Népzenénk

Mitől lesz népzene a népzene? Attól, hogy szerzője ismeretlen, a dallamok a népi alkotók szívéből, fejéből tudatos előkészítés nélkül, spontán születnek meg. A dallam és szöveg egy időben születik, az élő dallamok leíratlanul hallás után terjednek, ezalatt állandóan változnak, de ez a változás, alakulás nem árt a dallamoknak, hanem ellenkezőleg, gazdagítja, szebbé, érdekesebbé teszi őket. Az éneklő személy olyannal gazdagítja, ami őrá vagy tájára, vidékére jellemző. A változás a népdal életformája.
A magyar népzenére általánosan jellemző, hogy az egymás mellett élő népcsoportok saját stílusai hatottak egymásra. Ám nemcsak a különböző népzenék alakították egymást, hanem a változó korok és idők műzenéi is hatottak a népzenére és viszont.
Bartók határozta meg az Alföldet önálló zenei dialektusterületként, a másik négy dialektusterület mellett (Dunántúl, Felvidék, Erdély). Ismerkedjünk meg az alföldi népzene jellegzetességeivel, alakulásának társadalmi hátterével! A török kiűzetése után az Alföld településszerkezete úgy változott, hogy a lakatlan részekre idegen és magyar telepesek költöztek. Így az Alföld "népi kultúrája olyanná vált, mint egy tarka mozaik, egymás közelében, vagy éppen egymás mellett egészen ellentétes színeket látunk."


Megyénkre is legalább két népcsoport, a jászok és a kunok hagyományai a jellemzőek.
Az Alföld és a vele szomszédos dunántúli területek a középkor vége óta a gazdasági és társadalmi fejlődés élén jártak, ennek tulajdonítható az az újító és vezető szerep, amit zenei és népköltészeti hagyományokban megállapíthatunk. Innen terjedt el az új népdalstílus hiszen ezek a területek hagyták el leghamarabb és legnagyobb mértékben a régi dalokat és a régi előadói stílust. A régi hagyományok kipusztulása a 18. század végén kezdődhetett. Bartók és Kodály gyűjtőútjain az új stílust annak kezdeti virágzásában találta itt.
A népköltészet valójában akkor él igazi életet, ha állandó mozgásban, alakulásban van, követni tudja a társadalmi igényeket, s ez az oka a különböző variációk keletkezésének is.
A klasszikusnak számító hagyományozódási alkalmak (fonó, fosztó, egyéb társas munka) megyénk jó részén már a múlt század 20-as éveire megszűntek. Az új lehetőségek között említhető a legények kocsmázása és a leánybandák. És éppen ez engedett széles terepet a cigánybandák repertoárja miatt a magyarnótás ízlésű betyárnótáknak, operettes daloknak is.
Megyénkben már a 18. század második felében jelentős szerepe volt a családi jellegű vagy rokoni-baráti összejöveteleknek névnapok, keresztelők, lakodalmak, disznótorok és szüret alkalmával. Ezek az alkalmak a hagyományozódás legerősebb alkalmai. A mezővárosi jellegű, tagoltabb társadalmú településeken tekint nagyobb múltra vissza a különböző köri, testületi, egyleti rendezvények éneklési alkalma. Ezekben azonos társadalmi, foglalkozási vagy korcsoporthoz tarozó emberek (főként férfiak) jöttek össze, időről időre mulatságokat, bálokat rendeztek. Ezek a rendezvények kedveztek a ballada és história éneklésének.

 


Míg az egyszerű lírai dalt nótás kedvű, énekelni tudó vagy csak szerető ember egyedül is énekelheti odahaza vagy könnyebb munka közben társtalanul, esetleg kocsmában pár deci bor és zenekíséret mellett, addig a balladákat, históriákat nem. Az epikus éneket ugyanis mindig egyénileg adják elő, bemutatásuk produkciónak, különleges teljesítménynek számít. Ezért nem is adhatja elő bárki, csakis jó hangú, jó előadói képességekkel rendelkező egyén. Szükséges tehát hozzá egyfelől az előadó, másfelől a közösség és a közösségi alkalom, amely lehetővé teszi a bemutatást.
A paraszti társadalom legfelső, de még hagyományosan élő rétegét megyénkben a nagyobb gazdák és részben iparosok jelentették. Ők a "mulatós kótájú" énekeket kedvelték, olyanokat, amelyeket bálokon cigányzene kísérettel is előadhattak, énekelhettek. A summások mozgó munkacsapatait számos hatás érte, s ezek voltak a legbefogadóbbak a históriák iránt. Ők messze estek a cselédekkel, dohányosokkal együtt attól a csoporttól, amely az urak felől közvetítette a magyarnótás ízlést. Erősebben őrizték a hagyományt, frissíteni pedig a vásári históriákból és más vidékek dalaiból frissítették anyagukat.
A kettő között elhelyezkedő középparaszti réteg a klasszikus hagyományozódási lehetőségek megszűnte után családilag, s főként alkalmilag talált lehetőséget az éneklésre. Őket kétirányú hatás is érte, ezért a legvegyesebb és leghatározatlanabb az ő ízlésük. A családi események régi, családban hagyományozódó balladákat is életben tartottak, másfelől a legénykori kocsmázások miatt jelentős arányú volt náluk a mulatós, betyáros magyar nóta. Amíg korábban a falunak ez a középrétege volt a legelevenebb kultúra az egész Alföldön, ez a réteg határozta meg a falu arculatát, addig a 20. században a rétegi életforma átalakulásával pontosan ők veszítették el a kultúrát éltető közösségi alkalmakat. A kisparaszti birtok állandó, reggeltől estig tartó munkája nem engedte, hogy ez a réteg olyan fokon hagyományozza tovább értékeit, mint a többi csoport. Társadalmuk egymással kevéssé érintkező családi csoportosulásokra hullt szét. Bár a gazdálkodásra, a paraszti életformára vonatkozóan gazdag a gyűjtemény, a balladagyűjtés során alig akad adat.
A dalok tárgyi szempontból főleg a régi pásztorélet emlékeit őrzik, hiszen az Alföld közepén mindenkor a legfőbb foglalkozás a pásztorkodás volt. E pásztorélet legismertebb dalai az Alföldről, a Hortobágyról szólnak, s a juhász-, csikós- és kanászdalok mellett a betyárélet dalai, balladák és alkalomhoz nem kötött lírai dalok is előfordulnak. A betyárvilág a balladaköltészet újravirágzását eredményezte, mert a 19. század elején a régi történeti balladák és rabénekek helyét egyre inkább elfoglalták a betyárvilággal foglalkozó balladák. Ennek eredménye az is, hogy a betyárballada előzményéből, a történeti balladából igen sok motívumot átvett, megőrzött.
A betyár alakja a 18-19. század fordulóján jelenik meg az irodalomban, s válik a valóságban is társadalmi problémává. A nép az igazság, szabadság harcosainak tekintette a betyárt, aki szembeszáll a fennálló hatalommal és a nép érdekeiért száll síkra. Számos történet, monda, ballada, dal örökítette meg emléküket. Megyénkben is igen sok történet él a hagyományban a betyárokról, főleg egy-egy helyi születésű virtuskodó betyárról: pl. a jászkiséri Borsos Sándorról, a jászsági Fazekas Dávidról, az országosan ismert betyárok közül pedig Bogár Imréről, Rózsa Sándorról. Megfigyelhető országosan ismert jelenség, hogy a balladába a nép saját betyárjának a nevét illeszti bele. A "Lova lába megbotlott" típusú balladát, bár általánosan Bogár Imre nevéhez kapcsolódik, Kisújszálláson Szekfű Bandi nevével éneklik.
Az új stílusú balladák másik nagy csoportját a családi eseményekhez, gyilkosságokhoz, szerencsétlenségekhez fűződő balladák alkotják. Témájukat, megformálásukat tekintve alapvetően különböznek a klasszikus balladáktól. Míg azokban nagy erők, indulatok összecsapását figyelhetjük meg, az új balladák valamilyen véletlen folytán bekövetkezett szerencsétlenséget mondanak el, és ezt helyezik előtérbe, mintegy a tragédia kiváltójának. Ilyen pl. a cséplőgépbe esett lány története (Farkas Julcsa balladája). Pápainé balladájának alapja pedig a szolnoki határban lévő Hajlati csárdában, 1859-ben történt családi gyilkosság.

 


Szolnok megyében népdalgyűjtést Bartók végzett 1907-ben és 1918-ban a Jászságban és a környékén. Jelentős számban gyűjtött népdalokat Újszászon (155 dalt), Besenyszögön, Jánoshidán és Jászberényben. Ezután nagyobb arányú gyűjtés csak 1957-62 között folyt a megyében. Az ekkor gyűjtött mintegy 2000 népdal is értékes, a hagyományokban gyökerező népzenei anyagot képvisel.

Jászkunsági gyerek vagyok című kötet felhasználásával
összeállította Szeifertné Balázs Ildikó

Címke: , , , , , , , , ,

75 évvel ezelőtt

"A Szolnok térségében kialakult helyzet szükségessé teszi a Tisza folyón Szolnoknál átívelő közúti híd megsemmisítését. Parancsot kérünk". Így szólt a 6. német hadsereg első vezérkari tisztjének távirata a Hadseregparancsnokhoz 1944. október 25-én este. Két óra múlva megkapták az engedélyt a híd felrobbantására. Ez 23 óra 55 perckor történt.

 

Forrás:

Tiszai Lajos: A híd = Vasárnap (1991. november 3.): 18.

Bistey András: Élt itt egy ember

Az ajánlót írta: Szécsi Annamária

 

Bistey András Élt itt egy ember című kötetének borítója


Ez a kisregény egy alföldi kisváros néhány napját írja le 1919 forró júliusában-augusztusában a Tanácsköztársaság utolsó és a román megszállás első napjaiban.
Ahogy történelmi tanulmányainkból is tudjuk: két világ csap össze ezekben a napokban. A feudális, úri Magyarország és a nincstelen, a háborús nélkülözésbe belefáradt-belerokkant egyszerű nép – s minderre rázúdítva egy agresszív ideológia, az orosz bolsevizmus magyar variánsa.
Zűrzavaros időszak ez, amiben nagyon nehéz meglelni a helyes utat, nagyon nehéz helytállni úgy, hogy az ember ember maradjon. Valójában itt mindenki a túlélésre játszik, de azt is érzékelik, hogy ez csaknem a lehetetlen határa, mert a szembenálló felek ellentétesen ítélik meg a helyzeteket. Ahogy az egyik szereplő vélekedik: „Megordasodott a világ. Vissza kellene szoktatni a jóra, de puskával, akasztófával nem lehet.”Míg egy másik: „Ki hitte volna, hogy ennyi vadság, kegyetlenség halmozódott föl az emberekben?”
Az idealista, a realista, a bosszúálló, a zavarosban halászó: archetípusok krízisidőszakban. Mindannyival találkozunk a mű folyamán, s mindeközben a túlélés akarása és reménye az, ami a legerősebb.
Tudjuk, hogy az idealista szükségszerűen elbukik. Az ő esetében a túlélés gyengébb a hitnél; élete utolsó percéig hitt abban, hogy a Jó szándéka, akarása mindennél fontosabb.
Bistey András arra tanít bennünket, hogy érdemes visszapillantani a krízishelyzetekre, érdemes megállni és elgondolkodni, érdemes mindent megtenni, hogy ne ordasodjon meg a világ.

Címke: ,

Szent István-kultusz: szobrok

 

Címke:

Augusztus 20.

István megkoronázásával 1000 és 1001. fordulóján megalakult a keresztény magyar állam. Az egyházmegyék alapításával szervezte meg a hazai keresztény egyházat. A mai szolnoki Vártemplom helyén állott középkori plébániát István király alapította.
Ő építette kis a vármegyék és a várispánságok rendszerét. Bár Szolnok megyét a források csak a 12. században említik először, az tudható, hogy térségünkben több királyi birtok is volt az Árpád-házi uralkodók idején. István korából Kunhegyesen került elő ezüstpénz.

I. László magyar király 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápai engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéit a székesfehérvári Bazilikában oltárra emelte. Minden év augusztus 20-án I. István király szentté avatásának napját ünnepeljük. Államalapító királyunk ünnepét Mária Terézia alapozta meg, mikor a Szent Jobbot az Angolkisasszonyok gondjaira bízta. A 19. században rendeztek először ünnepélyes körmenetet Szent István jobbjának a tiszteletére.

Az 1938-as Szent István Évnek, amelyet első szent királyunk halálának 900-ik jubileumán tartottak, az egyik csúcspontja a május végi 34. Eucharisztikus Világkongresszus, a másik az augusztus 20-i Szent István nap volt.
A kettős szentév célja az volt, hogy előkészítse a katolikus magyarság lelki megújhodását. Az egész országban minden templomban lelkigyakorlatokat tartottak, amelyeken százezrek vettek részt. Fővédnöknek a kormányzó feleségét, Purgly Magdolnát kérték fel. Maga Horthy Miklós is patrónusa lett a nemzet-állami szent-évnek.
A katolikus magyarság néphimnusza volt a Szent István királyhoz című, "Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga" kezdetű ének.
I. István király halálának 950. évfordulóján, 1988-ban ismét sor kerülhetett a Szent Jobb országjárására, 1989-től pedig ismét évről évre megtartják Szent István napján a könyörgő körmenet.

A magyar szentek iránti mély érzület mutatkozik meg abban is, hogy számos katolikus templom neve őrzi megyénkben is Szent István király nevét. A templombelsőkben pedig különböző korstílusú ábrázolásokban: freskókon, oltárképeken és szobrokon találkozhatunk az államalapító király képmásával. A kőtelki, a tiszaföldvári és az újszászi templom búcsúja augusztus 20-án van, ahol körmenetettel zárul az ünnepi mise.

Kisasszony havában - augusztusban - paraszti hagyományok inkább Szent Péter és Nagyboldogasszony napjához kötődött. Pl. zagyvarékasi - kukoricára vonatkozó terményjóslás szerint: "Ha Vasas Szent Péter napján még eső lesz, lesz kukorica, de ha még akkor se esik, gyülhet a Duna vize is, nem lesz kukorica." A Mária mennybemenetelét ünneplő egyház Nagyboldogasszony napján emlékezik arra, hogy Szent István az országot Szűz Mária oltamába ajánlotta. Tiszasason régi népszokás volt, hogy Nagyboldogasszony napja alkalmából bölcsőkoporsót faragtak, melyben Mária szalmából készített bábja feküdt. A koporsót hajnalban egy feldíszített tutajra helyezve bocsátották vízre a Tiszán.

Az aratási munkák befejeztével augusztus 20. az új kenyér ünnepe is. Több településen aratófelvonulással és aratóbállal ünnepelnek. Öcsödön és Tiszainokán e napon rendezik meg a falunapot és az elszármazottak találkozóját. Megyeszerte kulturális és gasztronómiai programok, sportversenyek, kirakodóvásárok, koncertek várják az ünneplő közönséget.

Szent István napjához kötődő ünnepi közgyűlésen hagyományosan megyei díjakkal ismerik el azok munkáját, akiket arra érdemesnek ítélt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlése.

Több megyei településen intézmények és közterek is viselik az államalapító királyunk nevét.

Rákóczifalván azonban egy szomorú esemény is kapcsolódik ehhez a naphoz. A második világháború alatt, 1944-ben Szent István napján a szolnoki repülőteret közel 90 B-24-es amerikai bombázó támadta meg. A pontatan célzás miatt sok bomba a szomszédos Rákóczifalva terültére esett. A civil áldozatok magas számának az volt az oka, hogy az ünnepi misére a település lakó mellett többen összegyűltek a környező vidékről is.

50 éves a Szolnoki Népdalkör

Vörös Lászlóné a Képpel írt várostörténet felhívásunkra ajánlott fel digitalizálásra fényképeket, amelyek azért is értékesek, mert a fennállásának 50. évforduláját ünneplő Szolnoki Népdalkör múltjába is bepillantást engednek.

previous arrow
next arrow
Shadow
Slider

Magdi néni 1996-tól 2004-ig volt a kórus karnagya. Számos fellépésről és minősítő hangversenyről őríz szép emlékeket, amelyeket a rendelkezésünkre bocsátott.

A Vörös Lászlóné által közreadott képek gyűjteménye megtekinthető
a Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótárában.

Címke: ,

25. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál

 

1964-ben rendezték meg Szolnokon az Alföldi Néptáncfesztivál. Azzal a céllal, hogy teret adjon a táncművészetben az 1960-as években ébredező gondolati s stiláris kezdeményezéseknek, az új generációknak.

A Szolnoki Néptáncfesztivál első évtizedében hívták fel a figyelmet magukra olyan alkotók, mint Novák Ferenc, Kricskovics Antal, Györgyfalvay Katalin, Szigeti Károly és Tímár Sándor, majd később Varga Zoltán, Foltin Jolán, Mosóczi István, Mucsi János és Diószegi László. A versenyek sokban hozzájárultak a magyarországi értékrendek, esztétikai-stilisztikai ideálok átrendeződéséhez, sőt az előadó együttesek rangsorolásához, újraértékeléséhez. 

Az országos koreográfiai versenynek immár 55 éve ad helyet városunk. A kétévente megrendezésre kerülő fórum a nagyobb létszámú együtteseknek, valamint a koreográfiáknak nyújt bemutatkozási lehetőséget. Ösztönzi az új művek alkotását.

Meghatározott műsoridő keretében az egy évnél nem régebbi koreográfiák bemutatását vállalja. A zsűrizéssel, alkotói és előadói nívódíjakkal egybekapcsolt versenyen alkalmanként 12–15 együttes mutat be két-három új néptánckompozíciót.  

Forrás:

Magyar színházművészeti lexikon. Budapest, 1994.

Címke: , , ,

120 éves a szolnoki zsinagóga

A volt Medve-kocsma telkét adományozta Szolnok város az izraelita hitközségnek. A hitközség megvett hozzá még egy telket.
1897. április 22-én fogadta el az építőbizottság Baumhorn Lipót (1860-1932) tervét, ki mintegy húsz zsinagóga építése fűződik a nevéhez az országban.

 

 A tervezőről készült szobor Simon Ferenc szobrászművész alkotása, melyet 2004-ben avatták fel a zsinagóga előtti téren - Kósa Károly felvétele, Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

 A felépítését pedig a ceglédi építőmester, Vaskovits Antal vállalta el.

Képeslap - Damjanich János Múzeum kiadása

A fémvázas szerkezetű kupola kiemelkedik a zsinagóga reprezentatív tömegéből. A külső homlokzat pillérei tornyokban végződnek. Az arányaiban is megkapó zsinagógának monumentalitást kölcsönöznek lizénái, ereszalji csipkéi és rózsaablakai. A kétszintes belső tér gazdag stukkódíszítései lenyűgözik a betérőt.

previous arrow
next arrow
Shadow
Slider

Kósa Károly és Németh István felvételei - Verseghy Ferenc Könyvtár Fotótára

A II. világháború után a megrongálódott épület sorsa város megvásárolta az épületet. Külső jellegét változatlanul hagyva kiállítóteremnek alakították át. 1972-ben nyílt meg a látogatók előtt Szolnoki Galéria elnevezéssel.

Forrás:

Címke: , , , ,

Tabáni mesék

Címke: , , , , ,

„Nem voltam katona, diák voltam…”

"[...]Kötelességemnek éreztem, hogy Abonyban mindenképpen elvégezzem a dolgom. Annál inkább, hogy ennyi zavart láttam magam körül. Zsebemben voltak a jegyzeteim; most a darwinizmus tételeit, társadalmi jelentőségét kellett ismertetnem.[...]"

Illyés Gyula (1902-1983) akadémikus, költő, író fiatal lelkesedéssel követte az őszirózsás forradalom eseményeit. Bekapcsolódott a baloldali ifjúsági mozgalmakba, támogatta a Vörös Segély akcióit. 1919-ben ifjúmunkásoknak tartott előadást. Éppen egy tiszántúli előadásra utazott, amikor a harcok miatt Szolnokon rekedt. 

Illyés Gyula - Száz éves a Nyugat - ünnepi honlap

A vörös katonákkal, a 22-es csepeli gyári ezreddel tért vissza Budapestre. Szemtanúja volt a román támadás visszaverésére irányuló ellentámadás sikertelenségét követő összeomlásnak július végén.

"Volt bennem szorongás.
Vidáman vetettem át térdem a nyitott tehergépkocsi vendégoldalán.
Hogy a kocsi egyenest a tűzvonalba megy, akkor hallottam meg, amikor egyik talpam már a vashágcsón volt.
A tömötten álló katonák olyan szívesen húztak föl maguk közé."

A fenti részletek Illyés Gyula 1969-ben, a proletárdiktatúra 50. évfordulója alkalmából jelent meg 1919. augusztus című írásából valók. A 16-17 éves fiatalemberként szerzett élmények nemcsak prózájában érhetők utol, hanem két versében is. 

"Azt mondd el nékem végre, Múzsa:
kemény remény egy jobb jövőben,
ki megkísértesz újra-újra
s többet kívánsz, mint telne tőlem;
te szívós hit, azt beszéltesd el
velem úgy: én is büszkén halljam,
hogy vettem részt utcai harcban
Szolnoknál a csepeliekkel;
az utolsó napon, mikor már
minden mi írva volt, betellett,
hogy próbáltuk a Tisza-partnál
feltartani a történelmet,
a huszonkettes vasas-ezred
egy töredéke még utolszor
hogy ment rohamra a híd mellett,
hogy tört volna ki a pokolból:
az elveszett csatából s köztük,
fél nap alatt, míg maradék
golyóinkat ellövöldöztük,
ifjú diák, hogy lettem érett
érettségitől messze még;

mint kaptam ott olyan leckéket,
melyekből ím, felelni illik
és felelni is fogok mindig,
ha szólító ujjal te intsz rám,
mert ott kezdődött az én vizsgám,
ott, abban a percben, ahogy
megtelefonálták a rohamot –"

Az Osztályvizsga című 1932-ben született költeménye fájdalmas lírai önvallomás. 

"Jelen van a haza, izzón. Mert épp most menekülnek
hontalanokká
a túlpartról a katonák, sportcsónakon. A haza odaát maradt
földre-zuhanva – arccal vagy hanyatt? –
Sebláza idáig izzik.

A júliusvégi mária-kék mennybolthoz
rettenetesen illik a hullabűz.
Korlátlan urakként – úrlovasok szinte – köröznek
az ellenséges biplánok mély repüléssel,
csaknem a fák magosából
lőve a réten szaladókat.

A „Trieszti Nő”
kerthelyiségében, mialatt a kihajtott inges beszélt:
hatalmasan, tündökletesen
állt talpra meztelenül, ő,
a sörfoltos zöld asztalok fölé,
a lámpion-gyümölcsös fák fölé, ő,
szerelmeink, gyári lányok
arányló kontya fölé, és magasodott, ő,
a szombati csillagokig tündérien
a haza, az az édes, ő,
aki most odaát forog,
fogolyként, két karjával hol arcát,
hol a tarkóját védve, tudva jól,
hogy meggyalázzák, azon véresen,
mialatt te is, én is rohanunk
s a gránát gúnyköpésként érkezik
s basszus-röhejekkel örvend
a távoli nehéz tüzérség."

Csatavesztés Szolnoknál című verse 1973-ban megjelent kötetében olvasható. A költeményben szemléletes képet fest a vesztett ütközetről.

Forrás:

Illyés Gyula: 1919. augusztus. [elektronikus dokumentum] Digitális Irodalmi Akadémia

Kaposvári Gyula: Illyés Gyula és Szolnok. Szolnoki Közélet 1989.06.: 19-22.

Szurmay Ernő: Emlékjelek. Szolnok, 2000. 

Új Magyar Irodalmi Lexikon. Budapest, 2000.

Címke: , ,
Top