958-ban született meg lányuk, Mária (1958-2009).

Maródi Mária elsőáldozós képe

Több helyen dolgoztak mindketten életük során. Csontos Mária kalauz volt a MÁVAUT Vállalatnál, majd a szolnoki Bambi üzemben és a Tiszamenti Vegyiművekben dolgozott.

Maródi Lajos 1992-ben hunyt el Szolnokon, felesége 2014-ben követte. Unokáik érkezése nagy örömet hozott az életükbe. Egyetlen lányuk 2009-ben bekövetkezett halála azonban nagyon megviselte az édesanyát.

 A fényképek, Csontos Mária unokája Eszenyi Anita bocsátotta a Verseghy Könyvtár rendelkezésére a Képpel írt várostörténet program keretében.

Címke: , , , , ,

A Kertvárosból jelentjük

Kertváros

Számos értékes albummal gazdagodott a Helyismereti gyűjtemény. Előkerült az egykori Kertvárosi Általános Iskola fotóarchívuma, amelyet nem csak digitalizálásra kaptunk meg, hanem megbízták intézményünket a fényképek megőrzésével is.

Nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik megtiszteltek bennünket bizalmukkal és megosztották velünk emlékeiket.

Címke: , ,

„Helyből távol”

Benedek Szabolcs: A nagy degeneráció
Seneca, Budapest, 1997
242 oldal · ISBN: 9638038543

Írta: Szekrényes Miklós könyvtáros - Verseghy Ferenc Könyvtár

Érdekes játékra invitál minket Benedek Szabolcs első nyomtatásban is megjelent regényével. Ugyanis úgy kell tennünk, mintha elhinnénk, hogy ezt a regényt két ember írta (holott nem is, hanem egy harmadik, egyedül). Az egyikük Szegény Bence (alig beszélő név ), aki xxxxxxi (szolnoki) középiskolás évei után Budapesten tanul tovább, és megkeresi addig sosem látott apját, Bodrogi Szilárdot, az ismert írót, hogy segítsen neki megírni első regényét. És ő segít, de nemcsak segít, hanem kommentárokat is fűz Szegény Bence történeteihez, néhol bele is ír a szövegbe.
Az egyik rétege a regénynek ez az apa-fiú viszony. Az apa az úgynevezett Nagy Generációhoz tartozik, viszonylag fiatalon sikeres íróvá vált, falta a nőket, élvezte irodalmi sikereit, ám azt érzi, a rendszerváltást megelőző években felbukkanó prózaírók valami frissebbet, újabbat képviselnek, mint ő, aki a „tűréshatáron” lavírozott állandóan. Alkotóereje hanyatlani kezd, nem ír már regényt, csak néha egy-egy recenziót. A nőkhöz való viszonya is megváltozik. Ő, aki Bence édesanyját simán elhagyta, mikor kiderült, hogy az nem akarja elvetetni közös gyermeküket, megállapodik egy egyetemista lány mellett, míg végül az hagyja el őt. Bence éppen fordított utat jár be. Felnőtté válik, íróként is kezd beérni, s az első szerelmen is túlvan. Talán nem véletlen, hogy Benedek Szabolcs a két elbeszélőt egymás inverzeként mutatja, s ennek része az is, hogy kettejük monogramja is éppen a fordítottja a másikénak (Sz.B. – B.Sz.), az viszont talán kicsit meglepő, hogy az igazi szerzőé az apáéval egyezik meg.

Benedek Szabolcs 2005-ben egy szolnoki könyvbemutatón

A nagy degeneráció a rendszerváltás regénye is. Egy generáció felnőtté válása és a politikai rendszer változása montírozódik össze a regényben. Benedek Szabolcs későbbi szövegeiben is szívesen él ezzel az eszközzel. Az egyén vagy egy kisebb közösség saját története mögött ott a történelem mint kulissza. Mondhatni, mesterévé vált ennek a módszernek, amelynek a lényege, hogy mikrotörténetek által ábrázol történelmi folyamatokat (is). Megtörténik a rendszerváltás, a romániai forradalom. Közben egy xxxxxxi (szolnoki) gimnáziumi osztály eljut az érettségiig, majd már egy új rendszerben kezdi keresni a helyét.
Bár valamiért Szolnok nevét a szerző nem írja le a könyvben (ha szóba kerül, XXXXXX-ként nevezi meg), tudjuk, hogy a cselekmény nagy része Szolnokon játszódik. Elsősorban a Varga Katalin Gimnáziumban, de szó esik a dohánygyárról, a kórházról, a pályaudvarról és környékéről, a Kertvárosról, néhány szórakozóhelyről, amelyek közül szinte már egy sincs meg, és még sorolhatnám. A regény bőséges adatot szolgáltat a ’80-as évek végi, ’90-es évek eleji Szolnok képének árnyalásához.
Mindent egybevetve egy igazi első regénnyel van dolgunk. Kicsit kócos, kicsit fésületlen a későbbi Benedek regényekhez képest, cserébe viszont ambíciózus, olvasmányos és nagyon szerethető könyv A nagy degeneráció, aminek elsőre kimódoltnak tűnő posztmodern játékai is ülnek, betöltik azt a szerepet, amit a szerző szánt nekik, összetartják az egyébként laza szerkezetű regényt, és a végén még a nem túl szerencsés címválasztást is megbocsájtjuk neki. Kedves szolnokiak és nem szolnokiak, ne feledjük ezt a regényt, olvassuk, olvassuk újra, merüljünk bele közelmúltunk szubjektív krónikájába, aztán gondoljuk át, mi történt azóta velünk.

Benedek Szabolcs 2005-ben a Verseghy Könyvtár vendége volt

Címke: , ,
Top